Ez a blogbejegyzés mindenképp bátorító lesz azoknak, akik úgy érzik, kevés az, amit ők tehetnének bárkiért. Keveset érnek aprónak tűnő tetteik saját szemükben. "Ugyan, hiszen ezt mindenki meg tudja csinálni!" Az elmúlt két hónap eseményeiről a Pillangóhatás című film jutott eszembe, és elhatároztam, hogy az ünnepek közeledtével "anygyalszárnyhatásnak" keresztelem a jelenséget, mert ebben az esetben arról beszélhetünk, amikor a szeretetből fakadó apróságokból lesznek a nagy dolgok.
önbecsülés
Kiemelt
Az idén esély nyílt arra, hogy történetemet még többen megismerhessék azok közül, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. A Bartimeus Kulturális Közhasznú Egyesület összeállított egy kötetet bátorítás céljából olyan sérült embereknek, környezetüknek, akik szeretnének megbirkózni lelki nehézségeikkel. Egy pályázati felhívásra írtam meg történetemet, mert én is hiszem - ahogyan a kiírásban olvashattuk - "Van élet ez után is". Alább az írás első fele, mely inspiráló lehet mindenkinek, akik nehéz körülmények között élnek. Innen letölthető a teljes kötet.
Különlegesség, önbecsülés, szolgálat
Gondolatok a kóruspróbáink kapcsán, melyet Bolyki Balázs tart a Para-ra Gospel Kórusnak (kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap) Mit szólna hozá, ha ismeretlenül azt állítanám önről, hogy különleges ember? Édes lenne hallani? Vitatkozna velem? Ideges lenne, mert már sokan mondták, de nem hiszi? Érzi valahol, hogy igazam van, de nem tudja még, hogy miben az pontosan? Mit gondol? Vannak a különleges emberek és vannak az átlagosak? Érintett témák A különlegesek: de kik azok? mitől lesz valami különleges akár a színpadon is? Különlegességtudat, mint az önzőség táptalaja Milyen alapon merem elhinni, hogy én különleges ember vagyok? Nélkülözhetetlen a tudat!Egy beképzelt nőszemély vallomása?
Gyerekkoromban sokszor azt éreztem, kilógok a sorból. Érdekes, mert szerettem elbújni, nem szerettem megmutatni, milyen vagyok. Ugyanakkor pedig vágytam arra, hogy felfedezzék bennem azokat a rejtett képességeket, tartalékokat, amiket éreztem magamban. Természetesen megtapasztaltam a hiányosságaimat is, azt is igyekeztem bőszen elrejteni, de most nem ez a témánk. Édesanyám, amíg élt, sokszor bátorított és én voltam a szeme fénye. Tőle azt tanulta meg a lelkem, hogy különleges vagyok, de
Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei
(péntek: munka/tanulás – tematikus nap)
A múlt héten nem írtam semmit ebbe a naplóba. Miért? Elakadtam. nem történt semmi, nem csináltam semmit, ami előre vihette volna a dolgokat. Bár most lehet, hogy számolnom kell azzal, hogy megsértődik a blog és azt mondja nekem, hogyha egy „nem történt semmi” leírásra sem vagyok képes, akkor most már ne is jöjjek a