Én sem gondoltam volna, hogy egy cicás történet kapcsán fogok elgondolkodni újra a húsvét üzenetén, az önfeláldozó szeretet kérdésén, a példamutatás jelentőségén. A bejegyzésben idézett írás segítségével, akár gyermekeinknek is szemléletesen tudunk beszélni ezekről a témákról. Bátoríthatja azokat is, akik nem szeretnek kilógni a sorból.

„…légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.” (1Tim. 4:12)

„Aki példamutató, az képmutató!”

Sokszor tapasztaltam az alábbi jelenséget.: Példamutatás?! Á, inkább szépen elvegyülök a többiek között. Próbálom felvenni a leglazább stílust, nehogy kitűnjek a többiek közül. Nem akarom, hogy a hátam mögött azt suttogják: „Akinek ilyennek látszik az élete, ott biztos van valami, amit takargatnak!” „Ilyen élet nem is létezik!” „Aki jóravalónak látszik, az valójában képmutató, hiszen senki sem tökéletes!” Elbújok, így biztosan nem bánt senki. Ismerős lehet a helyzet? ismerős érzés, hogy nem akarjuk, hogy szent fazéknak kiáltsanak ki a többiek? Közben a szívünkben arra vágyunk, hogy szeressünk amolyan nagybetűsen. Gyermekkoromban sokszor hoztak fel engem jó példának a tanárok a többiek előtt, és emlékszem, hogy ez nekem rossz érzés volt. Viszont ez az ige mégis arra buzdít, hogy legyünk példamutatók a testvérek előtt!

Mi tudna erre felbátorítani, ebben segíteni?

Nemrég olvastam ezt az alább beidézett cicás történetet, és nekem segített megérteni valamit, ami bátorító lehet mindannyiunk számára, hogy keressük meg járható utunkat a példamutatásban! Nagyon megéri!

Feladat: figyeljük meg, hogy mi zajlik a lelkünkben a történet elolvasása közben!

A nagybácsik

Az önjelölt vezér

Évekkel ezelőtt volt egy Pamacs nevű kandúr macskánk. Kölyökkorában olyan volt, mint valami nagy bolyhos gombóc, amelyből két hosszú – a füléből kinövő – szőrpamacs állt ki, innen a neve. Macskáink között ő volt a vezérhím – persze önjelölt vezér. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy boldog lett volna, ha szürkepöttyös nevű bátyja ismeretlen helyre távozik és soha többé nem tér vissza. A ranggal felelősség is járt, amit Pamacs nagyon komolyan vett: ügyelni kellett az összes fiatalabb macskára, és foglalkozni velük.

Rájöttek, hogy ki nem állhatják egymást

Az egész azzal kezdődött, hogy Cicamama, a bájos, fiatal kóbor macska úgy döntött, hogy a tárolónk alatti védett hely tökéletesen megfelel születendő porontyai számára. A
macskáink olyan szívélyesen fogadták Cicamamát, mintha világéletében közöttük élt volna. Hamarosan
bemutatta nekünk három újszülött kölykét: Gyömbért, Kékszeműt és Tigrist. A kiscicák imádtak a „nagybátyjaikkal”,
Szürkepöttyössel és – legfőképpen – Pamaccsal játszani,
aki boldogan viháncolt velük. Mind az öt macska – a kölykök és bácsikáik – együtt aludt a tároló alatti kényelmes fészekben, legalábbis addig, amíg a két nagybácsi rá nem
döbbent, hogy tulajdonképpen ők ki nem állhatják egymást. Onnantól kezdve soha többé nem láttuk a
kiscicákat egynél több nagybácsival egyszerre.

Úgy látszott, nincs remény

Azután egy napon – a kölykök körülbelül négy hónaposak lehettek – Tigris hirtelen megbetegedett.
Kétnapi folyamatos hányás és hasmenés után annyira kiszáradt, hogy azt hittem, elpusztul. Az összes macska nyugtalan volt, Pamacs a leginkább. Tigrisnek természetesen
orvosra lett volna szüksége, de az anyja nem engedett a közelébe. Pedig folyadék nélkül a kiscicának
befellegzett. Amikor összeesett az udvaron, messze a vizestáltól, úgy látszott, nincs remény.

