Össz-hang

Énekpróbák Bolyki Balázzsal
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

A tegnapi próbán teljesült egy nagy álmom. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, nem csak hogy teljesült, hanem sokkal gazdagabban élhettem meg azt, mint ahogy azt elképzeltem 13 évvel ezelőtt. Erről is szó lesz, s természetesen megpróbálom átadni azokat a gondolatokat is, amiket Balázstól hallhattunk.

Az álmom

 

2000-ben Balatonszárszón nyaraltam a REFISZ (Református Fiatalok Szövetsége) által szervezett táborban 150 fiatallal együtt. Ezekben az ifjúsági nyári együttlétekben mindig hangsúlyos szerepe van az éneklésnek. Ezekre a táborokra külön énekes füzet készült, s ebből tanultuk, énekeltük a dalokat. Talán az esti áhitatra készültünk, amikor felállt egy három tagú csapat, hogy zenéljen nekünk. A férjem, akit ebben a táborban ismertem meg, az egyik barátja, aki akkor még Pesten lakott és Henrik. Ő enyhe fokban értelmi sérült fiú. Az Istenem, nem értem c. dalt énekelték, még erre is emlékszem. Annyira megérintett, ahogy ez a fiú énekelt, és ahogy a másik kettő gitározott hozzá. Az jött le, hogy mennyire együtt vannak. S ekkor arra gondoltam, hogy milyen szép is lenne egyszer velük zenélni a jövőben. Egy ilyen csapatban én is szívesen részt vennék. Erre akkor esélyt sem láttam, hiszen a férjem még számomra egy tábori résztvevő volt csupán, s a másik két illetőt sem ismertem jobban. Azután teltek az évek. Csabával összeházasodtunk, s ami különleges volt, hogy András, aki egyike volt annak a formációnak, Gyömrőre költözött a feleségével. Mi is itt laktunk, úgyhogy a csapat kétharmad része már elérhető közelségbe volt. S mi lett Henrikkel? Ma van egy hete, hogy ő is Gyömrőre került!!! Ráadásul felvételt nyert a kórusba, úgyhogy együtt énekelhetek vele. S most már csak az van hátra, hogy összehozzuk, ha csak egy alkalom erejéig is, azt a csapatot, akik akkor annyira szeretetben, és összhangban voltak egymással. Vajon bevesznek majd maguk közé?

 

Egymásra hangolva

 

Balázs ezzel a témával indította a próbát tegnap. Ha van egy zenei közösség, ahol mindenki egyenként meg akarja mutatni, hogy ő aztán mennyire tudja, amit kell, akkor szétesik a dal, a produkció. Egymást kell figyelni, támogatni a saját helyünkkel. Itt is érvényes az, hogy a kevesebb néha több. Bökdöstem a mellettem álló barátnőmet, amikor ezeket a szavakat hallottam. Ugyanis éppen ilyen dolgokat éltünk meg nem sokkal a próba előtt Anitával. Egy dallal készültünk mindannyian a kórusból arra, hogy meglepjük Balázst a közelgő születésnapja alkalmából. Ott aztán igazán élesben meg kellett tapasztalni, hogy mennyire oda kell figyelnünk egymásra. Mennyire összhangban kell lennünk. Már eleve a dal összeállításában szükség volt arra odafigyelni, hogy kinek milyen adottságai vannak, ki milyen lelkületű, s ki mit tudna beletenni őszinte örömmel. A motiváció, a cél viszont egy volt. Mindenki akarta azt, amit csináltunk. Balázs is nyilatkozott már erről egy alkalommal. Arra nagyon könnyű embereket találni, hogy közösen utáljunk valamit, de arra már nagyon nehéz, hogy együtt akarjunk létrehozni valamit. Pedig ennek van értelme, ebben van az élet. Hosszú lenne leírni annak a folyamatnak a csodáját, ahogyan létrejött a meglepetés dal, de elfelejteni sosem fogom. S akik ennek részesei voltak, rajtuk is azt láttam, hogy maga a készülés folyamata sokat adott. Jó volt megélni az összhangot, és közben azt is, hogy egymáshoz közelebb kerültünk.

