Sikeres látássérült emberek 6. rész
(csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)
A sorozat folytatódik, amelyben olyan embereket szeretnék bemutatni, akik látássérültként aktívan hozzájárultak, vagy hozzájárulnak ahhoz, hogy a környezetükben élőknek szebb, vagy könnyebb legyen az élete. Vannak, akikre felfigyelt már a világ, vannak, akikről alig tud pár ember. Húsvét közeledtével egy lelkészt ismerhet meg. Nyolcvanas éveinek derekán jár az a felnőtt korában megvakult ember, akit ma bemutatunk. Töretlen lendülettel szolgálja környezetét. Hogyan, mivel? Ifj. Menyhárt András írása.
C Z I R J Á K L Á S Z L Ó
Cáfolandó a rossz konvenciót, miszerint embert méltatni igazán csak annak halála után szokás, ezúttal olyan valakit próbálok bemutatni, aki nem csak, hogy él, de egyfolytában szolgál, bátran mondhatni: Isten eszközeként létezik.
Amióta ismerem, lehet, életének jéghegy-csúcsát látom csak, de haj, az is milyen nagy ! 1996-ban egy mosolygó lelkű, vak bácsit láttam, amikor segítőként el-eljártam a Kálvin tér 8-ba. Ott közölték velem: ő Czirják László. Nem ismertem korábban, amikor Törökbálinton szolgált református lelkészként 31 éven át.
Nem tudtam, hogy 1989-ben nyugdíjba vonult és négy évvel később Balatonalmádiba költözött.
Foszlányokban sem követhettem nyomon sorsának alakulását; amint 30 évvel ezelőtt a látása romlani kezdett, és napról-napra szűkült össze szemében a külvilág a csőlátáson át egészen teljes sötétségig. „Retina degeneráció” -mondták az orvosok. Rászorultsága okán 20 éve a budapesti Schweitzer Otthon lakója, fent a harmadik emeleten, elfekvő viszonyok között, mivel ezen a részen sikerült csak kapnia egyágyas szobát -egyedüli férfiként. Más lett-e az élete pusztán azért, mert bizonyos fizikai korlátok jobban megnőttek körülötte? A válasz: más -de tágabb értelemben. Szinte azonnal kapcsolatba lépett a Vakok Szövetségével, ahol az igazgató révén használhatta a stúdiót. Meg is állapodtak egy 8 példányos másolási engedélyben határon túli szolgálat céljából. Ez a szolgálat ment, nőtt, terebélyesedett sokáig és megy ma is, még ha esetleg más stúdióban is. Hogyan zajlik ez? Állandó, profi felolvasója van. Szerintem Joó Sándortól az istenes versekig minden fel van neki olvasva, ami a léleknek szép és hasznos táplálék lehet. Ezeket aztán Laci bácsi maga küldi szerteszét, amerre csak a szél fújhat; amerre csak éhes szíveket remél. Segítsége is van: Szakáll Zsombor.
Az országhatár nem akadály.
Anyagi háttér: főleg saját forrásból.
A korábbi kormányzat megszüntetett mindenféle határon túli alapítványi támogatást.
Marad a testvéri közösségek támogatása. Marad a 84 éves szív ereje, pumpája, igen, gyakran izmokat is hajtani. Hiszen ingázik Budapest és a Balaton között. Laci bácsi keddtől csütörtökig a Schweitzer Otthonban van, péntektől hétfőig pedig a lányáéknál Balatonalmádiban -korábbi szolgáló helyén. Steinbach József püspök számít rá -főleg a társegyházi státuszban levő Balatonfűzfő gyártelepi lakótelepén istentiszteletet tartani. 18 éve csinálja.
A Schweitzer Otthonban havonta kétszer szolgál.
Tahiban, a vakok hetén szintén vállal igeszolgálatot.
A Magyar Református Egyház Vakmissziójában sok éve.
Nem kell nagy érzékenység észrevenni aztán kimondani: életét nagyrészt ezeknek a szolgálatoknak köszönheti. Hogyan teszi ezt? Miért teszi ezt? Nem azért, mert hivatása szerint református lelkész, hanem mert viszi a lelke, hajtja a szíve -megállás nélkül, levegőt sem véve; szinte mintha azt az időt is sajnálná.
Pedig mikor ránézek elsőre, felszínesen, csak egy vékony, törékeny alkatú, egyszerű bácsikát látok kissé tétova járással. Ám picit komolyabb pillantás után már feltűnik: nem is olyan törékeny, nem is olyan tétova. Valami kiegyenlít.
Ha megszólítjuk, bekövetkezik a csoda: felpattan a komoly arc és varázsütésre megcsillan valami titkosan kedves…már nem csak a szeme, de sokkal inkább szavainak éneklően szép csengése, lendülése által. A szeme viszont mindig csillog. Elég ideig látott ahhoz, hogy lelkének tükre lehessen. Honnan e derűs lendület? Lehetne szomorú is. NEM, NEM !
Aktivitása töretlen.
Ha azt mondanám: „példátlan”, akkor fejét rázva egészen bizonyosan Jézust dicsőítené.
Mintha azóta lenne teljes az élete, mióta vak lett.
Elképzelem, hogy voltam nála az otthonban és láttam a szobáját.
Meglepődök: Neki, csakis neki egyedül, mosolygó kazettái vannak, látszik rajtuk az öröm, mintha tudnák, mi is a dolguk.
Pedig csak kazetták, mindenütt, százával dobozokban, zacskókban, állandóan mozgásra, lendülésre készen. Azt sosem lehet tudni: a házigazda most megy vagy érkezik -84, 64 vagy 44 éves lelki lendülettel.