Ki az, aki azt gondolja, hogyha valaki nem lát, az már önmagában is elég? Persze én teljes mértékben azt tartom, hogy mindenkinek a saját problémája a legnehezebb. Mindig azt szoktam mondani, hogyha valakinek fáj a foga éppen, akkor nem gondol az éhezőkre. Mivel a szerdai napokon a látássérültek hétköznapi boldogulásának bemutatása a téma, ezért most előhoznék egy sajnos egyre jellemzőbb dolgot. Legalábbis nekem több ismerősöm is van, aki nem csak hogy nem lát, elveszítette a lábát is. A cukorbetegség következményeképp egy kedves barátom is így járt. Van egy barátnőm is, akinek más betegségből kifolyólag olyan a helyzete, hogy igen nehezen mozog. Ne ijedjen meg a kedves olvasó, nem akarom, hogy tragédiába fulladjon a mai bejegyzés. Inkább komédiába!  Folytassa bátran az olvasást! Többen ismerhetik az írásai kapcsán barátomat, mert sok alkalommal hozzá szokott szólni a témákhoz és mindig olyan lazán és élvezetesen fogalmaz.

Egy másik barátom beszámolója alapján írom, Az ő nehézségeik a kórházban kezdődnek, mert nem látva például hogyan járjon valaki egy ismeretlen környezetben járókerettel? Vagy ha elesik véletlenül, akkor megsérül a csonk és az nagy bajt is hozhat. Ráadásul sokszor az egészségügyi személyzet is csak egy sérülésre van „bejáratva”, mégpedig a végtagsérülésre. Most nem folytatnám a sort, hanem inkább segíteni szeretnék abban, hogyha bárki a munkája során találkozik ilyen sorsú emberekkel, miben is tudna nekik könnyíteni. S nem feltétlenül az egészségügyi munkahelyre gondolok, hanem egyéb szolgáltatást végzőkre, legyen ez szociális terület, vagy vállalkozás. Egy dolog már most is látszik, egy ilyen helyzetben az ember, ha kerekesszékben tud csak közlekedni és mellé nem lát, akkor például a „jöjjön el rendezvényünkre és átveheti a nyereményt” örömhíre nem fogja feldobni.

Számomra nagyon jó érzés, ha Horváth Zoltán, azaz Matula megszólal itt írásban, mert úgy érzem, hogy az én komolyságomat remekül kiegészíti. A minap beküldött egy levelező lista közösségébe pár gondolatot. Elképzelte, hogy vakvezető kutyát fog mégis igényelni. De hogy fog az nála működni, amikor ő kerekesszékben ül? A könnyed írás mögött a figyelmes szem meg fogja találni a rejtett információkat. Milyen akadályokat is kellene leküzdeni egy ilyen helyzetben. Hogyan is lehetne ezeken könnyíteni? Kocsmárosok, gyógyszerészek, ügyintézők figyelem!

„Mégis csak kell kutya! Megálmodtam.
Mégis csak kell egy vakvezető kutya. De nem ám egy labrador, mert olyan mindenkinek van, ezért tök uncsi, és különben is az egy átlag vaknak megfelel, de nekem a féllábúnak nem annyira. Ha valaki még nem tudná, azért, mert a vakok között a féllábú, a király … Ugyanis azt találtam ki, hogy nekem egy szürke malamut kell. Elég nagy a teste, nagyon értelmes állat, és ami a legfontosabb, született szánhúzó. Kis ráfordítással ki kellene képezni, a kerekes szék húzásra. Egy jófajta hámot kell csináltatni, ami könnyen felszerelhető a Mercire, és a kutyán lévő része ugyanolyan, mint a vakvezető hám. Az oldalán vörös keresztes tábla, esetleg kis csengettyű, és ostor helyett a fehér botommal irányítanám. A szekér meg kap egy derekasabb fékrendszert, hogy rá ne fussak a blökire. Aztán jöhet a betanítás. A faluban van néhány kocsma, ezeket mindet meg kell tanulnia. Elsőnek természetesen a Fakocsmát. Aztán meg kellene tanulnia a KRESZT. Meg kellene tanulnia azt is, hogy a rendőrnek nem állunk meg, hiszen ittasan még a lovakat sem lehet hajtani, már pedig a gazdi nem piros pacsizni megyen a kocsmába. Bár egyenlőre erre a fogatra még nincs vonatkozó rendszabály. Nem is beszélve a falu népének a beidomításáról.
A kocsmárosokat rá kell valahogy szorítani, hogy ha a Blöki ugat, akkor tessék azonnal kiszaladni Zolihoz, egy pofa sörrel, és a Blökinek egy kis maradék kajával. A korcsmárnoknak nem kell majd fizetnie azért, mert a maradékok egy részét eltakarítjuk. A hentes mindig készenlétben tart egy kis csomag kutya, illetve macska kaját. Az éttermesek mindig álljanak készen egy Dagi beggel, és néhány döglött egérrel. Az Önkormányzatnál ha dudálok, azonnal megjelenik egy személyre szabott ügyintéző, hóna alatt egy kis asztalkával, és mindent készségesen, és soron kívül elintéz. Cserében kölcsön adom majd a Blökit, hogy a Béla nénit, vagy a Gizi bácsit is körbe hordozza néha a faluban. Aztán készíttetek neki egy kis laptikát, amivel körbe járja az utca béli véneket, azok oda teszik a kis bevásárló listájukat, és a pénzt, és a boltosok, mvagy az apatikus patikus kicseréli a lóvét a rendelt cuccosra. Aztán haza felé leteszi a véneknél az anyagot, és a visszajárót megtarthatja fuvardíjként. De készülne egy a víznél könnyebb műanyagból is egy szekér, amivel le mehetnénk a strandra, a csónakok vízrehelyezésére épített rampán belegázolhatnánk a balcsiba, és még úszkálni is tudnék. Persze oda-vissza megállunk a Fakocsmánál. Télen a kereket felváltanák a szántalpak, és ÉÉN tudnék a világon egyedül igazán fakutyázni a jégen. Tehát, ha valakinek van olyan ismerőse, aki ilyen kutyát tudna nekem adományozni, az szóljon. Első sorban Neki!”