 

Megérint, unom, megérint

 

Van egy dal, amit mostanában nagyon sokszor énekelünk. Már írtam is korábbi blogbejegyzéseimben erről. Hogyan lehet átlépni azt az akadályt, hogy már valamit sokadszor énekelünk, és ne lehessen látni rajtunk, hogy már nehéz előhívni az érzéseket magunkból. Ennek van egy technikai része, amiről már írtam. Egy teljesen más irányból érkezett ehhez a dalhoz a megoldás számomra. A tegnapi próbán megélhettem egy csodát. Amikor ezt a dalt kezdtük el énekelni, nem az volt az első gondolatom, hogy jaj, már megint ez jön. Először én magam sem értettem, hogy hogy lehet ez. Most már sejtem, hogy miért. Nem azért, mert közben kaptunk egy érdekes feladatot. Bajkó Ági, aki a Bolyki Soul&Gospel Kórus egyik tagja, ő énekli ebben a szóló részt. Nagyon különleges élmény volt, hogy most az adott nekem sokat lelkiekben, hogy most az ő kedves dalát énekelhetem vele együtt. Nem a dal szövege volt elsősorban az, ami megérintett tegnap, hanem a közös éneklés. Az is segített, hogy sokmindent megtudhattam arról, hogy miért jelent neki sokat ez a dal. Teljesen más így az egész. Személyes. Van egy másik ének, ami alatt már szinte törvényszerű, hogy kapcsolatba kerüljek egyik énekestársunkkal. Egy yes szócska érkezésekor Gyönggyel egymás felé fordulunk, mosolygunk, és közben egymás kezéhez, oldalához érünk lendületből. Ő is egyébként a Bolyki Soul&Gospel Kórus tagja, Balázs asszisztense is egyben. Ez a két hölgy minden kedden jelen van velünk, és még vannak páran, akik ebből a kórusból eljönnek a mi próbánkra is, hogy segítőink legyenek. Mellettem áll mindig az a barátnőm is, akivel már a kezdetek kezdete óta együtt vagyunk a kórusban, és nagyon sokmindenen keresztülmentünk azóta. Egy-egy kézszorításból már tudjuk, hogy szavakkal mit mondtunk volna éppen a dal közben az adott pillanatban. Balázs, még a próbafolyamatok első időszakában beszélt arról, hogy mi nem előadjuk a dalt, hanem megéljük annak tartalmát a színpadon. Nekem az, hogy épülnek a tagokkal a személyes kapcsolataim, és az éneklés közben történik kontaktus a mellettem álókkal, sokat segít, hogy megélhessem azt az örömöt, amiről minden dalunk szól. Hiszen az Isten dícsérete is azért történhet meg, mert kapcsolatba kerülhettünk, kapcsolatban lehetünk vele. Ő érint, és mi ezt továbbadjuk. Mivel nálam a szemkontaktus kizárva, marad a hang, a kéz, a gondolat, ami el tud jutni hozzám, amivel érinthetek, amivel valaki megérintheti a lelkem.

 

Egyéni kihívás

 

Ismét sor került tegnap egy olyan dologra, hogy Balázs kihívta középre az egyik kórustagot. Lengyel Zsófi énekelt nekünk. Róla azt kell tudni, hogy látássérült. Nagy álma, hogy kijusson a paralimpiára. Esélye van rá, mert igen jó eredményeket ért már el eddig. Triatlonozik. Rendszeresen ír életéről, eredményeiről ezen az oldalon. S miért érdekes ez még azon túl, hogy már önmagában is elég ez az infó róla? Mert Balázs mindig hangsúlyozza azt, hogy bele kell tenni az éneklésbe a fizikai teljesítményt. Zsófi feladata az volt, hogy mialatt énekelt, Balázst el kellett tolnia. Ráadásul úgy, hogy közben Balázs is tolta őt vissza. Látható volt az arcán, hogy erőt fejt ki, és ez a hangján is hallható volt, hogy beletette azt, amit kell. Mindannyiunknak tanulságos volt, hogy ezt láthattuk, mert ugye éneklés közben nem állhat ott előttünk senki, akit tolnunk lehetne. Tehát a szándék, hogy erőnket kihasználjuk, csak az marad. Henrik meghallgatására is sor került. Másodszor már úgy kellett elénekelnie a dalt, hogy ritmusra lépkednie kellett balázzsal. Érdekes volt megfigyelnem, hogy hangja lágyabb lett. Nagyon örültem, hogy bekerülhetett közénk, mert tudom, hogy milyen sokat jelent neki az éneklés, a zene az életében.

 

Gondolom, a profi zenészek már anélkül is könnyedén összhangba kerülnek egymással, hogy személyesen ismernék zenésztársaikat. A megfelelő zenei alázattal bizonyára elérhető a kívánt eredmény. Én mégis azt mondom, hogy örülök annak, hogy van lehetőségem arra, hogy énekestársaimmal egyre közelebb kerülhetünk egymáshoz, s úgy érzem, hogy ez a közös munkát, együtt éneklést előre viszi.