elfogadás

Én nem tudok azonosulni a „segítséggel élők” kifejezéssel!

egy vak ember önállóan, fehér bottal közlekedik
Ez a bejegyzés azoknak lehet bátorító, akik szégyellik, ha valamiben segítséget kell hogy kérjenek, illetve akik érdekesnek találják a kérdést: vajon hol az önállóság küszöbe? Cikkemet gondolatébresztő szándékkal tettem közzé, bizonyára úgy fogja érezni az olvasó, hogy tudna hozzá tenni még pár gondolatot. Nagyon régen volt már, mikor heteken keresztül adtak egy olyan reklámot, mely a fogyatékos emberekre, illetve ahogy a reklámban szerepelt, a "segítséggel élőkre" hívták fel a figyelmet. Emlékszem a saját heves érzelmi reakciómra.: Én, mint fogyatékos személy, be lettem kategorizálva a segítséggel élő ember "dobozába"? Ezek szerint a "többiek" sohasem élnek ilyen lehetőséggel életük során? Járjuk röviden körbe az önállóság kérdéskörét, mert azért bizonyára érzi az olvasó is, hogy itt valami sántít!
Tovább olvasom

Vakság, avagy van élet ez után is 2. rész

egy gyertya lángja
Folytatom történetemet most úgy, hogy nem a külső körülmények nehézségeit mutatom be, mint a Vakság, avagy van élet ez után is 1. rész c. blogbejegyzésben, hanem a belső nehézségekre térek ki, ami ennek az élethelyzetnek a feldolgozását illeti. Bátorító lehet azok számára, akik hasonló súlyú problémával küzdenek. Hiszen a megvakuláson kívül még sajnos számos olyan élethelyzet van, aminél igen csak szükség van komoly erőforrásra.
Tovább olvasom

Na ebből hogy lesz köszönet?!

„Endometriózissal élek”

Egy újabb példa arra, hogy egy nehéz helyzetről hogyan lehet úgy beszélni őszintén, hogy ne tagadjuk a fájdalmainkat, mégis bátorító lehessen. (Csütörtök: nehézség plusz hálaadás – tematikus nap) Farkas Olga hálás FarkasOlgakezelátszik,ahogyanegyszívalakúkenyérszeletettart,amibeazvanírva,Senkineksemmivelnetartozzatok,csakaszeretettel.Ezzelazonbanmindannyiantartoztokegymásnak. Ezt az állapotot jelölte meg a facebookon, amikor alábbi vallomását megosztotta a nyilvánossággal. Mert a jóról is beszélni kell a nehézségek közepette véleménye szerint! Teljes mértékben egyetértek és ez a blog is ezért jött létre! Örülök, hogy megengedte, hogy közzétegyem szavait, melyek nagyon megérintettek. Köszönöm, hogy továbbadhatom másoknak is mind az információkat, mind a lelkiséget, amit érezni lehet az olvasás közben.

„Őszintén. A jót is”

„A történetemben NEM ÉN vagyok a fontos, hanem a példa. A PÉLDA A JÓRA. Farkas Olga vagyok, 36 éves. 2001 óta több formáció szólóénekeseként és öt éve egy fantasztikus nagykórus oszlopos tagjaként a színpadon is élem az életem. A mindennapokban pedagógus: másfél évtizede felnőttoktatásban tanító bölcsész. Több, mint négy éve egy testi-lelki fájdalmakat okozó, alattomos és
Tovább olvasom

Mese-szép történet, látható és láthatatlan sebek, lelki társ

Egy díjnyertes mese,mely lehet, hogy önről is szól?

