Ünnepvárás szomorú szívvel

égősor

Várom a fényt, a megoldást, a világosságot!

Az idén, lelki nehézségek miatt, nehezen indul az ünnepvárás, ráhangolódás. Ezért gondoltam arra, hogy írok arról, hogyan próbálok ilyen körülmények között készülni a karásonyra. Tartson velem!

Egy nehéz helyzetet kell megoldanunk a családban.
Aztán azt is hallom, hogy már most milyen tülekedés van a boltok környékén.
Panaszok áradata szól arról is, hogy ki miért haragszik éppen a másikra.

Egy kis hangbejátszás egy régi karácsonyt váró öszszeállításból, ami idézi ezt a hangulatot!

A hangkeverés nem sikerült olyan jól (12 éve készítettem), ide másolom a szöveget. Természetesen hallássérült olvasóimnak is nagyon hasznos, hogy ami elhangzik, azt ők olvashatják.

„Karácsonyról panaszkodni szeretünk leginkább, mert halálra dolgozzuk magunkat, mire beköszönt. Mert már a templomi énekek sem a régiek. Nagy tömeg van, mert üzletet csináltak belőle.”

Ön is ezt tapasztalja? Vagy azért emellett történik más is?

Várom a gyertyákat!

Szeretnék az ünnepekre hangolódni, ezért az idén is rendeltem méhviaszt, hogy karácsonyi zene hallgatása közben ismét gyertyákat készíthessek. Szépet, finom illatút, s „lángolót”! Közben arra gondolok, remélem, a bennem lobogó láng is látszik, és világít. Bár most úgy érzem, remeg a fénye. Jó, hogy tudhatom, Istennek a pislákoló fény is számít. Abban is Ő van jelen! Ahogy egy dalban hangzik: „Mert él az Isten, ki lángra gyújthat, és meggyógyíthat, ha benne élsz.” Jöjjön egy videófelvétel, ahol barátaimmal énekelem azt a dalt, amiből idéztem (Continental Singers: Tudd van egy gyertya)!

Miért tavaszi a hangaláfestés télen?

egy szép fehér rózsa vízcseppel
„Ha meglátjuk mind, mind mi szép,
nem csak mi fáj, bánt, mardos, tép,
megcsillanhat a könnycseppen,
s nem üzenhet remény szebben.” (Rell Kata: Fények c. 5. versrészlet)

Hiszem, hogy amikor nehézségekkel állunk szemben, segít, ha emellett felfedezzük az életünkben azokat a dolgokat is, amiknek mindig tudunk örülni. S ha éppen ezek szép természeti képek? S ha éppen nem téli, hanem tavaszi, vagy nyári? Nem számít, csak az az érzés, amit átélünk felidézésükkor.

Rell Kata Fények c. versének egy újabb részletét gondoltam megosztani, melyet Nagyné Oláh Mónika olvas fel úgy, hogy közben tavaszi/nyári természethangokat lehett hallani a háttérben. Valahogy olyan jó felidézni a „világosabb napokat” is ilyenkor! Főleg, ha éppen szomorúság akar megkörnyékezni. Hallássérült olvasóim ide kattintva olvashatják el az elhangzott versrészlet szövegét.

HÁLA A VILÁGOS NAPOKÉRT!

adventi koszorú
Ön is nehéz szívvel várja az ünnepeket? Vagy éppen ellenkezőleg? Biztosan van története ehhez a témához, megosztaná velem? A like gomb alatt várom a hozzászólását szeretettel!

Privát üzenet küldése


Témajavaslat küldése

Kapcsolatfelvétel