Sport és látásromlás

Vajon tudnak teniszezni azok, akik egyáltalán nem látnak? Nemrég egy érdekes cikket olvastam ezzel kapcsolatosan, amit majd a bejegyzés végén be is fogok linkelni. Tegyünk fel még további kérdéseket is. Focizni, úszni, biciklizni, futni? Mi a helyzet a küzdősportokkal? Hogyan boldogulhat valaki látás nélkül a jégen? Falmászás? Van még ezeken kívül olyan sporttevékenység, amiről beszélhetünk a látássérültek esetében?

13 éves koromig vastag szemüveggel ugyan, de láttam valamennyit. Bot nélkül tudtam közlekedni. Sokat bicikliztem, játék közben sokat szaladgáltunk, s nyáron sokat úsztam. Ez utóbbit szerettem a legjobban. Igazából mi sosem azt mondtuk, hogy sportolunk, hanem a játékaink közben történt a sok mozgás úgy, hogy észre se vettük. Aztán egy erős látáscsökkenés következett be nálam. A szemműtétem után egy ideig nem is lehetett nagyon megterhelni magam, de a mozgásom nagyon lelassult. Már nem tudtam kimenni szaladgálni a többiekkel az udvarra és nem tudtam bringázni sem, tandemünk ugyanis nem volt. A tevékenységeim beszorultak a négy fal közé elég sokáig. Testnevelés órán például nagyon rossz érzés volt, hogy amikor el kellett volna kapnom egy labdát egy csapatjátékban, mindig későn vettem észre, hogy ott van előttem és nem tudtam elkapni. Szaladni sem mertem utána, mert féltem, hogy neki megyek valakinek. Közben a tanulás is egyre fontosabbá vált, szemem állapotának romlása is folyamatos volt. Azután következett az a dolog, hogy az elemi rehabilitáció szervezésében Tihanyban nyaralhattam 10 napot. Ott bementünk a Balatonba és egyszerűen valami hihetetlen felszabadultságot éltem át. Ott nincs a vízben sem korlát, sem lépcső, amire figyelni kell. Ha úszik mellettem valaki, akit hallok is, hogy merre halad, akkor az tökéletes támpont. Szabadság! Számomra ez volt az első katartikus élmény az akadálymentes mozgást illetően. Ezt azzal fokoztam, hogy egy barátommal egyszer még Balatonátúszásra is elmentünk. Erről itt olvashat mindenki.

Amin még én saját magam is meglepődtem az az volt, hogy vakon próbáltam meg életemben először korcsolyázni. Erre is a rehabilitáció alkalmával volt lehetőségem. Aki még esetleg nem olvasott korábban, hogy mi is az elemi rehabilitáció, azoknak mondom, hogy a Vakok Állami Intézetében volt tanfolyam, amit felnőtt korban megvakult embereknek szerveztek és szerveznek ma is folyamatosan. Itt tanulhatjuk meg az alapvető önállósághoz szükséges tevékenységeket. Közlekedés, önkiszolgálás, számítástechnika stb. . Visszatérve a sporthoz, korcsolyázni azóta nem mertem, mert a gyömrői tóhoz lemenni úgy gondoltam, nem elég biztonságos, de inkább nevezném lustaságnak, vagy a motiváció hiányának. Egyszer kéne, hogy rászedjen valaki és szerintem újra koriznék, mert annak idején nagyon élveztem azt is. Úgy mentem a látó segítővel, hogy egy élvédő végeit fogtuk. Így nem voltunk egymástól sem messze, sem túl közel. Nálunk a városban minden évben megszervezik a Tour de Gyömrőt. Ez is egy jó lehetőség, mert szokott lenni külön tandem futam. Régebben lelkesebbek voltunk a részvételben, jó lenne ismét kézbe venni a szervezést, hogy minél több bringás induljon itt is a versenyen, mert az embereknek nagyon tetszett, nekünk meg szintén nagy élmény volt. Főleg a közösségi élményre gondolok. Ha egy kicsit nagyobbak lesznek a gyerekek, akkor szeretnénk majd eljárni túrázni a családdal. A mozgásról alkotott véleményem ma is az, hogy történjen valami egy közösségen belül és szinte észre sem vesszük, hogy mozgunk. Van egy lépcsőzőgépem, amit használhatnék mondjuk egy filmnézés közben, de valahogy csak azért mozogni, mert kell, nem megy. Van, akiknek igen. A mozgássérült embertársaink pedig mit meg nem adnának, hogy annyit is megtehessenek, amennyit én meg nem akarok tenni. Sokat szoktam azon gondolkodni, hogy náluk miért sokkal erősebbek a sportmozgalmak. Talán azért, mert alapjáraton ez nekik a legfőbb korlátjuk, a mozgásuk nem akadálytalan, de azért érdekes, hogy az emberben a küzdőszellem mennyire ott van. Azt olyan jó látni, hogy valaki minden látszólag lehetetlen dolog ellenére is keresi, hogy hol vannak a határai. Térjünk vissza a vakteniszhez. Lehetetlen? Ha mindent pontosan ugyanúgy kell használni és ugyanazt, akkor igen. Viszont magát a sportot lehetővé teszi az, hogy a teniszlabda hallható, így máris egy eszköz kis átalakításával valami lehetségessé vált. Mindenki figyelmébe ajánlom szeretettel az alábbi cikket:

http://www.szekesfehervarihirek.hu/sport-hirek/vakon-a-teniszpalyan-szemme-valik-a-ful/