Egyre több írást ismerek meg azoktól, akik a pozitív gondolkodás hívei. A közös mindegyikben az, hogy arra bátorítják az embert, hogy nézzük a dolgok jó oldalát. A rosszal mindenki tisztában van úgyis, de ha már megtehetjük, akkor inkább a jobbik felét nézzük a dolgoknak. Ezen elgondolkodtam egy kicsit. Vajon a nehézségeket úgy érdemes kezelni, hogy nézzük a dolgok másik oldalát, vagy azért a megszűntetése is jól jönne? Tegyük fel, hogy súlyos probléma van a gyerekkel, vagy a párkapcsolatban. Akkor elegendő mondjuk hálás szívvel gondolni arra, hogy milyen jó, hogy van egy gyerekem, vagy milyen jó, hogy legalább nem vagyok egyedül és van kivel veszekednem? Vagy lehet, hogy ennél többre lenne szükség?
Ismerek egy történetet. Volt egy lány, akivel nagyon durván bánt a barátja. Ennek én is halló szemlélője voltam. A megalázás enyhe kifejezés lenne, hogy minősítsem az esetet. Aztán beszélgettem ezzel a lánnyal és szóbakerült ez az eset. A következő kérdést tette fel nekem:
-Mi lehet a baj? Túl sokat várok el?
Magam is meglepődttem a saját válaszomon, ami csak úgy kiszaladt a számon:
-Nem, sőt, szerintem túl keveset.
Aztán elgondolkodtam, hogy mit is beszélek én. Jó nem? Előbb nyitom ki a szám, aztán gondolkodom. Ezt általában nem tartja helyesnek senki, de ebben az esetben ez így volt. Tulajdonképp érdekes volt a kérdés. Valahogy az ugrott be a fejembe ennek hallatán, hogy ő azért van a barátjával, mert legalább valakihez tartozik. Olyan kedvesen udvarolt és amikor a legmélyebb lelkiállapotban volt, hozott neki egy virágot. Ezt ő mesélte el a kérdése előtt. Ó, hát ezért már jár a fele ország és királyság. A testi és lelki bántalmazás nem számít, nézzük a dolgok jó oldalát, tartozom valakihez. Ezt nekem nagyon szomorú volt látnom. S hányan élhetnek vajon így, hogy a túlélésért küzdenek és kénytelenek pozitívan gondolkodni, mert másképp nem bírnák ki lelkileg. Vagy beszélhetnék a rákos barátnőmről, aki minden pozitivitása ellenére 40 évesen meghalt. Akkor most mi van? Érdemes így gondolkodni, vagy akkor most mondjuk azt, hogy ennek sincs értelme?
A múlt heti bejegyzésben is volt szó a hála érzésének pozitív hatásáról. Akik a Bibliát tartják életük vezérfonalának, azok is azt olvashatják, hogy mindenkor hálásak legyetek. Nekem erről azért mindig eszembe jut a folytatás, hogy kinek és miért? Azoknak könnyű, akik elhiszik, hogy van egy személy, aki szereti őket feltétel nélkül és bízhatnak a nehézségekben is, hogy Ő mellettük van és segít nekik. Mit tehetnének azok, akik ebben nem tudnak bízni? Ők miben reménykedhetnek? Nekik is csak egy választásuk van, vagy elhiszik, hogy a „sors” mellettük áll, vagy azt gondolják, hogy őket kiveti. Tulajdonképpen az Istenben bízó emberek reményteljes élete is ezen áll vagy bukik, hogy az az illető, akiben bíznak, Isten, mellettük áll, vagy csak packázik velük. Ha az ember csak egyszer az életben ennek utánajár, hogy hogyis működik, akkor biztos vagyok benne, hogy a nehézségben tudni fogjuk, hogy mi a valóság és könnyű lesz aszerint gondolkodni, dönteni, cselekedni. Egy biztos, egy problémának megoldására nem a pozitív gondolkodásba való menekülést kell kitalálni, mert ilyenkor csak fájdalomcsillapításra jó. Viszont a megoldáskeresés kiindulópontja lehet az, s azt tapasztaltam, hogy ez valóban hasznos, hogy azt mondom magamnak, hogy találni fogok megoldást. Addig keresem, amíg meg nem lelem. Ilyen elszántságra viszont én személy szerint csak akkor vagyok képes, ha már egy nehézség olyan súlyos, hogy nincs más kiút, a föld alól is fel kell kutatni a megoldást, mert annyira meg akarom azt a helyzetet menteni. Persze azért az is sokat segít, hogy nem azonnal mondom egy megoldandó problémára, hogy lehetetlen, hanem felteszem mindig a kérdést magamban: Ki mondta ezt? Aztán most még az is eszembe jutott, hogy a reményteljes gondolkodás a tervezésben és előrelépésekben is sokat segít. Tehát amikor már nem tűzoltásról van szó, hanem az élet növekedéséről.