sikerül.com

Kaland a nagy városban

Vigyázat, gyerekkel vagyok! Akár ezt is kiabálhattam volna közlekedés közben. Tegnap életemben először utaztam egyedül úgy fel Pestre, hogy az öt éves kislányom velem volt. Ha magam megyek, akkor általában könnyű segítséget kapnom, ha szükségem van rá. Attól tartottam, hogyha azt látják majd az emberek, hogy valaki fogja a kezemet, akkor nehezebb lesz

Miért akarjak bármit is?

„Integetni fogok utánad!” Ez a mondat hangzott el a Farm, ahol élünk című film egyik részében. Meg is lepődtem, miért kell ezt kijelenteni? Éppen olyan epizód volt, amiben a család egyik lánya megvakul. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fognak ebből kihozni. Ez egy speciális helyzet, mégis, higgye el nekem a kedves olvasó, hogy a bejegyzés végére gyakorlati haszon is vár mindannyiunkat.

Igazsággal fejbe verve

Régen nagyon szerettem, ha enyém volt az utolsó szó. Nem csak, hogy szerettem, hanem fizikai fájdalmat éreztem, ha nem én zárhattam lea  párbeszédet egy vitában. Ez nem tett jót az emberi kapcsolataimnak sem és az információ, ami szerintem nagyon sokat segített volna, az sem jutott el nyitott fülekhez az ilyen helyzetekben. Miért? Mi kell ahhoz, hogy valaki vegye az adást?

Ez már mindennek a teteje!

Valljuk be, hogy a legkedvesebb emberek is képesek néha olyan dolgot tenni, ami összetöri egy kicsit a lelkünket. Akkor most  ez így jó és szokjuk meg, vagy szökjünk? Mi a jobb, ha elmondjuk nem tetszésünket, vagy hallgatunk a békesség kedvéért?

A lángolásnak reszeltek

Sok költő, dalszöveg író próbálta már megfogalmazni, hogy mi is a szerelem. Zorán arról énekel, hogy ennek egyszer múlnia kell és ha múlik, akkor fáj. Biztos ez?

A boldog élet titkát sokan keresik, íme néhány tipp az örömteli hétköznapokhoz

boldog élet anya és kislánya feje összeér látszik hogy szeretetben örömben élnek
Ha valaki végigolvassa ezt a bejegyzést, akkor sok érdekességgel lehet gazdagabb és egy olyan gyakorlati tippet is kaphat, ami jelentősen hozzájárulhat az életminőségének javulásához.

Tartalom:

Miért írok a boldogság titkainak témájáról éppen most?
Szídjuk sokszor a médiát, de erre is használhatjuk
Egy boldogító egyszerű szokás
A hosszú élet egyik titka
A hit szerepe a boldogságban
Mit gondolnak általában az emberek a boldogságról?
Most jön az a gondolat, ami nagyon gyakorlati volt számomra!
Aztán megtudtam, hogy az örülni tudás tanítható!
Próbáljuk ki mától!

Amitől a legjobban féltem

Mi lesz velem, ha egyszer egy szép napon megkérdezi a gyerekem, hogy ez mi, vagy az mi? Mit fogok mondani?-fogalmazódtak meg a kérdések akkor, amikor még csak gondoltam arra, hogy majd babát szeretnénk. Fel lehet erre készülni? Milyen problémákkal érdemes foglalkozni a

Bekapcsolódás

Egy jó filmet is szeretnék ajánlani ma többek között. Vígjáték. Engem nem csak kikapcsolt, hanem bekapcsolt. Bár erre a