Képzeljünk el egy ejtőernyőst, aki éppen ugrani készül. Vajon hányszor és miképp győződött meg arról, hogy bátran ki merjen ugrani? Milyen alapon merik megtenni sokan ezt, ráadásul akár több ezer alkalommal is?

Én már sokszor szembesültem azzal a problémával, hogy nehéz volt megítélni valamiről, hogy érdemes-e beleugrani. Fog sikerülni? Honnan lehetek ebben biztos?

Léteznek olyan törvényszerűségek, melyek állandóak, és biztosítják nekem, hogyha valamit így meg így csinálok, akkor tuti, hogy összejön? Kedvenc előadóm mindig azt a példát hozza fel erre, hogy egy meg egy, az kettő. Ha pénzzel akarunk dolgozni, nem árt, ha figyelembe vesszük ezt a tényt, mert ha nem, könnyen megüthetjük a bokánkat. Ott van például a gravitáció: ha a 10. emeletről kiugranánk, egyszer sem azért tennénk, hogy megmutassuk másoknak, hogy most hátha szerencsénk lesz és nem fog ránk hatni a Föld tömegvonzása. Valószínű, hogy öngyilkossági szándékból tennénk ezt, és azért a tizedikről ugranánk, hogy biztosítsuk a dolog sikeres végkimenetelét. Minden jelenség annyira kiszámítható, mint a gravitáció hatása? A fizikai törvényszerűségeken kívül milyen összefüggések léteznek még, amelyekre érdemes odafigyelnünk, ha nem szeretnénk kitörni a nyakunkat sem testileg, sem lelkileg, sem egyéb területen? A szerencse-faktor vajon létezik, vagy minden csak a helyzetünk megfelelő feltérképezésén múlik?

Egy biztos: ha tudjuk, hogy honnan fúj a szél, akkor a vitorlának irányba állításával nem lesz gondunk. Kérem az olvasót, hogy most ne úgy gondoljon a „szél” kifejezésre, mintha valamilyen politikai dologról lenne szó, ezzel én a körülmények helyzetére próbálok utalni. Jelenleg én is folyton megfigyelem a környezetemet, amilyen sok szempontból csak lehet, hogy minél könnyebb legyen irányítani a hajót és ne csak sodródjak az árral. Megfigyelhetem az időjárással kapcsolatos összes összefüggést, alárendelhetem ennek a hajó kialakítását is, hogy minél gyorsabban haladhassak, de az időjárás nem az én kezemben van.

Most mit tegyek? Azt hiszem, át kell gondolnom azt is, hogy mi van olyankor, ha nem fúj a szél, mit tegyek a viharban. Amikor űrhajó épül, pláne, ha emberekkel tervezik a felszállását, akkor a lehető legalaposabb tervezést ejtik meg a tudós csapatok, minden eshetőségre fel kell készíteni a legénységet ugyanúgy, mint a járművet, mert odafent már erre nincs lehetőség. Így is fordultak már elő katasztrófák. Úgy tűnik, hogy az emberiség által felfedezett törvényszerűségek nem tökéletesen fedik azt, ahogyan ez a világ működik, mindig van egy kis százalék, amit a tudósok is fenntartanak arra, hogy esetleg tévednek. Ez alapján

akár okot is találhatnánk arra, hogy folyamatosan féljünk attól, hogy mi lesz, ah épp velünk történik meg az a rettenet, amire elvileg igen kevés az esély.

Mégsem így élünk, hiszen így lehetetlen élni. Általában természetes elfogadással vagyunk a legújabb kutatások eredményei iránt, mert hatékonyabbá válik tőle a munkánk, életminőségünk javulása várható azoktól. Mi magunk is lehetünk kis tudósok és eredményeink hatékony alkalmazói. Figyeljük meg például, hogyha ma írunk valakinek egy levelet, benne egy-két kedves, tőlünk nem mindennapi szót, akkor az építi a barátságot. Fedezzük fel közösen ezt a törvényt, ennek szépségét, és éljünk minél gyakrabban a lehetőséggel! Ettől garantáltan javul nem csak a mi életminőségünk, de a környezetünké is! Azt hiszem, ezt már sokan tapasztaltuk. Hallottam viszont egy olyan működő dologról is, hogyha az ellenségeinknek vélt emberek felé is képesek vagyunk nyitni, kiderül, hogy nem is ő az igazi ellenség. A bátrabbak ezt is kipróbálhatják!  

Találtam két dalt, amit ehhez a bejegyzéshez gondoltam megosztani, a hozzászólásban láthatók a linkek.

Életérzés…

http://youtu.be/u1v60FITAfY

szerintem ide vág a dal szövege, de a zenéjét is szeretem…

http://youtu.be/tIQ43FKFyb0