(Hétfő: egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok – tematikus nap) Váradi-Matusik Ágnes: Tépett pillangó szárnyak gyógyulnak pillangószárnyakmostmégfeketefehérben „Nagyon szeretem a pillangókat. Szépek, színesek, repkednek a virágok körül, be-bebújva egy-egy nektárt rejtő kehelybe. Néha eláznak az esőben, de aztán megszárítkoznak. Ember szemmel nagyon egyformának tűnnek, pedig sokfélék: szerények, kedvesek, bohókásak, komolyak, nagyképűek. Csakúgy, mint az emberek. Azzal a különbséggel, hogy nekik a szárnyuk a díszük, az ékességük. Volt egyszer egy pillangólány, Lepke Lili. Szárnyai csapzottan, tépetten lógtak. Hogy igazán ki sem fejlődtek, vagy az idők során sérültek meg valamikor, azt nem lehetett tudni. Vágyott ő is
Tovább olvasom

Álmok és célok

Liebster Award vándordíjra jelölték háromszorosan is a Sikerül blogot! 2. rész (csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap) Hetekig tartott, mire rászántam magam, hogy megírjam ezt a blogbejegyzést. A legnehezebb kérdések egyike számomra, hogy milyen álmaim, céljaim vannak, amiket el szeretnék érni. Azért nehéz, mert a hétköznapok többségét elégedett emberként élem, nem érzem azt, hogy nincs valami, amit még nem értem el. Tehát ha van is álmom, van is célom, az nem azért létezik, mert még valami hiányérzetem lenne. Mik ezek? Erről is szó lesz. A Liebster Award vándordíj kapcsán válaszoltam pár kérdésre még ezen kívül ma.
Tovább olvasom

Sikeres párválasztás

fekete labrador vakvezető kutyájával ül egy padon egy hölgy

Erdősné Onda Marica: Kutyanapló 5. rész

(kedd: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)
Amikor ehhez a részhez értem, különleges érzés fogott el. Két kutya konfliktusa mennyire hasonlít néha a saját konfliktusaimhoz! Szó esik még az akadálymentesítés akadályairól, amit Bogi, a vakvezető kutya intelligens mivolta és alkalmazkodókészsége számolt fel. Bogi, a vakvezető kutya története folytatódik!
Tovább olvasom

Beteg vagyok, vagy „csak” vak?

Énekpróbák Bolyki Balázzsal a Para-ra Gospel Kórusban  (szerda: tehetség plusz ember - tematikus nap) Kicsit „kiakadtam” a próbán, de jó értelembe véve. Vagy lehet, hogy úgy kellene fogalmaznom, hogy végre „beakadt” valami ismét a helyére a gondolataimban, a lelkemben. Nemcsak a közönségre vannak hatással a dalok, hanem először minket is „megdolgoznak”, ha komolyan foglalkozunk azokkal. Az egyik dalszöveg egy olyan témát feszegetett bennem, ami még keresztény körökben is sokszor vita tárgya.  Aki sérült ember, az beteg, vagy egészséges? 
Tovább olvasom

A félrelépés ellenszere

feketelabradorkölyökkedvesenegykézbedörgölifejecskéjét

Erdősné Onda Marica: Kutyanapló 4. rész

(kedd: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)
Bogi, ezzel az alcímmel fejeződött be Erdősné Onda Marica Kutyanapló c. írásának előző részlete.

  • Hogyan barátkozott meg az új vakvezető szuka a családdal?
  • És a másik kutyával?
  • Lehetséges az, hogy egy játékos állatból megbízható, a munkáját jól végző segítő legyen?
  • Mi volt az első rossz szokása Boginak, ami a többi kutyára nem volt jellemző, de őt sürgősen fegyelmezni kellett?
  • Hogyan képes egy ilyen kutya csökkenteni a vak ember közlekedésével járó erős koncentrálás szükségét?

Amikor ezt a részt olvastam, ráismertem a pusztán csak a fehér botos közlekedés egyik problémájára. Kötöttem már ki kórházban azért, mert valaki megszólított és egy pillanatra nem koncentráltam, s úgy szálltam le a buszról. Vagyis azt mondanám, hogy majdnem leestem a lépcsőről. A másik lábammal tartottam az egyensúlyt, de úgy megrándult, hogy nem tudtam lábra állni. Ebben a kis részletből az is kiderült számomra, hogy egy vakvezető kutya mellett egy ilyen köszönés nem billenthetett volna ki az egyensúlyomból. Nem történt volna meg a „félrelépés”! Jöjjön a mai rész a blogszerző szerkesztésében!
Tovább olvasom