dr. Orlicki János állami kárpótlási ügyek jogi szakértőjének története
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)
Még bizakodik a munka nélkül maradt sorstársam, aki az állami leépítések áldozatává vált. Lehet mondani, hogy ilyen a világ és ez bárkivel megtörténhet. Azt is lehet mondani, hogy ilyenkor miért nem mondjuk azt, hogy egyenlőek a sérült emberek a társadalom többi tagjával? Ez utóbbit elmondhatjuk. Egyenlőek, ugyanúgy elküldhetik őket is a munkahelyről egy egyszerű létszámcsökkentés, vagy intézmény megszűnésének kapcsán. Most nem részletezném, hogy könnyebb-e, vagy nehezebb valakinek látássérültként állást találni. Úgyhogy inkább valamit tenni szeretnék érte. Amikor egy beszélgetés kapcsán személyesen megismertem az ő történetét, az rázott meg, hogy hosszú évekig azt a visszajelzést kapta, hogy mennyire kiváló munkát végez és még ezt jelképesen is elismerték. Aztán eljött a nap, amikor hirtelen ez már nem volt
veszítés
Könyvajánló
(csütörtök: pozitiv látásmód - tematikus nap)
Az alábbiakban egy olyan élethelyzetről írok egy könyvajánló keretei között, amire én sem gondoltam, hogy tevékenyen meg lehet élni. Egy újságíró mit kezdhet az életével, ha agyvérzés következtében már csak a pislogásra képes?
Megható történet, gyermeki hit
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai - tematikus nap)
Egy kedves barátom küldte nekem ezt a történetet és azt gondoltam, hogy ezt nem szabad kihagyni, meg kell osztanom, annyira meg tud érinteni.
A vonat éppen befutott a pályaudvarra. A peronon egy kislány várt az "útipoggyászával", egy szatyorral, amelybe a tervezett utazásra egy kis ennivalót csomagolt be. A kicsi felszállt, és talált egy ülőhelyet egy még nem egészen teli fülkében. Kutatva nézett körül, és megnézte az utasokat, akik azonban mind idegenek voltak. Fáradt volt a hosszú várakozástól, és úti
Jakab Miklós 100
(vasárnap: a hitélet kihívásai – tematikus nap)
November 10-én egy kopjafa ünnepélyes leleplezésének lehettek tanúi azok, akik ellátogattak a Fiumei úti Sírkertbe. Jakab Miklós 100 éve született és 10 évvel ezelőtt hunyt el. Felesége még él, ő például végig jeltolmácsolással szolgált az eseményen. Ki is volt a férje a közösség szemében? Hogyan telt ez a megemlékezés? Erről szól Menyhárt András újságíró cikke az alábbiakban.
A temetőben mindenütt csak levelek.
Vörösek, barnák, sárgák és ezeknek számtalan, tengernyi árnyalata.
Fán éltek, leestek,
de itt vannak, léteznek,
holtukban is színesítnek;
holtukban is gazdagítnak.
Dicsérik a múltat, a hatalmas, nagy fát,
amelyet nem régen igenis, akkor is,
levélszívvel ők éltettek.
Egy emberre emlékeztünk.
Jakab Miklósra.
100 éve született, de mintha most is élne.
A gyümölcsök, az igazi ajándék-ember gyümölcsök tanúsíthatják
csomagját fejpárnának használta, hogy kissé kipihenje magát. Amikor jött a kalauz, nagy bizalommal megkérdezte tőle, hogy szabad-e itt aludni. Ő barátságosan igennel felelt, de utána látni akarta a jegyet. A kislány így felelt:
- Nincs jegyem.
Erre a következő beszélgetés alakult ki:
- Hova utazol hát?
- A mennybe megyek - hangzott a válasz.
A kalauz körülnézett, és csodálkozva válaszolt:
- Igen? És ki fizeti a vonatjegyet?
