indulás

Kicsivel könnyebb

A vakvezető kutyusokról sokan szeretnek hallani, olvasni. Milyenek a hétköznapok akkor, ha az élet kihívásainak leküzdésében kapunk egy ilyen segítő társat? Teljesen megváltozik az ember élete, mint amikor egy kisgyermek születik. Reményik László egy egész könyvet szentelt a témának: Kicsivel könnyebb Sorozat indul ma ismét, Fóris norbertről és leendő társáról, aki nemsokára az otthonába költözik. Mit érez most? Hogyan készül erre a napra? Hogyan dől el, hogy valaki megkaphatja a kutyát? Mi ennek az útja? Alább a részletek saját szavaival.  

Hajmeresztő történet

Nekem most derékig érő hajam van. Sokan kérdezik, hogy mióta növesztem és az évek száma mellé mindig egy történetet is elmesélek, mert bizony ennek jelentőssége van számomra. Egy új élethelyzet kezdetét jelzi. Jó, de mi lehet ebben olyan érdekes?   Nekünk sérülteknek az önállóságért talán jobban meg kell küzdeni. Hogyan jutottam el a „Nem növesztheted meg a hajad” helyzetből odáig, hogy saját családom lett? Egyébként kamasz korában

Nem minden sikerül

Erről a témáról nem így szokás beszélni. Mit akarok ezzel elérni? Figyelemfelhívás, vagy lehet, hogy ez az igazság?   Előfordult már olyan a kedves olvasóval, hogy valaki azzal próbálta bátorítani, hogy meglátod sikerülni fog, mert sikerülnie kell? Ilyenkor fel szokta tenni azt a kérdést, hogy mitől? Természetesen én is mindig nagyra értékelem azokat az embereket, akik

A legveszélyesebb süti

Van egy elengedhetetlen feltétele annak, hogy a legkisebb dolog is sikerülhessen az életünkben. Ez akkor tudatosodott így bennem, amikor egy kedves barátom egy igen finom sütemény elkészítésére bátorított. S mi kellett nekem ahhoz, hogy tényleg el is tudjam készíteni annak ellenére, hogy nem vagyok egy konyhatündér?

Vakmerő tetteim egyike

Fiatalság bolondság, tartja a mondás. Bátorság, vagy vakmerőség, amikor két vak ember gondol egyet és elhatározza, hogy átússza a Balatont?

Kaland a nagy városban

Vigyázat, gyerekkel vagyok! Akár ezt is kiabálhattam volna közlekedés közben. Tegnap életemben először utaztam egyedül úgy fel Pestre, hogy az öt éves kislányom velem volt. Ha magam megyek, akkor általában könnyű segítséget kapnom, ha szükségem van rá. Attól tartottam, hogyha azt látják majd az emberek, hogy valaki fogja a kezemet, akkor nehezebb lesz

Igazsággal fejbe verve

Régen nagyon szerettem, ha enyém volt az utolsó szó. Nem csak, hogy szerettem, hanem fizikai fájdalmat éreztem, ha nem én zárhattam lea  párbeszédet egy vitában. Ez nem tett jót az emberi kapcsolataimnak sem és az információ, ami szerintem nagyon sokat segített volna, az sem jutott el nyitott fülekhez az ilyen helyzetekben. Miért? Mi kell ahhoz, hogy valaki vegye az adást?

Amitől a legjobban féltem

Mi lesz velem, ha egyszer egy szép napon megkérdezi a gyerekem, hogy ez mi, vagy az mi? Mit fogok mondani?-fogalmazódtak meg a kérdések akkor, amikor még csak gondoltam arra, hogy majd babát szeretnénk. Fel lehet erre készülni? Milyen problémákkal érdemes foglalkozni a

Bekapcsolódás

Egy jó filmet is szeretnék ajánlani ma többek között. Vígjáték. Engem nem csak kikapcsolt, hanem bekapcsolt. Bár erre a

Vagy sikerül, vagy nem

Képzeljünk el egy ejtőernyőst, aki éppen ugrani készül. Vajon hányszor és miképp győződött meg arról, hogy bátran ki merjen ugrani? Milyen alapon merik megtenni sokan ezt, ráadásul akár több ezer alkalommal is?   Én már sokszor szembesültem azzal a problémával, hogy nehéz