Úgyse látja, bemegyek előtte

A háziorvosnál való várakozás, az érkezési sorrend néha nem konfliktusmentes. Mit tehet valaki, ha nem lát és nem szeretne utolsóként sorra kerülni, mert nem ő volt az utolsó? Hogyan segíthet embertársának, aki nehezebben mozog, hall, vagy lát? Bizony egy egészségügyi intézmény folyosólyán sok ilyen helyzet van. Először egy kis rövid eset, ami megrázott, mert tehetetlen voltam.

 

Megrándult a lábam és egy fél nap után mégiscsak egy kórház folyosóján találtam magam. Nem bírtam menni, mert iszonyúan fájt. Csak kinyújtva bírtam tartani, ahogy ültem és először nehéz is volt a helyzet, mert mindig a lábam előtt toltak el egy-egy kocsit, amin valamit toltak és nem  tudtam sose behúzni a lábam, ami útba volt. Féltem, nehogy egyszer rámenjenek vele. Ezért aztán valakinek szóltam, amikor vizsgálatra vittek be, hogy máshová kísérjenek vissza, ahol nincs útba a lábam, ha kinyújtom és úgy ülök. Így is történt. Aztán közben a folyosón több órát várakoztam. Betoltak a hordágyon egy idős hölgyet, aki nyöszörgött víz után. Csak feküdt ott és nem volt mellette senki. Közben voltak, akiket nevükön szólítottak és azok bementek, persze, ha épp hallották, vagy már nem mentek haza, vagy éppen… Hát, később kiderült, hogy az a néni, aki épp, hogy csak pihegett ott a gurulós hordágyon, ő volt az egyik, akit már órák óta szólítotak, hogy menjen be vizsgálatra. Később az is kiderült, hogy műtét előtt állt és nem lehetett neki vizet adni, de iszonyú volt hallgatni ott a folyosón. Iszonyú volt a tudat, ahogy ott fekszik, teljesen kiszolgáltatva és senki nincs mellette. Én sem tudtam mozdulni, rossz volt ez a tehetetlenség, bár nem tudom, hogy oda mertem volna-e menni. Mindenesetre nagyon megrázott az eset, sokkal rosszabb volt, mint a lábam állapota. Egy szerencse volt, hogy nem az ajtóhoz való rohanás döntötte el a vizsgálat sorrendjét. Egyedül ott senki sem tudott volna célba érni. Szerencsére ilyen eset ritkábban fordul elő, de mi a helyzet, ha háziorvoshoz megy az ember?

 

Már itt laktam Gyömrőn, de sokáig nem váltottam háziorvost, mert ott ismertem Pesten a körülményeket. Egyedül eltaláltam az épületbe és eligazodtam azon belül is. Egy helyen van ott a szemészet és a háziorvos is a Hermina úton, úgyhogy ez nekem nagyon kényelmes volt. Ha látásvizsgálatra mentem régen, akkor azt azért szerettem, mert sorszámot adtak és az egyezett az érkezéssel. A háziorvosi rendelő előtt viszont figyelni kellett „árgus szemekkel”, hogy mikor ki következik. Ó, ezt hogy oldjam meg? Aztán csináltam úgy, ahogy mások. Mikor odaérkeztem, megkérdeztem hangosan, hogy ki van előttem. Aztán ha hallottam egy hangot, akkor megpróbáltam a közelébe kerülni és odaülni, hogy észrevehessem, ha ő feláll és bemegy az ajtón. Ez sajnos nem mindig volt kivitelezhető. Akkor maradt az izgalom és a mellettem ülőt próbáltam megszólítani, hogy segítsen figyelni, hogy mikor megy be az előtttem lévő. Aztán vagy elfelejtett szólni, vagy sem, de ezek a várakozások mindig olyan feszültségeket okozott bennem. Egyszer elő is fordult, hogy amikor felálltam, mert én következtem, akkor beszaladt előttem valaki. Legalábbis a többiek ezt mondták és be is szóltak az illetőnek, hogy szégyelje magát. Nemrég érkezett és csak úgy fogta magát és bement, mert én ugye nem tudok olyan gyorsan rávetődni az ajtóra, ahogy másoknak kell csinálniuk, ha tényleg akkor akarnak bemenni, amikor ők jönnek.

 

Már váltottam háziorvost, mert közben az az asszisztens néni, akit ismertem, nyugdíjba ment és a másik hölgy pedig nem volt olyan segítőkész. Nem tudta, hogy hogy vezessen be a rendelőbe és a beszédstílusa sem volt olyan kedves. Ezért inkább eldöntöttem, hogy bár itt Gyömrőn még nem tanultam meg az útvonalat a dokihoz, mégis inkább ide fogok tartozni, mert egyszerűbb lesz minden vizsgálatot most már itt elintézni, ha szükséges. Három gyerek mellől betegen azért már nem kellene mégse Pestre elmenni, ha nem muszáj. Nyilván, ennek ésszerűsége volt a fő indíték a háziorvos váltásra, de nagyon sokat számít, hogy hogy beszél valaki a másikkal és a figyelmesség, kedvesség, egy amúgy is beteg embernél mégnagyobb szükség, hiszen lelkileg is rosszabbul lehet az, aki épp fizikai állapotával küzd. Figyeljünk egymásra a rendelőben, hogy ki az, akinek nehézséget okoz vajon az, hogy meghallja, ha szólítják, hogy odataláljon az ajtóhoz, hogy oda tudjon egyáltalán menni. Sok kis apróság, ami nem kerül pénzbe, csak figyelmes szemekre van szükség.

 

Egy kedves háziorvos weboldalát had ajánljam, ő már elkezdte az odafigyelést látássérült embertársai iránt. Egy személyes találkozó során segített eltalálni az adott helyre, örültem, hogy személyesen is megismerhettem. Viszont most az interneten is picit útbaigazított a látványok terén. Ma olvastam egy blogbejegyzést az allergiáról az oldalán és meglepődve vettem észre, hogy felcímkézte a képet, amit tett hozzá. Köszönöm szépen miden sorstársam nevében, csak így tovább!

 

Egyébként nekem augusztus elején jön elő az allergia, fel is tettem „Blogoló Dokinőnek” a kérdést, hogy mennyire igaz, hogyha kecsketejet iszok, az segíteni fog majd a tünetek enyhítésében. Illetve leírtam a hozzászólásokba, hogy a kávédarálóval ledaráltt tojás héjából szoktam enni egy mokkás kanállal minden nap ilyenkor és az nekem segít. Ígérte, hogy a kecsketejes dolognak utánanéz, hogy milyen kutatások vannak ez ügyben publikálva. Nyilván az interneten lehetne olvasni ezerféle dolgot, de én úgy döntöttem, hogy arra vagyok kíváncsi, amit ő mond és tanácsol. Jó, ha van az ember környezetében egy-két olyan ember, pláne az egészségügy területén, aki jártas az orvostudományban. Nekiesni annak a rengetek információknak, sokszor rémísztőbbnél rémísztőbb eseteket lehet olvasni egy-egy betegség kapcsán. Ez a hölgy jelenleg kicsi gyermekeivel van otthon és ő az, aki ráér válaszolni a betegek kérdéseire, amiket a rendelőben már esetenként nincs idő feltenni, de fontos lenne tudni. Ez a lehetőség nem kerül pénzbe.

 

http://www.jobbulast.com