Egy missziós tevékenységet végző vak férfiről és munkájáról
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)
Íme valaki, akinél a vakság eszköz , hogy mások felé szolgálhasson, másokat segíthessen.
A debreceni Szakáll Zsombor látó emberként született.
Kezdetben ugyanúgy élt, mint bárki más, tanult, játszott, rosszalkodott, jóllehet a szeme érzékenyebb volt és picit kevesebbet látott.
Iskolába a gyengénlátókhoz járt és itt is érettségizett.
Eléggé nagy kamasz volt, amikor a szervezetében zajló speciális anyagcsere probléma miatt látását teljesen elveszítette.
Ilyenkor valószínűleg sokan összeroskadnának lelkileg. „Mi lesz most?”
A sors úgy hozta, hogy egy vak ismerőse elfoglaltságra hivatkozva megkérte Zsombort,
Jakab Miklós 100
(vasárnap: a hitélet kihívásai – tematikus nap)
November 10-én egy kopjafa ünnepélyes leleplezésének lehettek tanúi azok, akik ellátogattak a Fiumei úti Sírkertbe. Jakab Miklós 100 éve született és 10 évvel ezelőtt hunyt el. Felesége még él, ő például végig jeltolmácsolással szolgált az eseményen. Ki is volt a férje a közösség szemében? Hogyan telt ez a megemlékezés? Erről szól Menyhárt András újságíró cikke az alábbiakban.
A temetőben mindenütt csak levelek.
Vörösek, barnák, sárgák és ezeknek számtalan, tengernyi árnyalata.
Fán éltek, leestek,
de itt vannak, léteznek,
holtukban is színesítnek;
holtukban is gazdagítnak.
Dicsérik a múltat, a hatalmas, nagy fát,
amelyet nem régen igenis, akkor is,
levélszívvel ők éltettek.
Egy emberre emlékeztünk.
Jakab Miklósra.
100 éve született, de mintha most is élne.
A gyümölcsök, az igazi ajándék-ember gyümölcsök tanúsíthatják
Egy lélekemelő koncert mai élménye
(csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)
Ma abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a fiatalokkal, akikkel közösen szoktunk énekelni, részt vehettünk a Teleki napokon. Gyömrőn van egy hely, ahol enyhe fokban értelmi sérült gyermekek tanulnak, de az ő helyzetük általában többszörösen is hátrányos. Nehéz családi háttérrel rendelkeznek, többen hiába várják, hogy jöjjön értük az anyukájuk, apukájuk. Ma találkoztunk olyan kisgyermekkel is, aki elmesélte, hogy majd holnap jönnnek érte, de nevelője elmondta, hogy sajnos nem így lesz.
Ahogy indult
Dobossy Veronikával, Juhos Ágnessel, Varju Nórával és Varju Rékával tavaly karácsonykor énekeltem először a gyömrői kastélyban. Mi csak így hívjuk itt a városban ezt az iskolát. Felemelő élményekkel távoztunk, körénk gyűltek a gyerekek és együtt
Veszítés a hétköznapokban
(csütörtök: pozitív látásmód - tematikus nap)
A napokban találtam egy gyönyörű költeményt, amint az ünnepekre készülve keresgéltem valamit, amit megoszthatnék a barátaimmal. Milyen érdekes, hogy a búcsúzás, az elengedés kapja a hangsúlyt és nem a halál. Szinte a mindennapokra bontja le a költő a tényt, valamitől mi mindig búcsúzunk. Hogyan lehet ezt úgy elfogadni, hogy még a reménység is megmaradjon? A vers után lesz két link, ahol a halállal és a veszítéssel kapcsolatos írásaimat lehet megnézni egy kupacban. Nekem az életben nagyon fontos az őszinteség, a dolgokkal való szembenézés és a reménység keresése, bármilyen jellegű veszítésről is legyen szó az életben. Édesanyám, vagy a látásom, saját, vagy mások