Döbbenetes összefogás

Bementem, hogy valami zacskót keressek, amelyben majd eltemetem. Közben kinéztem az ablakon
és megdöbbentem azon, amit láttam. Pamacs a vizesedény felé igyekezett, és ugyanezt tette Szürkepöttyös is. A két esküdt ellenség feltűnően lassan, egymás mellett haladt előre! Azután megláttam az okát. A két felnőtt macska között ott volt a kicsi Tigris, akit a testükkel támogattak! Centiméterről centiméterre, a beteg kiscicát kettejük között hordozva araszoltak előre, amíg oda nem értek a
vizestálhoz. Pamacs és Szürkepöttyös addig tartotta a kölyköt, míg eleget nem ivott az életet adó folyadékból.

Az önjelölt vezér, most magát hagyja hátra

Attól kezdve Pamacs nem tágított Tigris mellől, amíg a kiscica teljesen fel nem épült. Sajnos, ennek az lett a
következménye, hogy ő is elkapta a bajt, ami kis barátját megbetegítette. Pamacs végül meggyógyult, de soha
nem nyerte teljesen vissza az erejét. Abban az évben hamar megérkezett az eső, úgy zuhogott, mintha
dézsából öntötték volna. A rohamosan fejlődő kiscicák mellé már csak az egyik felnőtt macska fért be a biztonságos, száraz fészekbe. Pamacs ragaszkodott hozzá, hogy
Szürkepöttyös aludjon odabent a kicsikkel. Ő maga kint maradt mellettük a szakadó esőben, és nem is
engedte hogy bevigyem. A betegségtől legyengült tüdején gyorsan elhatalmasodott a tüdőgyulladás, és
hamarosan elpusztult.

Azóta sem tudom, miképpen vette
rá Pamacs Szürkepöttyöst, hogy közösen
segítsenek Tigrisnek – talán
Szürkepöttyös önként jelentkezett.
A többiek Pamacs pompás bundájára
emlékeznek, én viszont példátlan
együttérző képessége, önfeláldozása
és feltétel nélküli szeretete miatt
zártam a szívembe.

(Bonnie Compton Hanson írása a
Szerelmetes macskáim c. könyvből)

Milyen érzés volt átélni az egész történetet?

Bennem egy erős vágy keletkezett arra, hogy növekedjen bennem az önzetlen szeretet. S vajon lehetetlent kívánok? Mire jó ez, hogy bennem vágyak keletkeznek? Sóvárgásra vagyunk ítélve, vagy akár be is teljesedhetnek ezek a dolgok az életünkben?

A történetben meghalt az önfeláldozó kandúr!

Milyen érdekes, hogy általában sok ember meghatódik és elgondolkodik, ha olyan történetet olvas, amiben valaki életét adja másokért. Pedig nincs happy end. Ez érdekes nem? Lehet, hogy valahol belénk van kódolva valami olyan vágy, hogy többről szóljon az életünk, mint mi magunk?

Húsvét, Jézus, példamutatás

Olvasás közben arra ébredtem rá, hogy jó példát látni azért is nagyon fontos, mert az vágyakozást indíthat el bennünk a jóra. Ha már az irány megfelelő, szerintem fél siker. S ha már vágyunk arra, ami az ÉLET, akkor már tudjuk, hogy miért is imádkozzunk! Ugyanakkor látom azt is, hogy Jézus története a kereszthaláláról és feltámadásáról nem csupán egy gyönyörű példa, aminek hatására mi is az önfeláldozó szeretetre vágyakozhatunk! Olyan valóságos erőt szabadít fel, aminek hatására erre képessé is válhatunk. Csak kérnünk kell. Hiszen ha feltámadt, akkor élő személy az, akitől kaphatunk, ha kérünk. Ha erőt, akkor azt. Ha hitet, akkor azt. Így lehet miénk az Ő élete. Erős, dinamikus, kívánatos!

Jézus akkor ezt mondta: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet. Aki hisz bennem, akkor is élni fog, ha már meghalt.
Aki pedig él és hisz bennem, az soha nem hal meg. Hiszed-e ezt?”

(János evangéliuma 11. fejezet, 25.-26. vers)

Biztosan van olyan története, tapasztalata, ami ehhez az íráshoz kapcsolódik! Szeretettel várom a hozzászólást a like gomb alatt!

Privát üzenet küldéseTémajavaslat küldése
Kapcsolatfelvétel