veszítés

Kinek köszönhetem az életigenlésemet?

Egy kedves kérésnek teszek most eleget. Váczi Éva írta nekem:   „Nem tudom, hogy állsz idő dolgában, de volna kedved megírni történetedet a blogomra? Főleg arra kihegyezve, hogy miken mentél át (kiemelve a látásod elvesztését), s hogy mégsem lettél ennek ellenére reményvesztett. Valahogy azt kéne boncolgatni, szerinted ez miért lehetett, hogy nem borultál és borulsz ki, hanem életigenlő vagy?”    Akkor álljon itt egy fekete-fehér történet.   Az élet egyik oldala   Édesanyám vette észre, hogy lehet, hogy rossz a szemem. Még csak pár hónapos voltam, amikor kiderült, hogy bizony nem látok. Szürkehályog műtétre van szükség. Képzeljük el azt az anyát, aki

Érzésekről beszélő képek vak embereknek

Több ember jelezte már felém a háláját, hogy milyen jó ötlet is az, hogy felhívtam a figyelmüket arra, hogy a képek címkéjét írják meg, hogy mi, akik nem látunk, azért tudjuk azt, hogy mit ábrázol a dolog. Mi legyen a címke feliratán? Egy szó, vagy kettő, ami informatív? Vagy adhatunk át akár érzelmeket is? Egy mai döbbenetes élményem kapcsán jutottam ehhez a témához.

Anya, fogom a kezed

Meleg nyári este volt. 5 éves kislányommal feküdtem a sátorban, amit az udvaron vertünk fel, hogy tudjunk aludni a hőség ellenére is. Csak ketten voltunk, mert ő hamarabb álmos lett és megbeszéltük, hogy alszunk. Feküdtünk egymás mellett, én fogtam a kezét, mert így szeret elaludni. Megsimogattam hosszú hajacskáját, adtam a fejére egy puszit, aztán vártam, hogy elaludjon. Olyan érdekes, ezt már megfigyeltem, hogy amikor kettesben vagyok bármelyik gyerekemmel, akkor hirtelen előjönnek olyan témák, amire nem is számítanék. Bensőséges és mély beszélgetéseket kezdeményeznek ők maguk.   Valaki mondta, hogy állítólag ez az a kor, amikor a gyerekek

Cica 5. rész (befejező)

Szombat: Válogatás mások szívmelengető írásaiból.   VENDÉGNAP   A család már elvesztette első macskáját, akit csak úgy találtak. Pedig még a legkeményebb férfiúi szívet is képes volt meglágyítani. Hozzájuk keveredett egy másik vendég, de aztán őt is elveszítették, mert hazatalált eredeti otthonába. Vajon hogyan végződik ez a megtörtént eset?   Gyurka Anna: Cica (novellasorozat, befejező rész)   Hazaérve a párom szó nélkül összeszedte az összes macskának való dolgot. A tálakat, az almot, a kaparófát, és a játékokat. Mindent elpakolt szem elől.  Egy kicsit elvesztettük

Közlekedés vakon több gyerekkel

Félt már valaki attól Budapesten közlekedve, hogy esetleg a kicsi gyerekeit elsodorhatja a tömeg? Bevallom, egy ici-picit tartok ettől, de azért annyira nem, hogy ne merjek ismét nekivágni a nagy városnak, ma éppen két gyerekkel. Ilyet még nem csináltam, de úgy érzem, hogy hárman meg tudjuk oldani a helyzetet. A hozzászólásokban majd megírom a tapasztalataimat, hogy kiktől és hogyan kaptunk segítséget, ténylleg mennyire kellett és hogy milyen akadályok jöttek, mert ezt előre még én sem tudom megírni. S hogy hová megyünk?   Egy rendkívül izgalmasnak igérkező programra. Gyerekeknek a legkülönfélébb játékok és meseolvasás. Mi ebben az érdekes? Az, hogy a közreműködők a Siketvakok problémáit, élethelyzetét szeretnék szemléltetni játékos formában a gyerekekkel, felnőttekkel. Én is csak azért tudok elmenni, mert tegnap kiderült, hogy egy kedves levelezőtársam szeretné elvinni a családját oda. Még sosem találkoztam vele, de ma ez is megtörténik, annyi éves levelezőlistás ismeretség után. Egyedül nem találnék el a

