Szabóné Kávási Viktória tanítási módszere, hogy vakon hogyan képes korrrepetálni látó diákjait (péntek: munka/tanulás – tematikus nap)   Honnan lehet megtudni azt hogy valóban megbecsülnek minket a munkánkban? Mi az a tény, ami szavak nélkül is beszédes? Ez a bejegyzés végére kiderül, mert előtte szeretnék valakit bemutatni a munkáján keresztül. Először csak annyit, hogy nem lát, mégis matematikából korrepetál, nem kis eredménnyel. Hogyan tudja ezt kivitelezni? Milyen technikai megoldásai vannak? S aztán jön az elsőként felvetett kérdésre is a gondolat.   Egy baráti levelezőlistáról ismerem Vicát. Egy alkalommal szóba került a matematika a levelezésekben. Voltak, akik diákkori élményeiket osztották meg és ezekből egyet kiválasztottam akkoriban és ebben a bejegyzésben el is olvasható, hogy vakon hogyan lehet tanulni matekot. Viszont arról még nem volt szó, hogy tanítani hogyan lehet. Beidézem a levélből azt a részt, ami erről szól.   „Természetesen azért a körülmények megváltoztak. (felnőtt korában veszítette el a látását – a szerk. megjegyzése) Sajnos, mindenkit már nem tudnék tanítani. az első, hogy a gyerek akarjon tanulni, alkalmazkodjon az én vakságomhoz, szóval legyen meg az, amire azt szokták mondani, hogy együttműködés.