Hallotta már ezt a kijelentést a kedves olvasó? Előfordult már esetleg, hogy nem merte felvállalni éppen emiatt a gondolkodás miatt azt, hogy ön reménykedik? A közgondolkodásban ott van, hogy hit egyenlő naivitás. Akinek már nincs más lehetősége, akkor bugyután odafordul valamilyen láthatatlan lényhez és hisz benne, hiszen jobbat nem tud szegény. Szegény! Volt olyan időszak, hogy egyszer én is elgondolkodtam, hogy miért hiszek és bízok Istenben. Azért, mert vak vagyok és úgysem bízhatok és várhatok semmi jót máshonnan? Valójában én ez által gyenge vagyok, hogy nem látok? Nemrég hallottam ezzel a problematikával kapcsolatban, hogy igen, bátran bevallhatjuk, hogy Isten a gyengék menedéke, hiszen mi nélküle valóban elveszettek vagyunk. S az, aki azt állítja, hogy erős, vajon meddig? Hány csapás után adja fel az ember az erejét? Vajon akik azt mondják erősek, meddig bírnák az alábbi embert ért csapásokat? Horváth Zoltán, egyik jó barátom tanárára emlékezett vissza. Megrendített a történet. Ez után egy verset is közreadok majd, ami szintén nagyon megérintett, ezt egy kedves olvasó küldte nekem. Nagyon szép.
„Az ofőt nagyon hamar megkedveltük, mert egy olyan közvetlen figura volt, és még jól is értett a nyelvünkön. Igaz, hogy néha azért is bocsánatot kért, hogy levegőt vesz, de
Engem nagyon megfogott nemrég egy ismerkedős játék. Egy család úgy mutatkozott be a többieknek, hogy egymást mutatták be. Mindenki elmondta, hogy az épp soronlévő személyben mit szeret. Nagyon elgondolkodtató volt számomra. Olyan érdekes volt úgy az az egész. A szeretet szemüvegén keresztül olyan dolgokat tudhattunk meg róluk, amit másképp nem lett volna lehetséges megismerni, hiszen magát az ember nem tudja úgy megismertetni. Olyan mélyen és színesen, ahogyan a szerető szemek látják. Ez az élmény járt át akkor is, amikor egyik látássérült sorstársam és barátom bemutatta többünknek azt az embert, akinek nagyon sokat köszönhet. Hajnal Erzsébet érzékenysége, türelme aranyat ér, de ez hogyan is néz ki az ő emberi formájába öntve? Milyen ő, aki maga is látássérültként segít? Horváth Emmy egy évvel ezelőtti írását
A kedves olvasót érte már rablótámadás? Sokan úgy gondolják, hogy velük ilyesmi nem történhet. Vannak akik túlságosan is szoronganak, hogy nehogy betörjenek otthonukba. Vannak cégek, ahol felkészítik a dolgozókat egy esetleges támadásra, mert olyan dologgal foglalkoznak. Nemrég érkezett egy levelezőlistára egy megtörtént eset egy rablásról. A sorok írója már túl van a lelki megrázkódtatáson, ami egy ilyen esettel jár és úgy gondolta, hogyha leírja nekünk, hogy vele mi történt, azzal bátoríthat másokat, de mire is? Az ki fog derülni ebből az írásból.
„Beértem a barátnőm kis antikvitásába, én nyitom, mert ma én vagyok a soros. Felkapcsolom a fényeket, berendezem a kirakatot, felszaladok a tyúklétrán a galériába, és igyekszem sorra venni a javításokat amik ma rám várnak, ötvös vagyok. Remélem marad egy kis időm a saját design dolgaimra is, közeleg a bemutató, és még sok a munka. Csengetnek, lesietek a létrán, nyitom az ajtót. Egy fura siltes sapkás napszemüveges alak. Rékát keresi, ismeri az apját. - mondom mindjárt jön, mit szeretne? Azt monda majd visszajön.
Kimegy az ajtón, én meg nagyon rosszul leszek, lever a víz és rettentően elkezdek remegni, tudom ebből baj lesz. Felhívom