„Angyalszárnyhatás”, avagy példák, érdekességek, apró tettek nagy hatásairól

havas fatörzs piros bogyók szív alakban látszanak

Ez a blogbejegyzés mindenképp bátorító lesz azoknak, akik úgy érzik, kevés az, amit ők tehetnének bárkiért. Keveset érnek aprónak tűnő tetteik saját szemükben. „Ugyan, hiszen ezt mindenki meg tudja csinálni!” Az elmúlt két hónap eseményeiről a Pillangóhatás című film jutott eszembe, és elhatároztam, hogy az ünnepek közeledtével „anygyalszárnyhatásnak” keresztelem a jelenséget, mert ebben az esetben arról beszélhetünk, amikor a szeretetből fakadó apróságokból lesznek a nagy dolgok.

Mi az a pillangóhatás?

Látta a Pillangóhatás c. filmet?

Betöltés ... Betöltés ...

Érdemes egyszer megnézni a filmet is, ha nem látta, alább pedig pár mondat az elméletről röviden.:

Az alapelv az, hogy egy kaotikusan viselkedő állapotjelzővel bíró dinamikus rendszerben a kezdeti feltételek apró változásai véletlenszerű folyamatok pozitív visszacsatolásai révén nagymértékben megváltoztathatják a rendszer hosszútávú működését. Az elv népszerű és elterjedt, de pontatlanul és túlzóan idézett megfogalmazásai szerint „egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán tornádót idézhet elő a másikon”.

(Forrás cikk a Wikipédiából)

1. Hatás: a kiindulási eset

Van egy kedves vak házaspár, akik gyógymasszőrök. Úgy gondolták, eljönnek Gyömrőre pihenni egy wellness hétvégére. Beugrott nekik, hogy mi itt lakunk. Elhatározták, hogy meglátogatnak. Mi ebben a csoda? Babik Tamással talán tíz éve találkoztam utoljára egy rendezvényen, ahol énekeltem. Felesége Kamilla pedig csak úgy volt kapcsolatban velem, hogy egyszer írt nekem,
mikor kisbabát várt, és kérdezett valamit. Ennek is már jó pár éve. És mégis. Eljöttek hozzánk egy jóízű beszélgetésre egy novemberi délelőtt. Mivel ők vállalkozóként is dolgoznak, lelkesen tárgyaltuk ki a különféle helyzeteket. És ekkor elkezdtem sorolni, hogy én kiket és miért ajánlok a figyelmükbe, mert éppen új terveikről meséltek. Aki kíváncsi erre a házaspárra, munkájukra, alább a videó róluk.

2. hatás: megírtam nekik

Annyira lelkes voltam, hogy miután elmentek, írtam többek között Szabó Katinak is arról, hogy majd elképzelhető, hogy keresni fogja őt valaki. Csak úgy leírtam azt, hogy mit mondtam róla, hogy tudja, ha megkeresik, mi az, amit nem kell újra elmondania. Elmeséltem a házaspárnak, hogy a magán kiadású hálanaptárakat milyen gondossággal szerkesztette, gyártatta le nekem. A facebook oldalak kezelésében is szokott segíteni ügyfeleinek, a fő profilja a kis példányszámú kiadványok nyomdai előkészítése és gyártása. Azért mondtam el ezt, mert szoktak a vendégeiknek naptárakat ajándékozni. Ráadásul a nyomdai termékek kinézete nagyon nem mindegy. Aki pedig nem lát, annak nagyon fontos, hogy olyan megbízható partnerei legyenek, akikre bátran rábízhatja szándékait, nem fog csalódni.

Kati által szerkesztett hálanaptáraim elölnézetből

3. hatás: a hónap kedvezményezettje lettem

Katit megérintette, ahogy őt ajánlottam. Talán azt érezhette, mint én, amikor valaki ír egy levelet, hogy milyen hálás azért, amiket írok, vagy küldök neki. A visszajelzés mindenkinek jólesik, de hogy ekkora hatása legyen! Felhívott, és felajánlotta, hogy én lehetek a hónap kedvezményezettje. Segíti a haladásomat azzal, amivel csak tudja. Nem is volt egyszerű egyébként kitalálni, hogy milyen segítséget is kérjek, mert nyomdai termékkel kapcsolatos terveim most nem voltak.

4. Hatás, elindult a közös ötletelés

Képszerkesztő keresése

Nagy probléma nekem vak emberként, hogy rendszeresen posztoljak úgy, hogy a szöveghez kép is legyen. Ráadásul egyre inkább divat, hogy képre van írva a szöveg. Erre kerestünk közösen megoldást. Vagyis elkezdtünk keresni. Még nem értünk a végére. Több oldalt is megnéztünk úgy, hogy élő telefonos kapcsolatban voltunk. Van egy, ami kifejezetten remek szolgáltatás lenne, de csak egér használatával lehet egyes műveleteket elvégezni. Nagyon sajnálom ezt, mert ezen az oldalon olyat lehet csinálni, hogy a program magától állítja be azt, hogy a szöveg jól nézzen ki a képen. Ez pedig vak emberként nekem elengedhetetlen funkció, nagy segítség lenne. Kati írt a weboldalt üzemeltetőknek erről a problémáról. Nem szeretném feladni, hátha lesz egyszer megoldás, addig marad a segítségkérés. Már ennek a tevékenységnek is voltak olyan pozitív hatásai,, amit most nem írnék le, de gondoljunk bele!

