énektanulás

A körülményekkel szkanderozva

Énekpróbák Bolyki Balázzsal (szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)   Nem egy olyan esetről hallottam már, hogy igen nagy tragédia után közvetlenül kellett valakinek fellépnie a színpadon. Érdi Tamásnak, aki világhírű vak zongorista, 17 éves korában úgy kellett játszania Moszkvában például, hogy tudott testvére súlyos motorbalesetéről. Róla egyébként olvasható a blogban egy cikk az alábbi linkre kattintva, Menyhárt András újságíró barátom tollából. //sikerul.com/mi-az-a-hatrany/  Hogyan léphetünk túl a hétköznapok gondjain úgy, hogy a közönségnek nem csak hogy fogalma se legyen arról, hogy valami bajunk van, hanem erőt vegyenek? Ismét kaphattunk egy olyan szemléletet Balázstól, amit az életünk minden területén alkalmazhatunk. Én annyira utálom, amikor tudom, hogy

A valóság látszata

Énekpróbák Bolyki Balázzsal (szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)   Több hónapja már annak, hogy írtam bejegyzést arról, hogy hogyan is haladunk a Para-ra Gospel Kórusban a próbán. Az újonnan érkező látogatók kedvéért elmondom, hogy ez egy sérült emberekből álló közösség, melynek szakmai vezetője Bolyki Balázs. Őt a közönség a Bolyki Brothersből ismerheti még, vagy találkozhatott vele a Bolyki Soul&Gospel Kórus, vagy annak junior tagozatának koncertjén. Mindkettő kórust ő vezeti. A saját maga által kifejlesztett módszere alapján tanít bennünket énekelni, miközben sok esetben az élet más területeire is alkalmazható, értékes gondolatokat is kapunk. Ha tőle idézek, arra mindig utalni fogok, de annyiban változni fognak az

Vigyázz, kész, darts!

  Jövőre még több embernek szeretnék segíteni! (csütörtök: pozitív látásmód - tematikus nap)   Én sem akartam elhinni, hogy a fiamat, férjemet és a barátnőmet miben vertem meg! Darts!!!:) Tizen akárhány éve, mióta nem látok, nem játszottam ilyet, de a karácsonyi meglepetések között egy ilyet is kapott a család. A két ünnep között beálltam egy este játszani, s saját magam csodálkoztam, hogy milyen hamar eljutottam odáig, hogy eltaláljam a táblát, azután már pontokat is számolt a gép. A könnyeimmel küzdöttem az élmény hatására... Remélem, hogy ugyanilyen

Édes ének

A Para-ra Gospel Kórus énekpróbái Bolyki Balázzsal (szerda: tehetség plusz ember - tematikus nap)   Jót mosolyogtam, amikor kiderült számomra tegnap, hogy a torta nemzetközi világnapja van. Nem vagyok édesszájú különösebben, de ha valaki elkészíti a mindmegette.hu oldalon található csokikrémes csokitortát, akkor azt nem utasítom vissza. Itthon majdnem minden ünnepre ilyet süt a férjem. A tegnapi próba több szempontból is „édes” volt. Megjelent ez az ízvilág Balázs instrukcióiban, ajándékokban és nem utolsó sorban a találkozásokban.

„Tán csodállak, ámde nem szeretlek”

Énekpróbák Bolyki Balázzsal (Para-ra Gospel Kórus)  A Teremtő Istent csodálni ugyanaz, mint szeretni? Ha engem csodál valaki, az megelégítheti a lelkemben lévő ürességet?   Szeretetre vágyom, ne csodáljatok!   Korábban azt gondoltam, ha sikerül megnyernem az emberek pozitívan értékelő figyelmét, akkor majd elfogadnak és szeretni fognak. Mert ez utóbbira igen csak ki vagyok éhezve. A közelmúltban volt nálunk

