Énekpróbák Bolyki Balázzsal a Para-ra Gospel Kórusban
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Amikor valaki keresztény emberként azt éli meg, hogy szeret a színpadon lenni, örül, ha megtapsolják, és törekszik arra, hogy minél inkább megmutathassa ki ő valójában, bűnös vágyaktól vezérelt személy? Magamutogató? Hogyan mondhatja egy ilyen ember, hogy ő Isten nagyszerűségére és dicsőséges gazdagságára akar rámutatni önmagán keresztül, a művészetén keresztül?
Lelkembe gázoltak
Egy baráti társaságban voltam. Köztudott volt, hogy szeretek énekelni, és szívesen teszem ezt mások előtt is. Ők már hallották a hangomat, és kérték, hogy énekeljek már el egy pár dalt. Megtettem, és együtt élveztük ennek az örömét. Azután megtapsoltak és jólesett. S az is öröm volt, hogy érezhettem, hogy a többségnek sikerült átadnom valamit, ami vidám volt és lélekemelő.
Honnan tudom? Ennek különböző egyéb jelei voltak a tapson túl. Az együttlét után