hogyan segíthetek

Én nem tudok azonosulni a „segítséggel élők” kifejezéssel!

egy vak ember önállóan, fehér bottal közlekedik
Ez a bejegyzés azoknak lehet bátorító, akik szégyellik, ha valamiben segítséget kell hogy kérjenek, illetve akik érdekesnek találják a kérdést: vajon hol az önállóság küszöbe? Cikkemet gondolatébresztő szándékkal tettem közzé, bizonyára úgy fogja érezni az olvasó, hogy tudna hozzá tenni még pár gondolatot. Nagyon régen volt már, mikor heteken keresztül adtak egy olyan reklámot, mely a fogyatékos emberekre, illetve ahogy a reklámban szerepelt, a "segítséggel élőkre" hívták fel a figyelmet. Emlékszem a saját heves érzelmi reakciómra.: Én, mint fogyatékos személy, be lettem kategorizálva a segítséggel élő ember "dobozába"? Ezek szerint a "többiek" sohasem élnek ilyen lehetőséggel életük során? Járjuk röviden körbe az önállóság kérdéskörét, mert azért bizonyára érzi az olvasó is, hogy itt valami sántít!

Vakság, avagy van élet ez után is 2. rész

egy gyertya lángja
Folytatom történetemet most úgy, hogy nem a külső körülmények nehézségeit mutatom be, mint a Vakság, avagy van élet ez után is 1. rész c. blogbejegyzésben, hanem a belső nehézségekre térek ki, ami ennek az élethelyzetnek a feldolgozását illeti. Bátorító lehet azok számára, akik hasonló súlyú problémával küzdenek. Hiszen a megvakuláson kívül még sajnos számos olyan élethelyzet van, aminél igen csak szükség van komoly erőforrásra.

Képekkel illusztrálni vakon

Akadályok leküzdése (gátfutás)

Vak sorstársam „látta” a képeket, látó társaim nem

Avagy kihívás és közdelem a „képes élet” világában a weben
(Szerda: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap) Úgy éreztem, megnyílt a világ. Nem tudom, hogyan érzékeltethetném ezt az életérzést. Éppen egy szakmai anyagot hallgattam tartalomfejlesztés témában, amikor az ott ajánlott weboldalt megkerestem. Képek vannak feltöltve milliószám. Az oktató nagyon pozitívan nyilatkozott, tehát szó szerint vakon bízom abban, hogy itt minden kép jó minőségű. Már csak pár kérdés maradt a számomra, hogy megvizsgáljam a lehetőségét annak, hogy fog sikerülni. Honnan tudhatom, hogy

  • - mi van a képen?
  • - mi a hangsúlyos elem rajta?
  • - milyen apró részlet van rajta, amivel mögöttes mondanivalót is személtethetnék?
  • - hogyan lehet letölteni a képet, ha a beszélő szoftveremmel nem sikerül?
  • - mennyire fontos a méret?
  • - számít, ki milyen eszközről nézi a képet?
  • - honnan tudhatom, hogy a képeimet nem csak a vak emberek látják a weben?
  • - hogyan figyelhetnek oda a vak emberekre a látó bloggerek, webtartalomszerkesztők?
  • Öltözködés, smink – stílus tanfolyam látássérült embereknek

    Látássérült személyek számára hirdetnek stílus tanfolyamot

    (Péntek: munka/tanulás – tematikus nap) nőiarc stílusosdivatossminkkel Érintett témák:

    Kapcsolatom a sminkkeléssel

    Nyaralni voltunk az unokatestvéreimmel. Egyikük mindenáron ki akarta festeni a szemem. Hagytam magam. A következő kép, amire emlékszem, hogy belement a szemembe a szemfesték.

