Nekem azt mondtad, felnőni szép
S csak menni az álmainkért
Azt is mondtad, tiéd az ég
S nincs messze az a csillagkép
És csak pergett egy nagy könyvben sok rajzolt kép
S egy embernek szárnya is volt
És szállt, csak szállt egy csillagértAz idő, a néma folyó
Mindent elhord, de álmodni jó
És néhány mesét még nálam hagyott
Nézz fel, óh, a csillagok …
Ó, de a csillagképeket
Senki nem érinti meg
Nézd, aki lent van, lassan már
Csak a morzsákért tipeg
Már a galambok se repülnek
Mi van, már a galambok se repülnek

Most, tudom, rajtam a sor
Mesélni kell, de hogy mondjam jól
Talán úgy, pont úgy, ahogy volt a képeken
Talán úgy, ahogy én képzelem
Vagy csak azt kéne mondanom
A mesékbe soha ne nézz
És mégis csak azt mondom
A valóság már az élethez túl kevés

A mesék szép lassan elfogynak már
S a sárgult lapok mind lehullnak sorra
Nézd, a rajzolt ember a földre leszáll
Nem is gondol a távolra
Ó, de a csillagképeket
Akkor ki érinti meg
Nézd, aki lent van lassan már
Csak a morzsákért tipeg
Már a galambok se repülnek
Mi van, már a galambok se repülnek
Hát hogy repülnék én, kinek szárnyai soha-soha nem nőttek

 

Amikor ezt a dalt hallom, akkor mindig eszembe jutnak azok az emberek, akiknek lenne lehetősége sokmindenre, mégsem használják szárnyaikat és nem értik, hogy miért csak morzsák jutnak neki az életben. Aztán pedig eszembe jutnak azok, akik repülni vágynak, de úgy érzik, hogy nincsenek szárnyaik. Biztos? Ki az, aki adja az embereknek a szárnyat? S miért? Miért van az, hogy amikor valaki szárnyalni kíván olyan sokan vissza akarják húzni?

 

Most pedig itt is megosztom azt alinket, amit már a facebook oldalamon megtettem reggel. Egy gyönyörű természeti csoda. Látta már?

A világ egyik legszebb természeti jelensége most zajlik a Hortobágyon!