kitartás

Kézfogó

A Never Give Up gospel kórus próbáinak élményei 9. rész (kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)   Családi kör   Már tegnap alig vártam, hogy elkezdjünk énekelni. Otthon az éneklés mellett kifejezetten a mozgásra koncentráltam. Egyszerűen el akartam felejteni az összes olyan nyavajámat, ami gátol engem abban, hogy átengedjem a dal lelkét a fizikai testemen keresztül. Szombaton vendégeink voltak. Nekik mutattam, hogy mit fogunk énekelni. Aztán kiderült, hogy az az anyuka, aki nálunk volt, ezeket a dalokat hallgatja a telefonján, mert több olyan is van, ami más feldolgozásban már megtalálható az interneten. Gyorsan meg is kérdeztem, hogy hol lelhetem meg én is azokat, mert annyira magával ragadott a dalokból áradó öröm, erő, lendület. Szombat este nálunk igazi buli kerekedett, táncolt az egész család, pedig már

Sikeres látássérült emberek 1. rész

Mi az a hátrány?  (csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)   Új sorozat indul ezzel a bejegyzéssel. S mi az, hogy siker? Én abban az értelemben fogom ezt a fogalmat használni, hogy az, amikor egy ember az életének valamely területén megtalálja önmagát és saját helyét. Ez lehet szakmai, vagy magánéleti terület, a lényeg az, hogy az adott élethelyzet bátorításul szolgálhasson másoknak, akik éppen bizonytalansággal, nehézséggel küzdenek, vagy csak egyszerűen inspirációra várnak, hogy még erőteljesebben haladjanak saját

Az erő várótermében

A Never Give Up gospel kórus próbáinak élményei 7. rész (tehetség plusz ember – tematikus nap)   Az első próba volt a tegnapi, ahová igazán elgyötörve érkeztem meg. Ezt egy, lelki értelembe vett önkínzás előzte meg aznap délelőtt, de az ezt megelőző napok sem voltak normálisak. Napok óta rosszul aludtam, napközben pedig emiatt nem voltam túl kellemes társaság, a dolgaimra nem volt erőm, csak éppen azokat csináltam meg, ami úgymond életbevágó volt. Túl sok izgalom ér mostanában pozitiv értelemben. Este alig tudtam elaludni és reggel, ha véletlenül valamiért felébredtem korábban, mint ahogy terveztem, nem tudtam visszaaludni. Ilyenre

Nagymama ne sírj!

Egy megható történet egy kis humorral fűszerezve bátorságról, jövőről, félelmekről   Ma megérintett egy írás. Az élet hozta a történetet, Orliczki Jánosné pedig lejegyezte. Nekem is volt hasonlóban részem. Nekem is volt egy értem aggódó és engem szerető nagymamám. Nekem is volt olyan gyerek, aki elmenekült, még csúfolt is, hogy szemüveges vagyok. Nekem is volt olyan, hogy azt hitték, nincs számomra jövő. Hogy hiábavaló az életem. Én ezt sosem akartam elhinni, hogy igaz. Álljon itt egy gyerekkori emlék egy kedves sorstársam tollából, s a végén egy idézet, amit szintén ma olvastam. Minden a reménységben fog végződni!

Csak álltam leforrázva

A mozgástanulás és mozgástanítás kihívásai a látássérült embereknél (szerda: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)   Folytatódott a Never Give Up gospel kórus próbája. Tegnap megint tanultam valami újat a saját állapotommal kapcsolatosan. Kiderült, hogy nem csak az lehet egy mozgásnál probléma számomra, hogy merev vagyok, esetleg görcsös, hanem a tér, látás nélküli érzékelése is befolyásolhatja lépéseim minőségét, ha például táncolni kell éneklés közben. Soha nem értettem, hogy miért akarok néha úgymond felborulni, miért esek ki az egyensúlyomból. Mi lehet a gond? Van erre megoldás? Egy mozdulat szemléltetése mekkora kihívás egy látó embernek, aki meg akarja mutatni egy vak ember számára a mozdulat lényegi részét? Lehet köze a vakon születésnek és a később történő megvakulásnak ahhoz, hogy ki mit hogyan tud

A zene lehet a siket embereké is?

