Énekpróbák Bolyki Balázzsal a Para-ra Gospel Kórusban
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Sötétség, majd egyfajta tolóerő, világosság és sírás! Így érkezünk erre a világra. A biológiai értelemben vett megszületésem emléke nem él bennem, de lelkiekben többször átmentem már újra és újra ilyenen. Sötétségben vagyok, de nem zavar, megszokott biztonságos a környezet, meleg és táplálék is van, körbezár a burok. Nem vágyom rá, eszembe sem jut „kiszabadulni”. Majd egyszer csak elemi erővel kilök az Élet a világosságra. Ez fájdalmas, mégis az élet első jele, hogy felsírok. Magzati pózba
Nick Vujicic
Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Több hónapja már annak, hogy írtam bejegyzést arról, hogy hogyan is haladunk a Para-ra Gospel Kórusban a próbán. Az újonnan érkező látogatók kedvéért elmondom, hogy ez egy sérült emberekből álló közösség, melynek szakmai vezetője Bolyki Balázs. Őt a közönség a Bolyki Brothersből ismerheti még, vagy találkozhatott vele a Bolyki Soul&Gospel Kórus, vagy annak junior tagozatának koncertjén. Mindkettő kórust ő vezeti. A saját maga által kifejlesztett módszere alapján tanít bennünket énekelni, miközben sok esetben az élet más területeire is alkalmazható, értékes gondolatokat is kapunk. Ha tőle idézek, arra mindig utalni fogok, de annyiban változni fognak az
Jövőre még több embernek szeretnék segíteni!
(csütörtök: pozitív látásmód - tematikus nap)
Én sem akartam elhinni, hogy a fiamat, férjemet és a barátnőmet miben vertem meg! Darts!!!:) Tizen akárhány éve, mióta nem látok, nem játszottam ilyet, de a karácsonyi meglepetések között egy ilyet is kapott a család. A két ünnep között beálltam egy este játszani, s saját magam csodálkoztam, hogy milyen hamar eljutottam odáig, hogy eltaláljam a táblát, azután már pontokat is számolt a gép. A könnyeimmel küzdöttem az élmény hatására... Remélem, hogy ugyanilyen
A Never Give Up gospel kórus próbafolyamatának élményeiről 15. rész
(kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Abban a formában, ahogy eddig zajlottak a próbák, utoljára találkoztunk. A Never Give Up gospel kórus, mely sérült emberekből áll, egy újabb fordulóponthoz érkezett. Változni fog a próbák helyszíne, időpontja, szakmai vezetése. A cél viszont marad. Bizonyságtétel a reménységről, melynek különös színét adja az, hogy sérült emberek énekelnek majd hitükről, bizonyosságaikról, melyek a hétköznapokban segítik őket. Emellett született egy újabb lehetőség is. Azok, akik úgy gondolják, hogy Bolyki Balázzsal is szeretnének tovább együttdolgozni, lesz alkalmuk rá heti rendszerességgel. Ezeket az új fejleményeket
A Never Give Up gospel kórus próbafolyamatának élményei 12. rész
(kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Elindult egy teljesen új próbafolyamat. Ha követi ezt a bejegyzést, betekintést nyerhet Bolyki Balázs sajátos énektanítási módszerébe, és a saját hétköznapi küzdelmeimbe is, mert folytatni a munkát nem mindig egyszerű. Eddig Nick Vujicic érkezésének alkalma más jellegű felkészülést igényelt, most egy kicsit újfajta útra léptünk.
Személyes élményeimről, Nick Vujicic magyarországi ittléte alatt
Egy egész országot megmozgató eseményen vagyok túl, vagyunk túl. Nick Vujicic itt járt hazánkban, előadásokat tartott. Ezrek figyelték és itták szavait. Mi pedig minden egyes alkalommal énekeltünk előtte, utána. A Never Give Up gospel kórus jövője mindezidáig bizonytalan volt,
A Never Give Up gospel kórus próbafolyamatának élményei 10. rész
(kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Már csak két nap, s személyesen is üdvözölhetjük Nick Vujicic-t. Az elmúlt hét alatt két, úgynevezett főpróbánk is volt. Vasárnap egy koncerten lépett fel a Never Give Up gospel kórus a MOM Kulturális Központban. Kedden este pedig még elvégeztük az utolsó simításokat, amit egy próbán még meg lehet csinálni, mielőtt élesedik a helyzet. Mindkét eseményről írnék most, mert biztosan sokan kíváncsiak rá. Egyúttal ezzel a bejegyzéssel vége lesz valaminek. Annak az útnak, amelyen elindultunk Nick fogadására. Csütörtökön megérkezünk, s hogy utána mi lesz? 48 órán belül hat helyen fogjuk megélni az életörömünket a dalokon keresztül. Mindent kiadunk, átadunk magunkból, amit idáig kaptunk! Már izgatottan várom, hogy megmutathassam azt, ami
Technikai és egyéb érdekességek egy fellépésre készülve
(szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)
Jövő héten Magyarországra érkezik Nick Vujicic, a kéz és láb nélkül született ember. Sokaknak ad bátorítást a világon, sok videója közismert. A Nem Adom Fel Alapítvány gondolata volt, hogy eljöjjön Magyarországra is ez a fiatalember. Az előadások bevétele, sérült embereknek épülő lakóotthon megvalósulását szolgálja. Az a gondolat is az alapítvány vezetőségének a fejében született meg, hogy alakuljon egy gospel kórus, melyben sérült emberek énekelnek. A felkészülés alatti élményekről rendszeresen olvashatott eddig, ha figyelemmel kísérte a keddi bejegyzéseket. De vajon milyen apró részletekre kell odafigyelni a finisben? Amikor már csak egy nap van hátra az énekegyüttes legelső bemutatkozásáig? Milyen apróságokra kell odafigyelni, ha sérült emberek színpadi megjelenését is meg kell szervezni? Milyen egy „akadálymentesített fellépés”? Ennek milyen színterei vannak?
A Never Give Up gospel kórus próbáinak élményei 9. rész
(kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Családi kör
Már tegnap alig vártam, hogy elkezdjünk énekelni. Otthon az éneklés mellett kifejezetten a mozgásra koncentráltam. Egyszerűen el akartam felejteni az összes olyan nyavajámat, ami gátol engem abban, hogy átengedjem a dal lelkét a fizikai testemen keresztül. Szombaton vendégeink voltak. Nekik mutattam, hogy mit fogunk énekelni. Aztán kiderült, hogy az az anyuka, aki nálunk volt, ezeket a dalokat hallgatja a telefonján, mert több olyan is van, ami más feldolgozásban már megtalálható az interneten. Gyorsan meg is kérdeztem, hogy hol lelhetem meg én is azokat, mert annyira magával ragadott a dalokból áradó öröm, erő, lendület. Szombat este nálunk igazi buli kerekedett, táncolt az egész család, pedig már
A Never Give Up gospel kórus próbafolyamatának élményei 8. rész
(kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Illat, felhő
Nem, nem, nem, az biztos, hogy az angyalok nem úgy énekelnek, ahogyan őket sokan ábrázolják. Hárfa, felhők és láblógatás. Ha én most leírom majd, amit hallhattunk a próbán, ki fog derülni, hogy ez egyszerűen lehetetlen, hogy így legyen. A legújabb