kerekesszékben
A Never Give Up gospel kórus próbáinak élményei 14. rész
(kedd: tehetség plusz ember-tematikus nap)
A címben szereplő jelenség tüneteivel nemrég szembesültem. Úgyhogy most szó lesz szabadságról, függőségről, elköteleződésről, ami az énekpróbákkal kapcsolatos, de az élet, hitélet szempontjából is tanulságos lehet saját történetem. Hiszen ki ne szeretne képessé válni arra, hogy uralkodjon érzésein, ha az romboló hatású. Közben ismét megírom, hogy milyen új dolgokat hallottunk a Never Give Up gospel kórus próbáján Bolyki Balázstól. Látásprobléma esetén, a szemkontaktus hiányában, mivel segíthetjük az előadást, hogy mégis a közönségnek személyes legyen? Mi a lényege a mozdulatoknak, és arra vajon mozgássérült emberként hogyan találhat rá valaki? Milyen technikával válhat valaki jó fiúból rossz fiúvá, ha éppen a dal szövege azt kívánja? A három éves kislányom hogyan énekli a Happy day-t? Minden kiderül az alábbiakban!
Technikai és egyéb érdekességek egy fellépésre készülve
(szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)
Jövő héten Magyarországra érkezik Nick Vujicic, a kéz és láb nélkül született ember. Sokaknak ad bátorítást a világon, sok videója közismert. A Nem Adom Fel Alapítvány gondolata volt, hogy eljöjjön Magyarországra is ez a fiatalember. Az előadások bevétele, sérült embereknek épülő lakóotthon megvalósulását szolgálja. Az a gondolat is az alapítvány vezetőségének a fejében született meg, hogy alakuljon egy gospel kórus, melyben sérült emberek énekelnek. A felkészülés alatti élményekről rendszeresen olvashatott eddig, ha figyelemmel kísérte a keddi bejegyzéseket. De vajon milyen apró részletekre kell odafigyelni a finisben? Amikor már csak egy nap van hátra az énekegyüttes legelső bemutatkozásáig? Milyen apróságokra kell odafigyelni, ha sérült emberek színpadi megjelenését is meg kell szervezni? Milyen egy „akadálymentesített fellépés”? Ennek milyen színterei vannak?
Könyvajánló
(csütörtök: pozitiv látásmód - tematikus nap)
Az alábbiakban egy olyan élethelyzetről írok egy könyvajánló keretei között, amire én sem gondoltam, hogy tevékenyen meg lehet élni. Egy újságíró mit kezdhet az életével, ha agyvérzés következtében már csak a pislogásra képes?
A Can c. film, egy halmozottan sérült fiúról és édesapjáról szól. Amikor megszületett Rick, akkor azt javasolták a családnak, hogy adják intézetbe, az lesz a legjobb mindenkinek. A szülők mégis úgy döntöttek, hogy felnevelik, a végén le is diplomázott, és sportol. Ez a videó adta az inspirációt, hogy írjak arról, hogy én hogy tudtam ezt megnézni. Az alábbiakban a részletek, hogyan készül el egy igazán jó leirat a látássérült embereknek egy filmről.
Ki az, aki azt gondolja, hogyha valaki nem lát, az már önmagában is elég? Persze én teljes mértékben azt tartom, hogy mindenkinek a saját problémája a legnehezebb. Mindig azt szoktam mondani, hogyha valakinek fáj a foga éppen, akkor nem gondol az éhezőkre. Mivel a szerdai napokon a látássérültek hétköznapi boldogulásának bemutatása a téma, ezért most előhoznék egy sajnos egyre jellemzőbb dolgot. Legalábbis nekem több ismerősöm is van, aki nem csak hogy nem lát, elveszítette a lábát is. A cukorbetegség következményeképp egy kedves barátom is így járt. Van egy barátnőm is, akinek más betegségből kifolyólag olyan a helyzete, hogy igen nehezen mozog. Ne ijedjen meg a kedves olvasó, nem akarom, hogy tragédiába fulladjon a mai bejegyzés. Inkább komédiába! Folytassa bátran az olvasást! Többen ismerhetik az írásai kapcsán barátomat, mert sok alkalommal hozzá szokott szólni a témákhoz és mindig olyan