Ma tanultam valamit a férjemtől.

A nagyobbik lánykánk természete olyan, hogy az akaratát elég erőteljesen szereti kinyilvánítani. Nagyon erősen kerestem a megoldást, hogy hogyan lehetne elérni azt, hogy mindenki elégedett lehessen egy konfliktus végén. Talán már máskor is hangsúlyoztam az írásaimban, hogyha elszántan keresünk egy valódi megoldást, akkor van igazán esélye annak, hogy meg is találjuk. Ha egy kicsit is közömbösek vagyunk azzal kapcsolatosan, hogy eredményes kimenetel legyen egy dolog vége, akkor nem fog sikerülni. Ez az én tapasztalatom. S miért így működhet? Amikor egy probléma megoldása számunkra élet-halál kérdéssé válik, akkor vagyunk valóban motiváltak arra, hogy a valódi megoldásra találjunk rá. Mindig a zuhanó repülő példájával jövök ilyenkor, hogy akkor érdekes, minden ember a lényegre tud koncentrálni, ami az életével kapcsolatos legfontosabb kérdéseket illeti.

Egy hisztiző kislány esetében miért kellene élet-halál kérdés súlyaként kezelni az adott szituációt? A szeretet miatt. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian arra törekszünk, hogy a mellettünk lévő emberekkel szeretetkapcsolatban éljünk. Mennyire súlyos kérdés ez számunkra? Mennyire tartjuk végzetes hibának, ha nem sikerül valamit ilyen légkörben megoldani? Én magamon azt szoktam megfigyelni, hogy amikor türelmetlen vagyok és nem szánok energiát arra, hogy megoldást keressek egy szituációban, akkor az azért is van, mert úgy gondolom, hogy ettől az egy esettől még semmi baja nem lesz a gyereknek, majd legközelebb biztosan lesz türelmem. Most ez van. Aztán eljött a legközelebb és akkor sem volt türelmem. Egy rossz kimenetel gyümölcsének íze később ütközik ki, nem azonnal látható, ezért veszélyes csapda Honnan vegyünk magunk köré szeretetteljes légkört akkor, amikor éppen el vagyunk fáradva, vagy el vagyunk keseredve? Nekem csak akkor szokott sikerülni, amikor fel tudok töltekezni azzal a tudattal, hogy létezik olyan személy, aki engem szeret és elfogad úgy, ahogy vagyok. Csak ez tud kiemelni a saját kudarcaimból és ekkor van esélyem bármit is továbbadni. Nekem az a kérdés, hogy rátaláljak valakire, aki feltétel nélkül elfogad, létfontosságúnak bizonyult egy időben és a mai napig nem bánom, hogy erre fordítottam a figyelmemet.

Visszatérve a kislányunkkal kapcsolatos problémára, az történt, hogy rátaláltam a megoldásra, ami működik nála. Két olyan választás elé állítom, melyek esetében a végkimenetel hasznos lehet számára, mégis ő dönthet. Például, ha nem azt a mesét akarja nézni, amit mi engednénk neki, akkor dönthet, hogy vagy azokból a mesékből választ valamit, amit mi kínálunk fel, vagy nem néz semmit. Magam sem akartam elhinni, hogy mennyire működik ez a dolog. A lányka lecsendesedik ilyen helyzetben és még örül is, hogy ő mondhatta meg, hogy mi legyen. Eközben mégis megvalósulhatott a szeretetteljes vezetés, amire egy kisgyermeknek szüksége van.

A férjem mellett is vannak nagyon jó tapasztalataim, amikor döntéseivel szelíden és szeretettel tudja felvállalni a felelősséget a család tagjai iránt. Szereti megosztani velem a gondolatait is, ennek mindig nagyon örülök. Ma például sok negatív emlék támadta meg, ami eléggé meggyötörte a lelkét, erröl ő így nyilatkozott:

-Ez az egész csak arra jó, hogy lássam, nagyon rossz, ha bárkitől bármit is számon kérek.

Milyen nagyszerű!-gondoltam magamban. Nekem még soha életemben nem jutott eszembe az, hogyha rámtörnek rossz gondolatok, bármilyen pozitív hasznot várjak tőlük. Mindig csak elkergetésükkel foglalkoztam, de hogy hasznot is találjak bennük!? Természetesen jó dolog megszabadulni a terhes gondolatoktól, de úgy lehet hogy könnyebb, ha erre az eseményre is úgy tekintek, ahogy a férjem is és akkor már lehet, hogy észre sem veszem és szerte is foszlanak? Ki fogom próbálni, ha én is ilyen helyzetbe kerülök, ezt most izgalmas megoldásnak látom. A férjem gondolkodásmódja és az élethez való viszonya mindig is vonzó volt számomra. Szeretek engedni az ő vezetésének, mert tudom, hogy a célja mindig az, hogy az egész családnak jó legyen.