Cica 4. rész

Szombat: Mások szívmelengető írásai.   VENDÉGNAP   Ma Gyurka Anna novellája folytatótik. A legutóbbi részben elveszett kiscicájuk, pedig az még a kemény férfi szívét is képes volt meglágyítani. Most hogyan tovább? Ezt az írást a kisgyermekeknek is ajánlom felolvasni, izgalmas és megható a kismacska története a családban!      Nem jött haza sem aznap, sem másnap. Mit tagadjam, nagyon hiányzott. Borzasztó jelenetek zajlottak le a fejemben, hogy mi

Az ember az Isten játékszere?

Ugye mindenki ismeri azt a jelenséget, amikor egy kisgyermek ragaszkodik egy-egy játékához,  anélkül nem is élet az élet. Kis, azaz nagy fiamnak, aki 7 éves lesz nemsokára, van egy kis báránykája, amit folyton magával visz. Ez engem annyira megérint. S hogy miért?   Régen mindig olyan büszke voltam arra, hogy lám, a mi gyerekeink nem ragaszkodnak semmilyen játékhoz, biztosan jó anya vagyok és nem érzik, hogy pótlásra lenne szükség. Ugye, hogy az emberi büszkeség határtalan is tud lenni? Pár hónapja kaptunk néhány állatkát ajándékba. Közöttük volt egy kis bárányka.

Cica 3. rész

Cica 1. rész Cica 2. rész     El kellett kezdeni a kiszoktatást. Persze csak egy kis séta, futkosás, levegőzés céljából. Azt reméltem, hogy egyéb macskákhoz hasonlóan  mindig kicsit nagyobb területet felfedezve, lassan kijelöl majd magának egy területet, és amikor kicsavarogta magát akkor hazajön. Haladt is szépen ezen az úton. A Párom kiment ilyenkor vele, és figyelte. Aztán kicsit messzebb vitte, de annyira, hogy lássa merre kell visszajönnie a lakásba. Egyik ilyen  kinttartózkodása a szilvafánkon végződött. Fogalmunk sem volt hová lett, hiába szólongattuk, kerestük, a macska sehol. Egyszer csak azt látja a párom a szoba ablakából, hogy a

Mese a panaszkodóról

Előfordult  már a kedves olvasóval olyan, Hogy valakivel szerette volna megosztani az aggályait, félelmeit, bosszúságait, de azzal fogadták, hogy ne panaszkodjon? Egyre népszerűbb az a gondolkodásmód, hogy legyünk pozitívak. Ha valakinek ez sikerül, az dícséretre számíthat minden közösségben. Felmerült bennem egy kérdés egyszer, amikor a nagyon pozitív emberek beszélgetését hallottam, hogy ki az, aki törődik az általuk negatívnak titulált emberekkel? Ők nem, mert elkerülésüket javasolják egymásnak. Biztos, hogy ezt érdemes tenni? Hiszen épp a „pozitív” emberek azok, akik változtathatnának a másik helyzetén. Vagy nem? Ki, mikor és mit tehet a másik emberért, aki éppen panaszkodni akar?   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, annak egy királya, királynéja és volt nekik egy lányuk, aki folyton

Szeressem, vagy boldoggá tegyem?

Hétfő: Minden, ami a gyerekekről és szüleikről szól CSALÁDNAP   Ki az, akinek valaha is eszébe jutna ezt a két dolgot szétválasztani? Hiszen ezt halljuk mindenhonnan, hogyha valakit szeretünk, akkor boldoggá kell tenni. Én először akkor kezdtem ezt a két fogalmat elkülöníteni a fejemben, amikor hallottam erről egy előadást. Ez a gyereknevelés kérdését nagyon is érinti. Hiszen vagy az van, hogy nem szeretnénk, hogy sírjon, ezért inkább engedünk nekik, vagy túlságosan be akarjuk szabályozni az életüket, mert mi jobban tudjuk, hogy nekik mi a jó, hiszen szeretjük és mi vagyunk a felelősek. Van középút? Ezen gondolkodtam azután a bizonyos előadás után. Jöjjön a sztori.   Nagy nap volt a tegnapi. Az egész város megmozdult, mert megrendezték a Tour de Gyömrőt. Itt többszáz bicikliversenyzőt kell