Napsugár Anna, a jeltáncművészet alapítója (kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)   „A zene mindenkié”-ismerhetjük Kodály Zoltán híres gondolatát. De azért valljuk be, elég nehéz elképzelni, hogy ezt valóban minden emberre érvényesnek lássuk. Mi a helyzet például azokkal, akik egyáltalán nem hallanak semmit? Hogyan lehet a zene az övék is? Ma egy olyan emberre szeretném felhívni a kedves olvasó figyelmét, akinek személyisége erőt sugárzik. Számomra példakép. Talán azért, mert egy olyan dologba vágott bele, ami lehetetlennek tűnik. Talán azért, mert annak ellenére, hogy vannak, akik nem értik és ezért nem fogadják el tevékenységének létjogosultságát, viszi tovább azt, ami az elhívása. Mindezt azért, hogy a művészi kifejezés gyógyító hatását továbbadhassa. Ha még eddig el sem tudta képzelni, hogy hogyan lehetséges átadni egy hallássérült embernek a zenei világból bármit,

Érdemes energiát feccölnöm a blogírásba?

Én, blog, közösség  (hétfő: egészségmegőrzés – emberi kapcsolatok – tematikus nap)   Három gyerek mellett nincs jobb dolgom, mint blogot írni? Ennyire ráérek? A „grafománia” kiélése mellett még milyen haszna lehet ennek? Mit adott nekem, mit adhat az olvasónak, ha velem tart a jövőben? Mi motivál és miért csinálom? Ha tovább olvassa, minden kiderül és megtudhatja, hogy érdemes-e velem tartani vajon a továbbiakban is!   Vállalkozni indultam, blogszerző lettem   Tavaly ilyenkor nagy volt a tét. Ha nyerek, akkor egy olyan szolgáltatást nyerek, amit nem tudnék megfizetni. Vida Ági elkészíti a weboldalamat és közben egy tanácsadás keretében megbeszélhetem, hogy mit kezdjek azzal. Nagyon sok vállalkozási ötletet

Tanító, aki meggyógyította a siketvak gyereket

Gondolatok a Helen Keller életéről szóló film ajánlása kapcsán (csütörtök: pozitiv látásmód - tematikus nap)   "Én azt akarom, hogy ez a gyerek lásson!" Micsoda? Hogyan mondhat egy tanárnő ilyet egy olyan gyerekről, akit az orvosok nem tudnak meggyógyítani? Ráadásul nem is hall

Még egy matekimádó

  Szabóné Kávási Viktória tanítási módszere, hogy vakon hogyan képes korrrepetálni látó diákjait (péntek: munka/tanulás – tematikus nap)   Honnan lehet megtudni azt hogy valóban megbecsülnek minket a munkánkban? Mi az a tény, ami szavak nélkül is beszédes? Ez a bejegyzés végére kiderül, mert előtte szeretnék valakit bemutatni a munkáján keresztül. Először csak annyit, hogy nem lát, mégis matematikából korrepetál, nem kis eredménnyel. Hogyan tudja ezt kivitelezni? Milyen technikai megoldásai vannak? S aztán jön az elsőként felvetett kérdésre is a gondolat.   Egy baráti levelezőlistáról ismerem Vicát. Egy alkalommal szóba került a matematika a levelezésekben. Voltak, akik diákkori élményeiket osztották meg és ezekből egyet kiválasztottam akkoriban és ebben a bejegyzésben el is olvasható, hogy vakon hogyan lehet tanulni matekot. Viszont arról még nem volt szó, hogy tanítani hogyan lehet. Beidézem a levélből azt a részt, ami erről szól.   „Természetesen azért a körülmények megváltoztak. (felnőtt korában veszítette el a látását – a szerk. megjegyzése) Sajnos, mindenkit már nem tudnék tanítani. az első, hogy a gyerek akarjon tanulni, alkalmazkodjon az én vakságomhoz, szóval legyen meg az, amire azt szokták mondani, hogy együttműködés.