Sikeres látássérült emberek 6. rész
(csütörtök: pozitív látásmód - tematikus nap)
A sorozat folytatódik, amelyben olyan embereket szeretnék bemutatni, akik látássérültként aktívan hozzájárultak, vagy hozzájárulnak ahhoz, hogy a környezetükben élőknek szebb, vagy könnyebb legyen az élete. Vannak, akikre felfigyelt már a világ, vannak, akikről alig tud pár ember. Húsvét közeledtével egy lelkészt ismerhet meg. Nyolcvanas éveinek derekán jár az a felnőtt korában megvakult ember, akit ma bemutatunk. Töretlen lendülettel szolgálja környezetét. Hogyan, mivel? Ifj. Menyhárt András írása.
C Z I R J Á K L Á S Z L Ó
Cáfolandó a rossz konvenciót, miszerint embert méltatni igazán csak annak halála után szokás, ezúttal olyan valakit próbálok bemutatni, aki nem csak, hogy él, de egyfolytában szolgál, bátran mondhatni: Isten eszközeként létezik.
Amióta ismerem, lehet, életének jéghegy-csúcsát látom csak, de haj, az is milyen nagy ! 1996-ban egy mosolygó lelkű, vak bácsit láttam, amikor segítőként el-eljártam a Kálvin tér 8-ba. Ott közölték velem: ő Czirják László. Nem ismertem
A Never Give Up gospel kórus próbáinak élményei 9. rész
(kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Családi kör
Már tegnap alig vártam, hogy elkezdjünk énekelni. Otthon az éneklés mellett kifejezetten a mozgásra koncentráltam. Egyszerűen el akartam felejteni az összes olyan nyavajámat, ami gátol engem abban, hogy átengedjem a dal lelkét a fizikai testemen keresztül. Szombaton vendégeink voltak. Nekik mutattam, hogy mit fogunk énekelni. Aztán kiderült, hogy az az anyuka, aki nálunk volt, ezeket a dalokat hallgatja a telefonján, mert több olyan is van, ami más feldolgozásban már megtalálható az interneten. Gyorsan meg is kérdeztem, hogy hol lelhetem meg én is azokat, mert annyira magával ragadott a dalokból áradó öröm, erő, lendület. Szombat este nálunk igazi buli kerekedett, táncolt az egész család, pedig már
lelki béke érkezett egy különleges módon. Egy történet, amikor a konfliktushelyzet gyilkos ereje még sem öl meg senkit és semmit egy ünnepnapon.
Nézzük a szituációt!
Adott egy ünnepnap és adott egy probléma. Nincs kéznél a megfelelő öltözék, amit a gyerekre lehetne adni. Vendégségbe készültünk, indulás előtt hirtelen azt tapasztaltuk, hogy olyan ruhák vannak csak látóterünkben, ami itthon jó, de azért máshová nem adnánk rá a gyerekre.
- Mi történt végül?
- Egymásnak estünk?
- Egyáltalán elmentünk a vendégségbe?
- Mi lett az áhított ünnepi hangulattal?
Én sem gondoltam volna, hogy egy cicás történet kapcsán fogok elgondolkodni újra a húsvét üzenetén, az önfeláldozó szeretet kérdésén, a példamutatás jelentőségén. A bejegyzésben idézett írás segítségével, akár gyermekeinknek is szemléletesen tudunk beszélni ezekről a témákról. Bátoríthatja azokat is, akik nem szeretnek kilógni a sorból.
Egy jó filmet is szeretnék ajánlani ma többek között. Vígjáték. Engem nem csak kikapcsolt, hanem bekapcsolt. Bár erre a