Útinapló 7. rész

Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

 

Két hét telt el a legutóbbi bejegyzésem óta. Elkezdtem egy tanfolyamot, aminek a végére képes lehetek egy működőképes ötlettel egy működőképes vállalkozást elindítani online eszközök segítségével. Közben különféle hatások értek, jöjjenek az események!

 

Elvetélt, ötlet

 

A legmegrázóbb és legfelemelőbb összhatás tegnap ért. Egy barátom levelét olvastam. Látom, hogy tehetséges, és azt is látom, hogy mennyire vágyik arra, hogy munkája olyan tevékenység köré épüljön, amiben tényleg ügyes. Azt is kiolvastam soraiból, hogy nem sok esélyt lát arra, vagy legalábbis úgy érzi, hosszú ideig kell várni, amíg lehet az álmaiból valami. Ez az! – kiáltottam fel a lelkemben. Hiszen éppen ilyen helyzetű sorstársaimnak szeretnék segíteni! Szeretném, ha a bennük lévő értékek nem vesznének kárba, szeretném, hogy minél több ember megláthassa azokat, és minél több ember hasznára is válhassanak ők maguk. Amikor valaki elveszíti a látását évek múltán, sokszor azt éli meg, hogy nincs lehetősége azt a munkát végezni, amit igazán szeretne. Vagy mert már fizikailag nem tudja, és ezért nem veszik vissza a munkahelyére, vagy mert úgy érzi, hogy hiába az érdeklődése, látni kell az adott tevékenységhez, tehát elérhetetlen. Sokan önbecsülésüket is elveszítik, azt érzik, ők már nem kellenek. Nem hasznosak, inkább teher a környezetük számára. Van aki úgy gondolja, értékeiket más nem értékeli igazán. Boldog vagyok, hogy úgy érzem, nekem van lehetőségem, hogy nem csupán a saját, hanem társaim boldogulását is segítsem. Együtt megvalósítani az álmainkat, közösen felmászni egy magas hegyre gyönyörű kihívás, és szeretetben gazdag élmény lehet. Amíg ezekkel a gondolatokkal a „mennyekben” jártam, érkezett a családunkhoz egy hír. Egyik barátnőm, aki már 18 hetes terhes volt, elveszítette a babáját. Megrázott ez az esemény, és közben az a kérdés is eszembe jutott, vajon honnan tudhatom, hogy mennyire életképes egy ötlet?

 

Válasz egy tanfolyamban

 

Május 26.-ai kezdettel indul el az az online tanfolyam, amit Vida Ágnes tart. Ha sikerül megfelelő tempóban haladni, akkor pár hónapon belül sikerülhet kiépíteni azt az online hátteret, amivel működtethetem majd a vállalkozásomat. A héten már kaptunk mi jelentkezők olyan anyagokat, melyek a tanulásunkat segítik majd. Kisgyermekes anyukaként hogyan osszuk be az időnket? Milyen böngészőt használjunk, melyekben olyan lehetőségek is vannak, amikkel majd dolgoznunk kell? Hogyan gondolkodjunk a vállalkozásról, hogy az sikeres lehessen? A zárt oldalon a tanfolyam résztvevői találhatnak még fogalomtárt, hasznos linkeket ingyenes programokról, és egy leírást a tematikáról. A legnagyobb örömöm az volt, hogy az ötletek szűréséről is lesz szó!!!

 

Akadályok és gondolkodásmód

 

Amikor az első bemelegítő leckét olvastam, hogy milyen böngészőt ajánlott használni, kicsit megijedtem. Egy-két évvel ezelőtti emlékeim a firefoxról az, hogy mindig lefagyott, mert a beszélő szoftverem nem szerette, „összevesztek”. Most mi lesz? Kimaradok megint valamiből, már azonnal az első lépésnél? Azután arra gondoltam, hogy felhívom egyik barátomat, aki informatikus, hogy jelenleg mi a helyzet. Telepíthetem már a gépemre ezt a programot? Hogy áll a fejlesztés? Végülis a számítástechnika világában szerencsére minden folyamatosan és gyorsan változik. Jó hírt kaptam, mert van esély, hogy egyes verziók alatt nem fog lefagyni. Ebből azt tanultam, hogy milyen jó, ha egy akadályt látva megvizsgálom, hogy tényleg létezik-e, nem csak én képzelem-e oda.   Azt hiszem, hogy bár ez egy kicsi dolog volt, mégis, minden esetben így kell majd hozzáállnom a teendőimhez a jövőben. Mindig meg kell kérdőjeleznem, hogy amit látok, az valódi gátja-e a dolgoknak. Lehet, hogy csak „fegyvernek látszó tárgy”. Az biztos, hogy erre a hozzáállásra szükségem van a sikeres boldoguláshoz. Kíváncsi vagyok, hogy holnap például sikerül-e megoldanom azt a technikai problémát, ami a Sikerül Magazin kiküldésénél jelentkezett két héttel ezelőtt. Ha nem, akkor nem szabad halogatnom, hogy írásban a céghez forduljak segítségért. Kedvenc itthoni mondásunk:

 

A problémamegoldás lényege az, hogy megkeressük az embert, aki megoldja a problémátJ

 

Persze csak akkor, ha kiderül, nekünk tényleg lehetetlen…J

 

 

 

„Neked semmi sem lehetetlen”

 

Sokan állapították már meg rólam. Talán azért van ez az érzés az emberekben irántam, mert sok olyan dolgot megteszek, amiről ők azt gondolják előzetesen, hogy vakon lehetetlen kivitelezni. S mégis látják, hogy nekem sikerül, hát akkor ezek szerint minden lehetséges. Felsorolok egy pár dolgot, amire nem vagyok, és nem is lehetek képes, akármennyire is pozitívan állok a dolgokhoz. Nem tudom ugyanúgy elképzelni a látható világot magam körül, ahogyan az valójában kinéz. Nem tudok használni egy weboldalt, ha azon olyan alkalmazás fut, amit a beszélő szoftverem „nem támogat”, tehát jó esetben nem mondja ki, hogy mit olvashatok az adott oldalon, vagy menüben, rossz esetben a gépem is lefagy. Nem vagyok képes cél és értelem nélkül élni, lelki feltöltöttség nélkül dolgozni. Bátorításra, motivációra szükségem van, de legfőképp a szeretetre, mert erőt abból merítek, s erő nélkül, lelkileg éhesen csak rombolni vagyok képes, építkeznem lehetetlen!

 

A sorozat összes része itt érhető el!