A Bolyki Balázzsal történő próbák élményei
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Nagyon jól indult a tegnapi próba számomra. Előtte együttebédeltem egy barátnőmmel, aki bemutatta munkatársát. Kellemesen elbeszélgettünk, és így indultunk útnak. Aztán a próbaterem előtti folyosón, amíg várakoztunk, hogy kinyíljon az ajtó, együtt énekeltünk azokkal, akik szintén hamarabb érkeztek. Sokat nevetgéltünk is közben. Aztán amikor már elkezdődött a próba, kiderült, hogy páran a csapatból érmeket „gyűjtöttek” a hétvégén. Van aki sportol, van aki táncol. Balázs kérdezte, hogy én milyen érmet kaptam, persze, hogy semmilyetJ Elmeséltem a többieknek, hogy a hétvégén 80 embert
énektanulás
Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)
A múlt alkalommal írt bejegyzésben említettem, hogy egy útkereszteződéshez ért a Never Give Up gospel kórus, melyben sérült emberek énekelnek, melynek tagja voltam január végétől. A Nem Adom Fel Alapítvány továbbra is folytatja ezen a területen a munkáját, új szakmai vezető segítségével. Ugyanakkor Bolyki Balázs sem hagyott fel azzal a szándékával, hogy a saját szakmai szemléletét és módszerét átadja nekünk, akik a kórusban eddig együtt dolgozhattunk vele. Felajánlotta az egyéneknek, hogy keddenként továbbra is találkozhatunk, ő nem adta fel korábbi céljait. „Építkezni” szeretne sérült embertársaival. Ő a munka komolyságában hisz. Számára felüdülést is ez ad. Én örömmel élek ezzel a lehetőséggel, bár az tény, hogy három kicsi gyerek mellett
A Never Give Up gospel kórus próbafolyamatának élményeiről 15. rész
(kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Abban a formában, ahogy eddig zajlottak a próbák, utoljára találkoztunk. A Never Give Up gospel kórus, mely sérült emberekből áll, egy újabb fordulóponthoz érkezett. Változni fog a próbák helyszíne, időpontja, szakmai vezetése. A cél viszont marad. Bizonyságtétel a reménységről, melynek különös színét adja az, hogy sérült emberek énekelnek majd hitükről, bizonyosságaikról, melyek a hétköznapokban segítik őket. Emellett született egy újabb lehetőség is. Azok, akik úgy gondolják, hogy Bolyki Balázzsal is szeretnének tovább együttdolgozni, lesz alkalmuk rá heti rendszerességgel. Ezeket az új fejleményeket
A Never Give Up gospel kórus próbáinak élményei 14. rész
(kedd: tehetség plusz ember-tematikus nap)
A címben szereplő jelenség tüneteivel nemrég szembesültem. Úgyhogy most szó lesz szabadságról, függőségről, elköteleződésről, ami az énekpróbákkal kapcsolatos, de az élet, hitélet szempontjából is tanulságos lehet saját történetem. Hiszen ki ne szeretne képessé válni arra, hogy uralkodjon érzésein, ha az romboló hatású. Közben ismét megírom, hogy milyen új dolgokat hallottunk a Never Give Up gospel kórus próbáján Bolyki Balázstól. Látásprobléma esetén, a szemkontaktus hiányában, mivel segíthetjük az előadást, hogy mégis a közönségnek személyes legyen? Mi a lényege a mozdulatoknak, és arra vajon mozgássérült emberként hogyan találhat rá valaki? Milyen technikával válhat valaki jó fiúból rossz fiúvá, ha éppen a dal szövege azt kívánja? A három éves kislányom hogyan énekli a Happy day-t? Minden kiderül az alábbiakban!
A Never Give Up gospel kórus próbafolyamatának élményei 12. rész
(kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Elindult egy teljesen új próbafolyamat. Ha követi ezt a bejegyzést, betekintést nyerhet Bolyki Balázs sajátos énektanítási módszerébe, és a saját hétköznapi küzdelmeimbe is, mert folytatni a munkát nem mindig egyszerű. Eddig Nick Vujicic érkezésének alkalma más jellegű felkészülést igényelt, most egy kicsit újfajta útra léptünk.