    Szinte észrevétlenül gyógyulni kezdtem

    Férjem lelki „vigasztalási technikája”

    (Csütörtök: nehézség plusz hálaadás – tematikus nap) Járt már úgy, hogy valakit hiába vigasztalt szavaival? Érezte már azt, hogy szomorúságában idegesítik a jó szándékú bátorítások? Én mindkét esetet átéltem, de a napokban történt velem egy olyan dolog, ami rávilágított arra, hogy nálam mi az, ami a leginkább működik, amitől szinte észrevétlenül gyógyul a lelkem. Mondtam is a férjemnek, hogy ezek után én is ezt a „módszert” fogom először alkalmazni, ha valaki nagyon elkeseredik. Aztán persze

    Útinapló 5. rész

    Vállalkozóvá válásom kínjai és örömei (péntek: munka/tanulás – tematikus nap)   Szabályszerűen rosszul lettem az örömtől csütörtökön. Le kellett egy fél órára feküdnöm, olyan szívdobogást kaptam. S hogy mitől? Na ez az! Láttam kikelni egy magot. Kibújt egy kis levélke. Ki és mikor ültette el ezt a növényt? Hová? S mi köze ennek a vállalkozáshoz?   Nehézségeimről   Ennek az egész esetnek a kitartáshoz, a célokhoz, és hivatásunk értelméhez van köze. Két éve gyakorlatilag azt élem meg, hogy csak vetek, vetek, aratás még sehol. Sokszor

    Minden erőből

    részlet Bruno Ferrero A sivatag negyven meséje c. könyvéből (vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai - tematikus nap)   Az édesapa csendesen figyelte gyermekét, aki azzal bajlódott, hogy egy nagyon nehéz virágcserepet odább húzzon. Az apró emberke nagyogat nyögött, dühösen csapkodott és mérgelődött, de a nagy erölködés ellenére nem sikerült a hatalmas

    Sikeres látássérült emberek 6. rész

    Sikeres látássérült emberek 6. rész (csütörtök: pozitív látásmód - tematikus nap)   A sorozat folytatódik, amelyben olyan embereket szeretnék bemutatni, akik látássérültként aktívan hozzájárultak, vagy hozzájárulnak ahhoz, hogy a környezetükben élőknek szebb, vagy könnyebb legyen az élete. Vannak, akikre felfigyelt már a világ, vannak, akikről alig tud pár ember. Húsvét közeledtével egy lelkészt ismerhet meg. Nyolcvanas éveinek derekán jár az a felnőtt korában megvakult ember, akit ma bemutatunk. Töretlen lendülettel szolgálja környezetét. Hogyan, mivel? Ifj. Menyhárt András írása.   C Z I R J Á K    L Á S Z L Ó
    Cáfolandó a rossz konvenciót, miszerint embert méltatni igazán csak annak halála után szokás, ezúttal olyan valakit próbálok bemutatni, aki nem csak, hogy él, de egyfolytában szolgál, bátran mondhatni: Isten eszközeként létezik.
    Amióta ismerem, lehet, életének jéghegy-csúcsát látom csak, de haj, az is milyen nagy !  1996-ban egy mosolygó lelkű, vak bácsit láttam, amikor segítőként el-eljártam a Kálvin tér 8-ba. Ott közölték velem: ő Czirják László. Nem ismertem

    Kincs, ami van

    Énekpróbák Bolyki Balázzsal (szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)   Még sohasem tapasztaltam olyat a közönség részéről, hogy  már a koncert elején egy mély lelki érintést kapjak, ami aztán gyógyít, felszabadít, s kihatással van az éneklésemre. A tegnapi próbán is még átbeszéltük az élményeinket, mindannyiunkra nagy hatással voltak az események. Koncertet adhattunk szombaton a kartali katolikus

    Vigyázz, kész, darts!

      Jövőre még több embernek szeretnék segíteni! (csütörtök: pozitív látásmód - tematikus nap)   Én sem akartam elhinni, hogy a fiamat, férjemet és a barátnőmet miben vertem meg! Darts!!!:) Tizen akárhány éve, mióta nem látok, nem játszottam ilyet, de a karácsonyi meglepetések között egy ilyet is kapott a család. A két ünnep között beálltam egy este játszani, s saját magam csodálkoztam, hogy milyen hamar eljutottam odáig, hogy eltaláljam a táblát, azután már pontokat is számolt a gép. A könnyeimmel küzdöttem az élmény hatására... Remélem, hogy ugyanilyen