Bizonyságom a befogadó szeretet hatalmáról, erejéről
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai - tematikus nap)
Létezik a szeretteim korai elvesztésénél, vagy akár a látásom elvesztésénél is nagyobb teher számomra a világon? Mi az, amit képesek lehetünk elhordozni akár hálával is, s mi az, amit nem az élet mért ránk, de mi mégis cipeljük, pedig nem kellene, helyette szabadon szárnyalhatnánk?
lelkiismeret-furdalás
Énekpróbák Bolyki Balázzsal a Para-ra Gospel Kórusban
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Amikor valaki keresztény emberként azt éli meg, hogy szeret a színpadon lenni, örül, ha megtapsolják, és törekszik arra, hogy minél inkább megmutathassa ki ő valójában, bűnös vágyaktól vezérelt személy? Magamutogató? Hogyan mondhatja egy ilyen ember, hogy ő Isten nagyszerűségére és dicsőséges gazdagságára akar rámutatni önmagán keresztül, a művészetén keresztül?
Lelkembe gázoltak
Egy baráti társaságban voltam. Köztudott volt, hogy szeretek énekelni, és szívesen teszem ezt mások előtt is. Ők már hallották a hangomat, és kérték, hogy énekeljek már el egy pár dalt. Megtettem, és együtt élveztük ennek az örömét. Azután megtapsoltak és jólesett. S az is öröm volt, hogy érezhettem, hogy a többségnek sikerült átadnom valamit, ami vidám volt és lélekemelő.
Honnan tudom? Ennek különböző egyéb jelei voltak a tapson túl. Az együttlét után
lelki béke érkezett egy különleges módon. Egy történet, amikor a konfliktushelyzet gyilkos ereje még sem öl meg senkit és semmit egy ünnepnapon.
Nézzük a szituációt!
Adott egy ünnepnap és adott egy probléma. Nincs kéznél a megfelelő öltözék, amit a gyerekre lehetne adni. Vendégségbe készültünk, indulás előtt hirtelen azt tapasztaltuk, hogy olyan ruhák vannak csak látóterünkben, ami itthon jó, de azért máshová nem adnánk rá a gyerekre.
- Mi történt végül?
- Egymásnak estünk?
- Egyáltalán elmentünk a vendégségbe?
- Mi lett az áhított ünnepi hangulattal?
Most nagy felhajtás van a „Goldenblog” verseny körül. Blogolók mérhetik össze erejüket. Lesz szakmai díj és közönség díj is kihírdetve. Ez sokaknak sokat jelent és a győzelemért versenyeznek. Én is egy „játéknak” köszönhetem azt, hogy létrejött ez az oldal. Annak idején Vida Ági hírdette meg, hogy akinek sikerül a legtöbb szavazatot összegyűjtenie, az megnyerheti tőle, hogy elkészíti a weboldalát és személyes tanácsadást is ad mellé. Most, hogy a kedves olvasó látja ennek az eredményét, felteszem a kérdést. Érdemes volt küzdenem a győzelemért? Megéri működtetni ezt az oldalt?
Had mondjam el, hogy ennek rendkívül sok más egyéb pozitív hozadéka lett. Bekerültem egy olyan közösségbe, ahol egymást
Kiemelt
„Egy szó és más semmi, a vágyam csak ennyi”
Tényleg? Akkor ezt ma teljesítem! Sok ember mesélte már nekem, hogy fél, amikor meglát egy sérült embert az utcán, mert nem tudja, hogy hogyan segítsen. Az is bizonytalanságot okoz, hogy milyen szavakat lehet használni, mi az, ami nem sértő. A médiában van egy-két rosszul használt kifejezés, ami annyira elterjedt, hogy maguk a sérült emberek is néha következetesen rosszul alkalmazzák. Ha valaki végig olvassa ezt a bejegyzést, akkor minden kérdésére választ fog kapni ebben a témában. Sőt, a cikk végén egy letölthető táblázatot is talál a hétköznapi beszélgetésekhez, illetve a média dolgozóinak is ajánlott szóhasználathoz segítségül.
Ma beküldtek nekem egy érdekes cikket. Ez arról szól, hogy pár nagy cég hogyan viselkedett, amikor egy lány a vakvezető kutyájával be akart menni az üzletbe. Kétféle hozzáállásról is olvashatunk. Mindenkinek ajánlanám, mert nagyon tanulságos a történet. Vajon miért gondolja úgy egy cég, hogy egyszerűbb nem felvállalni a felelősséget, hanem magyarázkodni üdvösebb? Én sosem csinálok ilyet? Mi lehet az oka és ebből van egyáltalán kiút?
Első gyerekkori élményem az ebben a témában, hogy kikölcsönöztem a könyvtárból egy könyvet. Aztán az valahogy elszakadt és nagyon elkezdtem félni. Ismertem a könyvtáros nénit, szigorú volt, féltem a haragjától, hogy majd kiabálni fog. El is
Ki az, aki meg tudná mondani, hogy hány kilométeren át tologatta a babakocsit? Ki az, aki össze tudná számolni az összes befőttesüveget, amit már elhasznált élete során a befőző időszakban lekvárokhoz, gyümölcsökhöz, uborkához stb. ? A bejegyzés végén olvashat majd mindenki egy ilyen humoros összegzést, előtte pedig szóljon pár gondolat arról, hogy milyen jó azoknak, akik otthon dolgozhatnak. Mert hát igazából ők mindig ráérnek. Milyen jó is lenne, nem másoknak és máshol dolgozni…
Igen, biztos rossz lehet sok esetben a zötykölődés, a nem megfelelő munkakörülmény és az emberek is olykor elviselhetetlenek gondolom. A férjem is ingázott be Pestre, már az
Ért már valakit olyan kritika, hogy csak azért szeret énekelni, mert akkor róla szól minden és ez egy hiú dicsőségvágy? Mit lehet erre mondani ilyenkor annak az embernek? Vajon elhiszi, hogy nem? S miért nem hisz nekünk? Ezeken gondolkodtam mostanában, mert épp egy ilyen dolog történt velem és talán ez a probléma nem csak nekem lehet fontos téma.
Most képzeljük el a kedvenc énekesünket. Kiáll a színpadra és látszik rajta, hogy szenved. Valami baja van. Olyan kelletlenül áll ki elénk, mintha valaki kényszerítené, hogy ott legyen. El lehet ezek után képzelni, hogy egy szuper koncert elé nézünk? Én nem tudnám, hiszen az a legszebb az egészben, hogy amikor kiáll valaki a közönség elé, maga is élvezi a dolgot. A felszabadultság a legjobb dolog a szakmai tudás mellett, amivel igazán ízt lehet adni egy előadásnak. Ez személyes vélemény. S ha már valaki élvezi is azt, amit csinál, az mitől van? Azért, hogy tapsot kapjon?