Beváltotta fenyegetését

Énekpróbák Bolyki Balázzsal (szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)   Hogyan lehet elérni azt, hogy valaki annak ellenére, hogy nem hall, vagy nehezen hall, mégis jól énekeljen? Hogyan lehet elérni, hogy aki nem lát, mégis olyan szabadon mozoghasson a színpadon, mintha látna? Hogyan lehet legyőzni az esetleges lelki gondokat úgy, hogy ez jóra forduljon? Tegnap ezekről sokat hallhattunk a próbán. Balázs beváltotta a fenyegetését.:) Tényleg, ahogy az előző próbákon ígérte, előhívott embereket, illetve lehetőség is volt arra, hogy önként jelentkezzenek azok, akik szívesen énekelnének egyedül előttünk.

Egy varázsütésre

Énekpróbák Bolyki Balázzsal (szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)   Tegyük fel, hogy  kilátástalan helyzetben vagyunk. Úgy érezzük, hogy az életünk minden területén csak a probléma van. Szorongatnak jobbról, balról. Ilyenkor milyen jó is lenne az, ha valaki egyszeriben egy varázsütésre megváltoztatna mindent körülöttünk! Történt már a kedves olvasóval ilyen csoda? Énekes előadóként hogyan tölthetünk be ilyen szolgálatot mások életében? Többek között erről is szó volt a tegnapi próbán, hogy mi a titka annak, hogy egy „kókadozó lélek” újra életre keljen. Simogató lágy dallamok? Vagy éppen az ellenkezője? Vagy?

Kincspotyogtatásról szó sem lehet!!!

Énekpróbák Bolyki Balázzsal (szerda: tehetség plusz ember - tematikus nap)   Először azt a címet akartam adni ennek a bejegyzésnek, hogy "mindent bele". S hogy miért? Mert olyan volt a tegnapi próba, mint egy kaja, amibe sokféle finomságot beletesznek, de úgy, hogy harmóniában legyenek a dolgok. Régebbi és újabb dalok gyakorlása, új gondolatok, lelkesítés és instrukciók, sebesség és megnyugvás egyszerre. Igyekszem ismét úgy leírni az élményeimet, hogy a lehető legtöbbet átadhassak azokból a gondolatokból, amit kaphattunk, abból a hangulatból, amilyenben

Magánügy?

Énekpróba Bolyki Balázzsal (szerda: tehetség plusz ember - tematikus nap)   Ahogyan már a múlt héten említettem, szombaton találkozhat velünk a közönség. Szeptember 28-án 17.00-18.30 között fellép a Bolyki Soul&Gospel Kórus, s velük együtt mi is fogunk énekelni majd a koncertbe bekapcsolódva. Várunk mindenkit szeretettel az óbudai Fő téren! Tegnap erre az alkalomra készültünk többek között. Ismét kaptunk bátorító szavakat, és pár énektechnikai útmutatást is. Majd a bejegyzés végén megosztom a kedves olvasóval egyik dilemmámat: létezik őszinteség lelki megnyílás nélkül?

Ez csak szövegelés

Énekpróba Bolyki Balázzsal, plusz egy kis dalszövegválogatás (szerda: tehetség plusz ember - tematikus nap)   Mitől jó egy dal? Én azok közé tartozom, akiknek nem mindegy, hogy milyen a szöveg. Szeretek gondolatokat is átadni, amikor énekelek. Néha az egyszerű a nagyszerű. Néha a szavak játéka nyűgöz le, amikor valaki annyira kreatívan tud élni a magyar nyelv adta lehetőségekkel. Ha adva van egy dal, ami a szokatlan szókapcsolatok miatt különleges, és még az is feladat, hogy gyúrjunk az előadásmódra, az felemelő érzés. Tegnap egy ilyen éneket kezdtünk el tanulni. Ez azután arra motivált, hogy gondolkodjam el és gyűjtsek össze olyan dalszövegrészleteket, melyek számomra szintén különlegesek. Ebből adok közre egy kis válogatást a bejegyzés zárásaképp.