Ez nem csak arra jó, hogy örömöt szerezhessek a nagyobbik lányunknak. Ezen keresztül a világot is szemlélhetem. Vagy inkább ne tegyem? Akkor mi a módja annak, hogy a dolgokat úgy lássam, ahogy azok valójában vannak?

Ez az írás lehetne a második része a „Vitában a kis herceggel” című bejegyzésemnek. Azzal kezdtem ott, hogy a biológiai értelemben vett látásnak is meg van a maga helye. Kialakult egy kis párbeszéd is a hozzászólásoknál és továbbgondoltam a témát.

Engem az egyetemen a szociálpszichológia területe érdekelt a legjobban. A különféle társadalmi csoportok egymáshoz való viszonya. Nem akartam hinni, amikor arról olvastam, hogy egy ember érzékelése szempontjából a hozzá való viszonyunk a meghatározó, azaz ahhoz a csoporthoz való viszonyunk, ahová őt besoroltuk. Cselekedeteit is ebből a nézőpontból érzékeljük. Mit jelent ez? Írtam már korábban arról, hogy milyen jó, hogy egyedül vihetem az óvodába a gyerekeimet reggelente, de mégis az utca embere úgy észleli az eseményt, hogy engem vezetnek a gyerekek. Miért van ez így? A vak emberekkel kapcsolatos elképzelések, gondolatminták vannak ilyenkor befolyással a helyzet értékelésére. Biztosan sokan hallottuk biológia órán, hogy nem a szemünkkel látunk, hanem az agyunkkal. A szem csak a fényt közvetíti. Nagyon érdekes jelenség volt az például, hogy amikor már sötétben egyáltalán nem láttam semmit, az agyam mégis képet alkotott bennem és látni véltem a bútorokat a szobában annyira, mintha csak világos lett volna. A mai napig nem tudom eldönteni, hogy amit látok, az mennyire a szemem teljesítménye és mennyire a fejemé. Bár azért a szemészek ezt meg tudnák állapítani. Az biztos, hogy az agy végzi az utolsó simításokat, ami a kép keletkezését illeti. Ezért van az is például, hogy én használom a „TV-t nézek” kifejezést, mert gyakorlatilag keletkezik kép a fejemben, csak az nem azonos azzal, amit azok látnak, akik látnak. Ez nem mindig baj, csak ha lényeges momentumban tér el a dolog és nem értem a filmet.

Ezek alapján az következik, hogy a gondolkodásmódnak jelentős szerepe van, akár azt is ki lehetne jelenteni, hogy kizárólagos szerepe van abban, hogy mit minek látunk, mit hogyan értékelünk. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a fejben dől el minden. Elég csak gondolni valamire erősen, s ennek teremtő hatása van.Ezzel kapcsolatosan had szálljak vitába. Nem azért, mert szeretnék ellenkezni, hanem a következő problémát látom ebben. Ahhoz, hogy számomra a legjobb lehetőséget biztosíthassam magamnak, minimum mindent tudónak kellene lennem, hiszen akkor lenne esélyem átlátni a helyzetet és a legmegfelelőbb gondolatot gondolni és megteremteni. Én úgy érzékeltem eddig, hogy tudásom véges és ez korlátolhat. Sajnos jártam már úgy, hogy a legjobb tudásom és szándékom ellenére sem vált hasznomra az akaratommal elért eredmény. Voltak olyan tényezők, melyekkel esélyem sem volt előre számolni. Akkor most mit lehet tenni? Az egyetlen logikus megoldás az lenne, ha kapcsolatban lehetnénk valakivel, aki mindent átlát úgy, ahogyan az a valóságban létezik. Aztán kommunikálni érdemes vele, ha jót akarunk magunknak és másoknak. Ez ésszerűnek tűnik nem? A további kérdés csak az, hogy létezik-e ilyen személy. Ha nem létezik, akkor a tudomány és a megérzéseink, bizalmasaink  vezethetnek csupán. Ha valakinek épp nincs erre igénye, hogy feltegye az élet nagy kérdéseit, akkor is egy dolgot már bizonyára megtapasztaltunk mindannyian. Nagy a valószínűsége annak, hogy a társadalmi előítéletek általában nem a valóságot tükrözik, tehát érdemes ezeket kiüríteni a fejünkből és szabadon átgondolni a dolgainkat. Egy pszichológiai kísérletről hallottam valahol, hogy gyerekeknek és felnőtteknek kellett valamit papíron összekötni. Most ezt nem fogom tudni pontosan leírni, ha valaki ismeri ezt, akkor majd szóljon hozzá legyen szíves. A lényeg az volt, hogy egy alakzat is volt a papíron. A gyerekek és a felnőttek között az volt a különbség, hogy a felnőttek az alakzaton belül oldották meg a feladatot, a gyerekek pedig az egész papírt használták. A feladatban nem volt megmondva, hogy csak az alakzaton belül lehet csinálni a kért dolgot, de a felnőttek így értelmezték. Ugye milyen érdekes?