Ez valami vicc? Nem. Egy olyan következményről fogok most beszélni, amire nem szokták felhívni a figyelmet azok, akik azt mondják, légy pozitív. Szeretném leszögezni,
félelem
Mi lesz velem, ha egyszer egy szép napon megkérdezi a gyerekem, hogy ez mi, vagy az mi? Mit fogok mondani?-fogalmazódtak meg a kérdések akkor, amikor még csak gondoltam arra, hogy majd babát szeretnénk. Fel lehet erre készülni? Milyen problémákkal érdemes foglalkozni a
Egy doboz sör mentette meg egy májusi nap az életünket, akár így is fogalmazhatnék. Mivel húsvét vasárnap gyakran előkerül az újjászületés fogalma, had írjam le egy velünk megtörtént esetet,
Ha leszedtük a fát karácsonykor, söpörjük össze a lepergett tűleveleket. Ha belement a körmünk alá, piszkáljuk ki. Ha véletlenül belenyúltak a gyermekeink egy kaktuszba, sajnos nem sokat
Nem véletlen, hogy ezt a témát választottam. Biztosan találkozott már a kedves olvasó is azzal a szituációval, hogy nehéz volt mit mondani. Én a szívem mélyén még félni is kezdtem, hogy velem is megtörténik az a tragédia, ami egy kedves anyatársammal történt. Arról szeretnék írni, amit megértettem ebből, hogy mi is az, amit ilyenkor tehetek, mondhatok. Saját félelmemről is őszintén írok egy picit. A végén viszont mosoly vár mindannyiunkra!
Hogyan előzhetjük meg, hogy egy félreértés ne váljon végzetessé?
Én sokszor azért utáltam a sorozatokat, mert 200 részen
Képzeljünk el egy ejtőernyőst, aki éppen ugrani készül. Vajon hányszor és miképp győződött meg arról, hogy bátran ki merjen ugrani? Milyen alapon merik megtenni sokan ezt, ráadásul akár több ezer alkalommal is?
Én már sokszor szembesültem azzal a problémával, hogy nehéz
Folytathatnánk azzal, hogy kinek? A társadalom tele van előre legyártott válaszokkal, melyek között vannak tények, de igen sok a feltételezett igazság is.
Három kisgyermekem van. A két nagyobb már óvodába jár. Amikor a legidősebb fiunk 3
Volt már olyan helyzetben, hogy nem mert elindulni egyik irányba sem, mert nem tudta, hogy merre kell menni és félt, hogy nagyon el fog tévedni? Érthetjük ezt fizikai, vagy akár lelki értelemben. De mit tegyen az ember olyankor, amikor nincs a környezetében senki, aki útbaigazíthatná?
Álltam egyedül valahol
Fogalmam sem volt róla, hogy hol vagyok. A terület átépítés alatt volt az egyik nap még a megszokott helyen tett le a busz, a másik nap már teljesen máshol. Tanácstalan voltam. Már mindenki elsietett mellőlem, még mielőtt bárkit is