Egyik aranyérmesünk nyilatkozott egy kedves emlékéről, ami kislány korában történt. Egy általa nagyra tartott ember, példakép figyelmessége, ígérete csodásan motiválta. Amikor ezt a sztorit olvastam, jó értelemben, kirázott a hideg. Elgondolkodtam, hogy én vajon ki vagyok a gyermekem szemében? Egy „nagy ember” apró ígérete és annak betartása ilyen inspiráló egy gyereknek, hogy a végén küzd és tényleg olimpikon lesz? Vajon válhat a szülő olyan naggyá csemetéje szemében, mint egy olimpikon? Vajon ígéreteink betartása adhat akár akkora motiválást, hogy az élete végéig kitartson?
A jó hír az, hogy igen. Ha megfelelően alakul ki a szülők és