Engem nagyon megfogott nemrég egy ismerkedős játék. Egy család úgy mutatkozott be a többieknek, hogy egymást mutatták be. Mindenki elmondta, hogy az épp soronlévő személyben mit szeret. Nagyon elgondolkodtató volt számomra. Olyan érdekes volt úgy az az egész. A szeretet szemüvegén keresztül olyan dolgokat tudhattunk meg róluk, amit másképp nem lett volna lehetséges megismerni, hiszen magát az ember nem tudja úgy megismertetni. Olyan mélyen és színesen, ahogyan a szerető szemek látják. Ez az élmény járt át akkor is, amikor egyik látássérült sorstársam és barátom bemutatta többünknek azt az embert, akinek nagyon sokat köszönhet. Hajnal Erzsébet érzékenysége, türelme aranyat ér, de ez hogyan is néz ki az ő emberi formájába öntve? Milyen ő, aki maga is látássérültként segít? Horváth Emmy egy évvel ezelőtti írását
barátság
Mivel ma kedd van, ezért jöjjön egy portré. Tehetség plussz ember és a kapcsolata az őt körülvevő közöségekkel. Egy ember, akit közelről kevesen ismernek, mert a kedvese sokkal feltűnőbb „látvány”. Gyömrőn él, van 3 gyermeke, egy vak felesége. Őt szeretném bemutatni közelebbről.
Létezik egy személy, akit nem a média fedezett fel, mégis egy csillag. Egy fénylő, ragyogó ékesség az égbolton sokak örömére. Amikor először találkoztunk, akkor az első pozitív benyomásom az
Nyújtsa fel a kezét az, akinek gondot okoz, hogy segítséget kérjen bárkitől! Most azok tartsák fel kezüket, akiknek gondot okoz segítséget kérni Istentől! Akkor bajban vannak azok, akik pont akkor, amikor szükségük lenne rá, nem tudnak kérni? Mi ebben akkor a kegyelem, az ajándék? Milyen szeretet az, ami csak akkor avatkozik közbe, amikor valaki ezt kéri?!
Ősz volt és a gyerekek nagyon szerettek gesztenyét szedni. El is mentünk egy délután egy köztéri fához, hogy minél többet
GONDOLATÉPÍTŐ NAP
Hallott már a kedves olvasó az ufó szindrómáról? Ha még nem, akkor csak annyit erről, hogy ez az a jelenség, amikor a környezetünk egyáltalán nem érti, hogy miről beszélünk, mit miért csinálunk, miben miért hiszünk. Biztosan mindenkivel előfordult már az, hogy egy általunk jónak vélt ötlettel segíteni szerettünk volna valakinek, de az illető nem fogadta meg a tanácsunkat. Ilyenkor lehet azt csinálni, hogy ráhaggyuk a másikra, vagy próbálkozunk még százszor, hátha egyszer majd rájön. Mennyire működnek ezek? Ha úgyhagyom a dolgot, akkor nem változik semmi. Ha erőszakoskodom, akkor sem változik semmi, maximum megutál a másik a piszkálásért és mégzárkózottabb lesz. Én viszont egy velem történt esettel szeretnék megmutatni valamit, amire én is utólag ébredtem rá. Nem kell, hogy végletekbe essünk. Találtam egy utat, ha valóban segíteni szeretnénk a
Ki az, akinek egy házikedvenc ragaszkodása sokat jelent? Azoknak biztosan fog tetszeni a most induló 7 részes sorozat. Hogyan lehet egy kemény férfi szívét meglágyítani? A mai részből ez is kiderül. Ki hinné, hogy a macsekoktól is van mit tanulni!
Asszonyok, nők, jól figyeljenek! Férfiak, vigyázat!
A legjobb barátaim egyike lesz , akinek elsőként fogják operálni a szemét, hogy újra láthasson. Milyen műtét ez? Mik az esélyek? Itt lehet a témában olvasni egy rövid és közérthető cikket. Had írjak most arról, hogy ki is ő valójában, milyen ember, aki erre a napra vár.
Emlékszem, születésnapomat ünnepeltük 2000-ben, amikor először találkoztam Bokros Lacival a Vakok elemi Rehabilitációs csoportjában. Mi ez a hely? Tudta az olvasó, hogy létezik olyan segítségnyújtás, ami a felnőtt korukban megvakult embereket
Tegnap hazafelé menet az óvodából egy anyukával beszélgettem. Ekkor jött fel az a téma, hogy milyen az, amikor a gyermekeinkkel vendégségbe megyünk. Hogyan oldjuk meg például azt, amikor a vendégeink gyermekére legszívesebben rá szólnánk, de tiszteletből nem merjük. Mikor muszáj tényleg beavatkozni? Hogyan?
Mint minden felmerülő problémára, erre is van történetem, hiszen én is találkoztam már ezzel a szituációval. Nem csak olyan
Van, akiknek nyűg, ha valamilyen ünnep közeledik. Szinte belerokkannak az előkészületekbe. Vannak, akik azt várják, hogy majd magától kialakul az adott nap, nem gondolják, hogy befolyásolhatják is bármivel. A véletlenre bízzák az emelkedett érzést. Aztán az elmarad és úgy gondolják, hogy lám, semmi értelme az ünnepeknek, ez a nap is ugyanolyan, mint a többi. Mit tehetünk, ha szeretnénk a hétköznapjainkat néha ünnepivé varázsolni úgy, hogy az ne teher legyen?
Tegnap hallottam a hírt a kegyetlen bűntettről, melyben kamaszok végezték ki áldozataikat fegyverszerzés céljából. Mi vezethet idáig? Nekünk, akik azt gondoljuk, hogy velünk ilyesmi nem történhet meg, mégis mi lehet a tanulság?
Sok költő, dalszöveg író próbálta már megfogalmazni, hogy mi is a szerelem. Zorán arról énekel, hogy ennek egyszer múlnia kell és ha múlik, akkor fáj. Biztos ez?