Egy gödörből juttatott a felszínre egy érdekes játék. Mi volt ez? Miben segített? Aki végigolvassa a bejegyzésemet ma, talán segítséget kap, hogy továbblépjen valamely területen, ahol olyan rég rostokol. Az is lehet, hogy választ kap arra, hogy eddig miért nem működött valami. Nekem nagyon tanulságos volt az, amit ma reggel tapasztaltam meg saját magammal kapcsolatosan.
Először vázolnám röviden a problémát, majd a végeredményt. Ebből el fogja tudni dönteni az olvasó, hogy tényleg kijutottam-e abból a válságból, amiről beszélek.
Én azafajta ember vagyok, aki tele van ötletekkel és állandóan úgy érzi, hogy ezer irányba szeretne menni, szakadni. Olyan ember vagyok, aki nehezen tudja meglátni, hogy konkrétan mi, vagy mik azok a dolgok, amivel foglalkoznia kell, amit meg kell tenni. Lépegetek egy kicsit erre is, arra is és csak tétovázok és nem haladok előre, csak mozgásban vagyok, akár táncnak is nevezhetném, de ez nem élvezetes. Inkább fárasztó. Bizonyára észrevette a kedves olvasó, hogy mostanában nem keletkeztek naponta bejegyzések. Ez betudható betegséggel, de volt olyan is, hogy azért nem írtam, mert úrrá lett rajtam a kérdés, most honnan közelítsek a témára. Egyáltalán mit és miért akarok én az életben? Aztán ma hajnalban olvastam egy szakmai blogot a személyes márka építésével kapcsolatosan. Ennek lényege, hogy amikor valaki meghallja a nevünket, akkor legyen tisztába vele, hogy mire számíthat. Nem árt, ha tudja, hogy kik vagyunk és mivel foglalkozunk. Ó igen, nekem pont ez a gondom, hogy olyan sokmindennel foglalkozom párhuzamosan, hogy teljesen szétszakítva éreztem magam már egy ideje. Ezen a blogon olvastam ma egy játékról. Egy buliban kellett elképzelni magunkat, ahol egy régi ismerőssel találkozunk, aki kíváncsi arra, hogy az utóbbi öt évben mi történt velünk. Az első mondat kezdő szavai meg voltak adva: „Képzeld el…..mert tegnap….. Ezzel kellett kezdeni a képzelt párbeszédünk ránk eső részét.
Sokszor mondják vállalkozóknak, hogy így a célkitűzés, meg úgy a célkitűzés. Feladatokat kapunk innen-onnan, el vagyok már én is halmozva egy rakás anyaggal, amit meg kéne már valósítani, de olyan nehéz nekiülni és nekiesni. Viszont ennek hiányából fakadhat az a következmény, amit én is átéltem a napokban, hogy akkor most merre menjek. A bizonytalanság és az egyhelyben történő ácsorgás sokszor azért van, mert mi magunk nem szánjuk rá az időt, hogy bármiféle tervet készítsünk a haladásunk irányával kapcsolatosan, most direkt nem használtam a cél kifejezést. Én is beleestem ebbe a hibába, hogy nem írtam le, hová is szeretnék eljutni a majdani vállalkozásommal, amire készülök, hogy összehozom.Viszont ha feladatról van szó, hogy most azt kell csinálni hogy… akkor hajlamos vagyok halogatni és ez tornyosul, aztán elkezd nyomasztani és a végén lebénulok. Ez történt, de ma sikerült. Ma ért egy olyan hatás, ami úgy érzem, kirobbantott ebből a lelki gyötrődésből. A játék nagyon megtetszett és „belementem”. Tudtam, ha komolyan veszem, az segíteni fog. Így is történt. A blogbejegyzés végén a hozzászólásoknál beírtam az én képzelt párbeszédemet és végre a saját fejemben is világosabbá vált és konkrétabbá, hogy mit is akarok valójában. Ez újabb erőt adott a továbblépéshez, munkához. Aztán azon is elgondolkodtam, hogy lehet, hogy csak egy egyszerű apróság hiányzott nekem ahhoz, hogy motiválva legyek a céljaim megfogalmazásához? Egy játékos közeg ilyen hatással lehet egy emberre? Ezt a kérdést fel fogom tenni egy motivációs szakembernek is, mert érdekel, meg fogom kérni, hogy válaszoljon, mik a tapasztalatai erről, mert engem ez a saját élmény nagyon inspirált. Csakhát most magamnak találjak ki játékokat?J
Most pedig íme a végeredmény, mi lesz öt év múlva. Miről fogok beszélni azon a bizonyos bulin.
– Olyan régen láttalak! Mi van veled?
-Képzeld el, még most is kiráz a hideg jó értelemben, mert tegnap voltam éppen a minisztériumban. Elkezdődhet az a projekt, amiért én öt évvel ezelőtt meg akartam tanulni vállalkozni.
-Milyen projekt?
