Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)
„Neked könnyű, mert nem látsz, és könnyebben tudsz olyan dolgot csinálni, ami különleges.” – hangzott el a múlt hét szombaton egy ilyen mondat. Arról folyt a beszélgetés, hogy melyikünk mivel is foglalkozhatna. Ez nem az üzleti ötlettel kapcsolatos ötletelés volt, hanem inkább csak egy beszélgetés. A mi újság kérdésre sokminden előjött. Meséltem sokféle ötletemről tervemről, s ez után hangzott el ez a mondat. Nem az a lényeg, hogy mi volt az első reakcióm gondolatban. Mert amikor valaki azt mondja, hogy nekem könnyű valamiért, arra már eleve ugrom. Hanem az a lényeg, hogy pillanatok alatt átgondoltam, hogy vajon mi lehet az ő gondja saját magával? Miért nem talál magában értéket, különlegességet, olyat, amivel aztán foglalkozhatna, amiről jól tudna kommunikálni is. Gondoltam, segítek neki kideríteni, hogy mi van benne. Közben én is továbbgondoltam ezt az esetet. A vakságom miatti „különlegességemet” már más alkalommal is irígyelték. Mégis, milyen érdekes, azért annyira mégsem különleges és előnyös ez az állapot, hogy fogja az illető, és tegyen arról, hogy ő is vak lehessen. Viszont üzletembertől hallottam már azt, hogy azért, mert bizonyos dolgokat én vakon valósítok meg, sokkal hitelesebb, s erőteljesebben hat. Lehet, hogy egyfajta „gyengeségünkre” épített csak azért is tevékenységben van igazán erő? Csak hangosan gondolkodom.
Hasztalan vívódás?
Szerdán egy „kézzel fogható” élményben volt részem. Találkoztam valakivel, aki képeket is szokott festeni, s megnéztem a legújabb alkotását. Ez már kapcsolódni fog a leendő vállalkozáshoz, úgyhogy többet még nem is árulok el róla, egy kis izgalom nem árt senkinek!:) Mindenesetre jó érzés volt, hogy azért haladok előre, a megfelelő irányba. A másik dolog lelki természetű volt. Van előttem egy elhívás, és hétfőtől szerdáig ez erősödött fel bennem. Közben szembesülnöm kellett azzal, hogy valaki, akitől nagyon sokat tanulok, s persze sokkal több tapasztalata is van, másképp gondolkodik egy konkrét helyzetről, mint én. Vagyok én a lelkes, és a haladjunk előre, éljünk a lehetőség adta helyzettel és hozzuk ki belőle a legtöbbet című gondolattal. S van egy másik ember, akinek egy bizonyos szakmai területen sokkal több tapasztalata van, s szeretne finoman jelezni, hogy nem biztos, hogy jó az nekem, amire készülök. Mit tegyek én, a „zöldfülű”? Itt jön be a hit szerepe, mégpedig az Istenhit. Fel kell tennem mindig a kérdést, hogy kitől kaptam az elhívásomat? Ki adja nekem az erőt nap mint nap? Ki az, aki képes kipótolni a hiányosságaimat? Ki az, akire elsősorban hallgatnom érdemes? A jelenlegi konkrét esetben ki volt az, aki szólt, csináljam? Két dolog történhet. Sikerem lesz, vagy nagyot bukom. Átgondoltam, hogyha az utóbbi történik, az is a javamra lesz, mert egy csomó egyéb dolgot meg fog erősíteni, amit esetleg eddig nem úgy gondoltam. Vannak körülöttem emberek, akiktől majd segítséget fogok kérni, ha lelkileg nehezen viselném a dolgot. Mindenesetre belehalni nem fogok. Ezt azért írtam le, mert hátha más is van, vagy volt már olyan helyzetben, hogy várakozás helyett a „csinálás” mellett döntött, még akkor is, ha tudta, még nem vérprofi. Schlingloff Sándortól, egyik kedvenc előadómtól hallottam azt, hogy mindent a hasznosság szempontjából érdemes megvizsgálni. „Vajon az a videó, amit éppen néz, mennyire hasznos? Lehetett volna jobban megcsinálni? Igen, de akkor lehet, hogy el sem készül és sohasem jut el önhöz ez az információ.” Úgy döntöttem, hogy elhiszem azt, hogy amire készülök, az hasznos lesz, még akkor is, ha amatőrként állok az emberek elé. Hajt az elhívásom, a kíváncsiságom is, hogy éppen hol tartok! Látnom kell!!!
Beteg vagyok
Szerdától kezdve legyengültem, benyeltem valami vírust. Sokat pihentem és próbáltam elengedni azt a tényt, hogy milyen sok dolgot csinálhatnék. Azért akadt egy kedves feladat, ami határidős volt. Örültem, mert a régóta eltemetett végzettségemet kellett használni. Szociológusi minőségemben segíthettem valakinek egy dolgozatban. Újra felélénkült bennem a társadalmi problémák iránti érzékenység, s jó volt látni, hogy olyan valakinek segíthetek, akinek szintén fontos, hogy működő megoldásokat találjon két társadalmi csoport együttdolgozásához. Nekem is fő céljaim egyike, hogy a vak és látó emberek között minél több és erősebb legyen a kapcsolat a hétköznapokban. Jó volt újra átgondolnom ezt, hogy amellett, hogy vállalkozni készülök, milyen társadalmi célt is szolgálhatok majd a jövőben.