Csoport megálmodása

Babik Tomiéknak is meséltem egy régi ötletemről, hogy olyan jó lenne egy csoport, ahol látássérültek kérhetnének segítséget képek kereséséhez. Vagyunk páran, akik blogolunk, posztolunk rendszeresen valamilyen témában. A képes illusztrációra pedig szükség van, igény van egyre inkább. Írtam már korábban arról, hogy én hogyan keresek képet a blogokhoz, de a végső lépésnél azért mindig meg kell kérdeznem valakit, hogy biztos, hogy olyan-e a kép, amivel fel van címkézve, amire én gondolok. Tomiék is lelkesedtek az ötletre, Katinak is tetszett a felvetés.

Megoldás keresése levélküldéshez

Ahogy Katival egyre többet beszélgettünk, és próbáltuk a jelenlegi helyzetemre, problémáimra megkeresni a megoldásokat, szóba került a blogértesítő kiküldésének akadályai is. Van egy szoftver, ami rendkívül profi, már nagyon jól kezelem, de az ingyenes használat korlátai behatárolják a levélküldést. Erre kerestünk megoldást, ami működik a weben is, látássérültként is tudom majd használni. Ez sem egyszerű téma.

5. hatás, új lehetőségek és kezdeményezések

Hangos adventi naptár

„Leona, nagyon szeretem a hangodon hallgatni ezeket a szövegeket, megengeded, hogy a meghallgatás után ajánljak hozzá téli képeket? Megtisztelnél vele.” Ez érintett meg a leginkább az összes segítség közül. A hangos adventi naptár feltöltése a youtube csatornámra így vált lehetségessé. És lehetne mondani, hogyha úgyis a hangüzenet a lényeg, miért olyan nagy dolog, ha nincs kép? A hangos adventi naptárra feliratkozottakat megkérdeztem, és játszottunk is, hogy milyen az, ha képpel, és milyen, ha kép nélkül hallgatja meg az adott hangfájlt. És az a tapasztalat, hogy a kép teljesebbé tette a mondanivalót!

Egyébként a hangos adventi naptárral az volt a célom, hogy segítsem az ünnepekre való ráhangolódást. A jövőben is tervezek hasonló sorozatot, ami egy-egy ünnephez köthető. Ha érdekelné egy ilyen, akkor itt fel lehet iratkozni a „hangos blog ünnepekre” szolgáltatásra. Aki már kapta az idén a hangos adventi naptárat, külön megy majd egy levél erről a felhívásról, ők ezen az űrlapon nem tudnak feliratkozni.


Blogkép kereső segítők, és látássérült publikálók közössége – Sikerul.com

Elindult a megálmodott csoport is. Kati segített létrehozni, az alapbeállítások alapján már könnyebben folytattam a szerkesztést. Én már kaptam segítséget azóta képkereséshez, nem is egyszer. Várok mindenkit, aki látássérültként segítséget szeretne kapni képkereséshez, vagy látó emberként szívesen szánna erre pár percet alkalomadtán. A közösség facebook csoportja itt található!

A blogkép kereső csoport borítóképe

E csoport létrehozásának szintén van több újabb hatása. Egyet mindenképpen megemlítenék, mert ez már túlmutat rajtam. Holl Józsefné dietetikust már az olvasók ismerhetik, tőle szoktam írásokat megosztani, mert ő nehezebben kezeli a facebook felületét látássérültként. Az ételekkel kapcsolatos tanácsaihoz is kaptam segítséget a képkereső csoportban. Itt egy tavalyi blogcikk, ahol karácsonyhoz köthető tanácsok és recept olvasható tőle.

Gusztusosan tálalt halétel

A többi leendő csatlakozó bloggerről nem is beszélve, akik remélem, hogy minél hamarabb rátalálnak erre a lehetőségre!

Beüzemelés alatt van az új blogértesítő

Még meg kell tanulnom pontosan a használatát, de hamarosan egy újabb eszközt veszek igénybe, amivel ingyenesen tudom kiküldeni a blogom iránt érdeklődőknek az értesítő hírlevelet. Ennek hatására mindenképpen fejlődik ismét a digitális készségem, az egyszer már biztos! S azt is remélem, hogy még több embert tudok majd elérni, még egyszerűbben, mint eddig.

Egy egyszerű találkozással indult, és ugye, hogy mi minden lett belőle!

Horváthné Dunaveczki Leona: Mert Ő küld száz csodát

Ennél már csak hosszabb lehet a jövőben a karja a kezdeményezéseknek, mely által újabb és újabb „angyalszárnyhatásnak” lehetünk tanúi egyre többen. Az ünnepek közeledtével segítheti a ráhangolódást, ha felfedezzük az apró részleteket és láncolatokat, amik kicsiben indulnak, de végül sokakra is hatással lehetnek. Vegyük számba ezeket! Ez akkor is jó, ha hiszünk abban, hogy van értelme a legapróbb figyelmességünknek is. Gondolkozzunk el az életünkön ilyen szempontból! Én is megteszem, mert olyan érdekesek azok a történetek, hogy ami most már látható eredmény, az milyen apróságokból indult el. Elég, ha csak erre a honlapra is gondolok például. Megérne egy újabb bejegyzést. Most ez is fejlesztés alatt áll.

Horváthné Dunaveczki Leona: Karácsonyi álom

Hálás vagyok a született megváltónak a szeretet apró magvacskáiért!