-Amikor életemben először hallottam előadást internetmarketing témában, akkor álmodtam meg azt, hogy aki felnőtt korában vakul meg, de ott van a szaktudás a fejében, szóval milyen szép is lenne, hogyha azt meg lehetne tanulni pénzzé tenni. Hiszen már nem veszik vissza ilyenkor az embert és abban a formában nem tudja a szakmáját végezni, de most vesszen a kukába az a tudás, amit eddig tanult? Megértettem, hogy az internet adta lehetőségek új teret adhatnának nekünk. Az internetes értékesítés, maga az internethasználat technikai nehézségei miatt nem tanulható akármilyen oktatóanyagból. Speciális fejlesztésre lenne szükség, ami nem létezik. Ekkor álmodtam meg, hogy oktatóanyagot fogok fejleszteni sorstársaim részére, de tudtam, hogy nem ezzel szabad kezdenem, hanem nekem is ki kell járnom a vállalkozóvá válás rögös útját, hogy a tapasztalataimat beépíthessem az anyagba. Nos, ez az oktatási projekt elkészült, mert most tartok ott, hogy már olajozottan megy a webakadálymentesítéssel foglalkozó vállalkozásom. Úgy indult, hogy senki nem akart erre anyagiakban áldozni és szinte senki nem értette, hogy mi a csudának van erre szükség. Azt gondolták sokan, hogy ez megint a fogyatékos embereknek valamilyen bogara, de enélkül is vígan élhetnének. Sokan ezt a szót sem ismerték. S mi van ma?
Nos, Már én vagyok az első, aki eszébe jut a sajtónak, ha éppen a webakadálymentesítésről van szó. Én vagyok az első, akire gondolnak, ha a webprogramozó palántákat érzékenyíteni kívánja egy oktató cég, vagy intézmény. Én vagyok az első, akit szívesen elhívnak előadni olyan programokra, ahol motivációra, vállalkozási tapasztalatokra kíváncsiak az emberek egy vak embertől. A cégem már nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezik, mert kíváncsiak Európában arra, hogy hogyan tudtuk azt elérni, hogy így megváltozzon a társadalmi szemlélet egy olyan kicsi országban, mint Magyarország. Nem értik, hogy hogyan lehet az, hogy igényessé váltak a honlaptulajdonosok és már alig találni olyan webprogramozót, aki nem veszi figyelembe egy oldal elkészítésénél az akadálymentesség szempontjait. Az volt a leghatékonyabb előrelépésünk, hogy a marketing tanácsadókat sikerült meggyőzni arról, hogy tanácsadás esetén végzetes hibának értékeljék azt, ha valaki nem figyel oda a weblapkészítésnél a szabványos kialakításra. Most már igazán használhatnám a szociológus végzettségemet és a tapasztalatokról, ami a szemléletformálás hatékonyságát illeti, írhatnék egy tanulmányt, biztosan érdekelné a szociálpszichológusokat, ha másokat nem is. Vagy lehet, hogy más ügyek harcosai is elolvasnák, hogy hogyan hozzák köztudatba ilyen gyorsan és hatékonyan a nekik fontos szemléletet. Csodálatos látni, hogy a webprogramozók nagy százaléka elfogadta és gyakorlatban is megvalósítja az egyetemes tervezés elvét. Olyan szép azt látni, hogy ez az egész téma végre nem csak arról szól, hogy tegyünk szegény vakokért valami jót, hanem arról, hogy üzleti szemponttá és érdekké vált a fejekben az, hogy a lehető legtöbb felhasználó számára legyen használható, áttekinthető egy weboldal. Kemény volt ez az öt év és még csak most kezdődik el az a munka, amiért igazából elindultam ezen az úton. Kíváncsi vagyok, hogy vajon sikerül majd könnyen elhinniük kedves sorstársaimnak, hogy nekik is sikerülhet?
– Júj, ez nagyon izgalmas, hiszen a mai világban annyi a bizonytalanság és még látva sem könnyű ez a műfaj.
– Senki sem mondta, hogy könnyű lehet bárkinek is, de az élet ettől szép, hogy megküzdhetünk akadályainkkal és a végén győzhetünk. Viszont én nem hiszek a magányos farkasokban. Össze kellene tartani a szakma képviselőinek és egymást erősíteni. Öt éve még nem volt az akadálymentesítés szakembereinek kamarája, vagy ehhez hasonló, ma már összehangolt munkát végzünk.
Megvalósíthatatlan álom ez az egész? Sose tudom meg, csak ha elkezdem. Remélem, hogy minél többen összefogunk ez ügyben, akkor nőhet az esély. Jártammár úgy, hogy beképzeltnek tartottak, mert én mindig társadalmi szinten akartam problémákkal foglalkozni. Igen, ezt be kell vállalnom, hogy fognak érni lelki bántalmak és megnemértés. Ezt is belekalkulálva azt mondom, nekem megéri elindulni a megvalósítás útján errefelé. Köszönöm Nagy Krisztinának ezt a „játékot”!