Isten-ember
Isten és ember kapcsolata is megjelenik az alábbi bejegyzésekben.
Jóság és önértékelés, elmélkedés egy vers kapcsán
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)
„Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell, hogy a világ
Teveled is ékes!”
Mikor olvastam ezt a versrészletet, nagyon megérintett, elhatároztam, hogy megosztom azokat a gondolatokat és érzéseket, amik keletkeztek bennem Tóth Árpád, Kaszáscsillag c. költeménye kapcsán.
Részlet Schlingloff Sándor, reménységgel kapcsolatos gondolataiból
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)
Ebből a bejegyzésből kiderül, milyen tények segítettek nekem abban, hogy könnyebben feldolgozzam látásom elvesztését. Lehet, hogy valakinek az lesz a véleménye, hogy ez önáltatás, amiről írok, de érdemes végiggondolni, amiről az előadó beszélt. Schlingloff Sándor előadásait azért szeretem hallgatni, mert úgy érzem, hogy őszinte, nem fél a rázós kérdésektől és tényektől. Kimondja a gondolatait úgy, ahogyan azok felmerülnek benne. Nem szépít soha, mégis erőt lehet belőlük meríteni. A "nehézségek tagadása nélkül" c. mondatrészt az ő gondolatai ihlették, mert én is ezzel a szemlélettel és gyakorlattal szeretnék élni. Néven nevezni, és nyíltan beszélni akadályokról, azután szembenézni velük, és megoldást keresni. Tagadni soha!!! Alább az egyik előadásának részlete:
Ami nem bátorít
Ha már valaki nagyon nem bírja a boldogtalanságot, az nem válasz neki, hogy ez mennyire jót tesz majd a jellemfejlődésének, és hogy majd a jövő az szép lesz.
A teáscsésze
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai - tematikus nap)
Sokszor értetlenül állunk egy-egy tragikus életesemény után, üveges szemekkel bámulva magunk elé:
- Miért történhetett ez meg velem? Elég már ebből a sok nyomorúságból!
Bizonyára mindannyian ismerünk olyan embereket, akik hősiesen hordozzák szenvedéseiket.
Mi lehet a titkuk?
Talán az a hit és reménység, amit az alábbi rövid történet ábrázol.
Gondolataim egy igehirdetés kapcsán
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)
Hogy vagy? – hangzik gyakran a kérdés. És megnyugszunk, ha a válasz az, köszi jól. Ha jól van a másik, vagy én, akkor az azt jelenti, hogy minden rendben? Eddig azt hittem, hogy igen. Ha különösebb gond nélkül telnek a napok, nyugi van körülöttem, akkor olyan nagy baj nem lehet. Erre sokszor törekszem is, elmegy egy csomó energia, hogy rendet teremtsek és tartsak magunk körül, de ez biztonság érzésével tölt el. Pár hétttel ezelőtt viszont hallottam valamit, ami nagyon elgondolkodtatott: tényleg csapda lehet olykor a „jó” érzés?
Bizonyságom a befogadó szeretet hatalmáról, erejéről
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai - tematikus nap)
Létezik a szeretteim korai elvesztésénél, vagy akár a látásom elvesztésénél is nagyobb teher számomra a világon? Mi az, amit képesek lehetünk elhordozni akár hálával is, s mi az, amit nem az élet mért ránk, de mi mégis cipeljük, pedig nem kellene, helyette szabadon szárnyalhatnánk?
Ünnep a tűz körül - pünkösd alkalmára
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)
A negatív esetekről sokat hallani, hogy akaratlanul is megbántunk valakit. De milyen az, amikor akaratlanul szerzünk örömöt, vagy váratlanul kapunk? Ez a kis történet bátorításképp szolgálhat azoknak is, akik úgy érzik, semmiség, nem számít az a kicsi dolog, amire képesek.
Részlet Kálmán Ernő igei szolgálatából
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)
Megerősödtem, hogy tartsak ki az utamon, s azt is megértettem még mélyebben, hogy miért van ennek jelentősége. Pénteken, az Eredményes élet előadássorozatinternetes felvételén egy nagyon érdekes gondolatra lettem figyelmes. A napokban éppen olyan helyzetben voltam, hogy arról beszélgettem valakivel, hogy nem jó elbizakodottnak lenni azért, mert mások nagyon biztatónak találják a helyzetemet. Nem elégedhetek meg bizonyos eredménnyel csak azért, mert amit edig elértem a munkámban, az jó. Főleg, hogy Isten elhívására haladok, tehát a legjobbra kell törekednem az Ő dicsőségére. Most tartok éppen valahol és nem állhatok meg. Milyen nagy is lehet a kisértés adott esetben, hogyha hosszú küzdelem árán valahová elértünk az utunkon, ahol Isten vezetett szüntelen, azt mondjuk, most már elég volt, letelepedek, jó nekem itt. Ha így teszek, sohasem derül ki, hogy vajon hová vezetett volna még Isten. Pedig engem nagyon érdekel, hogy mit tartogat számomra. Nekem újdonság volt a hallott igehirdetésben, hogy az Úr először nem is Ábrahámot hívta el Kánaán földjére, hanem az apját. De mi történt? Ő miért nem jutott el? Isten terve kinek az életében valósult meg igazán? Íme a
részlet Bruno Ferrero A sivatag negyven meséje c. könyvéből
(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai - tematikus nap)
Az édesapa csendesen figyelte gyermekét, aki azzal bajlódott, hogy egy nagyon nehéz virágcserepet odább húzzon. Az apró emberke nagyogat nyögött, dühösen csapkodott és mérgelődött, de a nagy erölködés ellenére nem sikerült a hatalmas
Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)
„Legyen terved az életedre, mert különben másnak lesz vele terve!” – hangzott el a tegnapi próbán Balázstól. Ismét megerősítést kaptam arra, hogy bátran haladjak előre az élet minden területén, mert van lehetőség, hogy alakítsak, formáljak bizonyos részeket. Sokkal nagyobb rész az, amit tehetek, mint ahogyan azt sugallja a társadalom,