Karácsony közeledtével vajon több angyal "szaladgál", repked közöttünk, vagy éppen annyi, mint bármelyik napon az évben?
Szeretném leírni a hétfő délelőtt eseményeit úgy, hogy felsorolnám, kikkel és hogyan találkoztam. Van, akiknek tudom a nevét, van akiknek nem. Szerencsére ez most nem számít, mert más minőségben fogok írni róluk!
Angyalok ők, de szárnyukat elrejtették. Én viszont így is tudom, hogy kik ők! Ha tudnak róla, ha nem. Ajánlom ezt a bejegyzést a néven nevezett, s névtelen "angyalaimnak" első körben, akik vigyáztak rám, segítettek, adtak nekem valamit. Ezzel a bejegyzéssel bátorítani szeretném mindannyiunkat arra, hogy hegyezzük ki lelki szemeinket, és lássuk meg magunk körül a sok jót is, ami a problémáink mellett ugyanúgy jelen vannak! A
mindennapi csodákat a hétköznapi találkozásainkban.
Széttört a laptopom, már csak vakon használható valamennyire
Üzenethangra ébredtem reggel. Azt gondoltam, valamelyik rendszeres havi utalás érkezett meg, már éppen ideje lett volna. Felültem az ágyban, s kezembe vettem a telefont. Megnéztem, s csodák csodájára egy nagyobb összeg került a