Az idei húsvét annyira csodálatos volt számomra! Mindenhonnan az jött az interneten, hogy milyen rossz, hogy nem ünnepelhetünk úgy, ahogy szoktunk. Elhatároztam, hogy történetemmel az ellenkezőjéről fogok tanúbizonyságot tenni. Szerintem az inkább építő a hétköznapokra is nézve, ha a "van"-okra nézünk, és nem a hiányosságokra. Ez a szemlélet minden nehéz helyzetben segít! Ezzel a szemlélettel született meg tehát ez a húsvéti "élménybeszámoló".
hangkeverés
Beszélgetés Helle Maximiliannal
(szombat: akadálymentes pihenés – tematikus nap)
Most egy kicsit utazzunk a hobbyk világába. Ismerek egy fiatalembert, aki elhatározta, hogy megtanul görögül. Ez nekem annyira különleges hír volt, hogy eldöntöttem, írok róla egyszer itt a blogban. Közben zenél és stúdiómunkálatokat is végez, pusztán azért, mert ez számára kikapcsolódást jelent. S mi ebben az érdekes? A részletek. Aki nem lát, annak a felolvasóprogram olvassa be a karaktereket, de mit tud egy ilyen program kezdeni a görög betűkkel? Létezik olyan tanár, aki tud segíteni a nyelv elsajátításában Maxinak? Aki ismeri a látássérült emberek helyzetét, az tudhatja, hogy a legkülönfélébb programok is hiába léteznek, ha azok nem szeretik a beszélő szoftvert, és ezért nem tudunk minden hangszerkesztőt használni például, vagy nem tudunk minden adatot beolvastatni minden programnál. Művészet rátalálni a legjobb eszközökre is. S végül zenei előadói, és írói arcáról is