Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Hogyan lehet elérni azt, hogy valaki annak ellenére, hogy nem hall, vagy nehezen hall, mégis jól énekeljen? Hogyan lehet elérni, hogy aki nem lát, mégis olyan szabadon mozoghasson a színpadon, mintha látna? Hogyan lehet legyőzni az esetleges lelki gondokat úgy, hogy ez jóra forduljon? Tegnap ezekről sokat hallhattunk a próbán.
Balázs beváltotta a fenyegetését.:) Tényleg, ahogy az előző próbákon ígérte, előhívott embereket, illetve lehetőség is volt arra, hogy önként jelentkezzenek azok, akik szívesen énekelnének egyedül előttünk.
előadó-közönség
Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Tegyük fel, hogy kilátástalan helyzetben vagyunk. Úgy érezzük, hogy az életünk minden területén csak a probléma van. Szorongatnak jobbról, balról. Ilyenkor milyen jó is lenne az, ha valaki egyszeriben egy varázsütésre megváltoztatna mindent körülöttünk! Történt már a kedves olvasóval ilyen csoda? Énekes előadóként hogyan tölthetünk be ilyen szolgálatot mások életében? Többek között erről is szó volt a tegnapi próbán, hogy mi a titka annak, hogy egy „kókadozó lélek” újra életre keljen. Simogató lágy dallamok? Vagy éppen az ellenkezője? Vagy?
Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember - tematikus nap)
Először azt a címet akartam adni ennek a bejegyzésnek, hogy "mindent bele". S hogy miért? Mert olyan volt a tegnapi próba, mint egy kaja, amibe sokféle finomságot beletesznek, de úgy, hogy harmóniában legyenek a dolgok. Régebbi és újabb dalok gyakorlása, új gondolatok, lelkesítés és instrukciók, sebesség és megnyugvás egyszerre. Igyekszem ismét úgy leírni az élményeimet, hogy a lehető legtöbbet átadhassak azokból a gondolatokból, amit kaphattunk, abból a hangulatból, amilyenben
Énekpróba Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember - tematikus nap)
Ahogyan már a múlt héten említettem, szombaton találkozhat velünk a közönség. Szeptember 28-án 17.00-18.30 között fellép a Bolyki Soul&Gospel Kórus, s velük együtt mi is fogunk énekelni majd a koncertbe bekapcsolódva. Várunk mindenkit szeretettel az óbudai Fő téren! Tegnap erre az alkalomra készültünk többek között. Ismét kaptunk bátorító szavakat, és pár énektechnikai útmutatást is. Majd a bejegyzés végén megosztom a kedves olvasóval egyik dilemmámat: létezik őszinteség lelki megnyílás nélkül?
Énekpróba Bolyki Balázzsal, plusz egy kis dalszövegválogatás
(szerda: tehetség plusz ember - tematikus nap)
Mitől jó egy dal? Én azok közé tartozom, akiknek nem mindegy, hogy milyen a szöveg. Szeretek gondolatokat is átadni, amikor énekelek. Néha az egyszerű a nagyszerű. Néha a szavak játéka nyűgöz le, amikor valaki annyira kreatívan tud élni a magyar nyelv adta lehetőségekkel. Ha adva van egy dal, ami a szokatlan szókapcsolatok miatt különleges, és még az is feladat, hogy gyúrjunk az előadásmódra, az felemelő érzés. Tegnap egy ilyen éneket kezdtünk el tanulni. Ez azután arra motivált, hogy gondolkodjam el és gyűjtsek össze olyan dalszövegrészleteket, melyek számomra szintén különlegesek. Ebből adok közre egy kis válogatást a bejegyzés zárásaképp.
Legfrissebb kínlódásom krónikája
(csütörtök: pozitív látásmód - tematikus nap)
Lendület, lelkesedés, öröm, másfél év múlva kényszerűségnek megélt rabszolgamunka a saját magam által választott hivatás. Járt már így a kedves olvasó? Aki a kezdetektől figyelemmel kíséri ezt a blogot, észrevehette, hogy pár hónapja csökkenő tendenciát mutattak írásaim. Mind mennyiségben, volt, hogy minőségükben is sajnos. Amikor elindultam, minden nap került fel bejegyzés, alig vártam, hogy megoszthassam a mondanivalót, ami belül feszített. Ehhez képest az utóbbi időszakban örültem, ha hetente legalább egy írás megszületett, s a múlt héten már az is megtörtént, hogy a "Hálaadó falatok" inspirációs rovaton kívül semmi egyéb friss gondolat nem került fel az oldalra. Írói válság? Kiüresedett élet? Fáradtság? Egyáltalán probléma ez? Most mit csináljak? Beletörődjek, hogy ennyi volt és keressek új célt? Nagyon nem tudtam megbékélni ezzel a jelenséggel. A süllyedő tendenciát, a megfogyatkozást bármiben, azt általában senki sem szereti. Eljött a pont, amikor kellőképp elégedetlen legyek ezzel a helyzettel ahhoz, hogy megoldást keressek és válaszokat. Ennek történetét írtam
Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember - tematikus nap)
A váratlanul érkező és ismeretlen helyzetek feszültté tesznek. A tehetetlenség dühében kimerülve érkeztem a próbára. Hogy lehet így énekelni teljes erőbedobással?
A közönséget nem érdekli
Balázs egyik korábban elhangzott gondolata jutott eszembe a tegnapi próba kapcsán. A közönséget nem érdekli, hogy éppen milyenek a körülményeink. Lehet, hogy az adott pillanatban úgy érezzük, hogy vihartépte ág vagyunk. De a közönség soraiban olyan emberek ülnek, akik azért vannak ott, mert tőlünk várják az erőt, gyógyulást,
Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Én azok közé az emberek közé tartozom, akik nagyon szeretik a matekot. Lenyűgöz a számok világa, valószínű azért, mert szeretem tudni, hogyha x és y tényezőt összeadom, akkor mindig ugyanaz lesz a végeredmény. Persze a matekon túl létezik még a világon például közösség, ami nem emberek számösszegéből áll, létezik dal, melyben sok-sok egyéni érzés adódik össze, mégis egység lesz benne. Hogyan? Számomra ez volt az egyik legérdekesebb dolog, ami a próbán elhangzott.
Egy érzés, meg egy érzés az mennyi?
Van egy dal, amit már régóta gyakorlunk. A szövege, tempója alapján nagyon könnyű elmerülni egyfajta meghatódottságban. De kinek mit jelent ez az adott ének? Egyformán
Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)
A tegnapi próbán teljesült egy nagy álmom. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, nem csak hogy teljesült, hanem sokkal gazdagabban élhettem meg azt, mint ahogy azt elképzeltem 13 évvel ezelőtt. Erről is szó lesz, s természetesen megpróbálom átadni azokat a gondolatokat is, amiket Balázstól hallhattunk.
Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)
Ki az, akinek ne lenne olyan ismerőse, aki azért félénk, mert gyerekkorában azt mondták neki, hogy ne énekeljen, inkább maradjon csendben. Bár hangja van, bár csak abbahagyná. Én sok ilyen személyt ismerek. De nem csak ilyen élmények gátolhatják azt, hogy a bennünk lévő hangot előhívjuk. Az is kiderül majd, hogy hogyan sikerült most könnyebben felszabadulni a próbán. Aki ugyanis visszahúzódó, annak rossz lehet, hogy mire végetér egy esemény, és végre feloldódna, már haza kell menni. Mennyivel