Részlet Kálmán Ernő igei szolgálatából (vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)   Megerősödtem, hogy tartsak ki az utamon, s azt is megértettem még mélyebben, hogy miért van ennek jelentősége. Pénteken, az Eredményes élet előadássorozatinternetes felvételén egy nagyon érdekes gondolatra lettem figyelmes. A napokban éppen olyan helyzetben voltam, hogy arról beszélgettem valakivel, hogy nem jó elbizakodottnak lenni azért, mert mások nagyon biztatónak találják a helyzetemet. Nem elégedhetek meg bizonyos eredménnyel csak azért, mert amit edig elértem a munkámban, az jó. Főleg, hogy Isten elhívására haladok, tehát a legjobbra kell törekednem az Ő dicsőségére. Most tartok éppen valahol és nem állhatok meg. Milyen nagy is lehet a kisértés adott esetben, hogyha hosszú küzdelem árán valahová elértünk az utunkon, ahol Isten vezetett szüntelen, azt mondjuk, most már elég volt, letelepedek, jó nekem itt. Ha így teszek, sohasem derül ki, hogy vajon hová vezetett volna még Isten. Pedig engem nagyon érdekel, hogy mit tartogat számomra. Nekem újdonság volt a hallott igehirdetésben, hogy az Úr először nem is Ábrahámot hívta el Kánaán földjére, hanem az apját. De mi történt? Ő miért nem jutott el? Isten terve kinek az életében valósult meg igazán? Íme a