Kerültem már kínos helyzetbe amiatt, hogy nem megfelelő módon kezeltem szeretteim véleményét.
A mai napig emlékszem arra, amikor egy énekverseny után többen odajöttek és gratuláltak. Nekik nagyon tetszett a produkcióm, én mégsem voltam elégedett. Alacsony önértékelés, vagy tényleg nem volt szép? Ki tudja, de a lényeg, hogy belül úgy éltem meg a helyzetet, hogy nem volt ez annyira jó, mint amennyire állították mások. Úgy éreztem, hogy bátorításképp nyilatkoznak, nehogy a kedvemet szegjem. Ugyanebben az időszakban fordult elő az is, hogy koncerteken énekeltem sokat, és őszinte örömmel jöttek gratulálni, én pedig elhittem, hogy igazuk van, elhittem, hogy gyönyörűen énekelek. Aztán eljött a pillanat, hogy az egyik koncerten a legszebb dal közben elcsuklott a hangom, elkezdett szúrni a torkom, és az együttesünk többi tagja segített ki, ők folytatták helyettem az éneklést.
Micsoda kudarc, mondhatnánk, de ez után történt meg az, hogy beláttam, szükségem van egy kis szakmai segítségre is, ha tényleg komolyabban szeretnék foglalkozni az énekléssel. Ennek már 11 éve. Matkócsik Éva operaénekes, aki egy zeneiskolában is tanított akkor, ő segített nekem lefektetni az éneklés alapjait. Nagyon sokat köszönhetek neki, mert ha bármikor elakadok, mindig vissza tudok menni az alapokhoz, ami segít továbblendülni egy adott problémán. A másik esemény pedig, ami előrevitte az életemet ezen a területen, egy zeneszerető ember volt, aki halk dúdolásom után azt javasolta, hogy kérjek meghallgatást a Talent Tehetségkutató Énekstúdió vezetőjétől, Györkey Lászlótól, biztosan fog tudni segíteni. Így is történt, ő volt az első ember, aki a valóságot ábrázolta előttem, kiderült számomra, hogy nem is annyira jó a hangom, mint amilyennek képzeltem, de kaptam útmutatást is a fejlődés útja felé. Rendkívül nagy lendületet kaptam attól, hogy segített megmutatni, hogy merrefelé haladjak tovább a gyakorlásban. Ezt magamtól nem tudtam volna kitalálni. A reménység, hogy gyakorlással, szorgalommal eljuthatok oda, ahová szeretnék, nagyon motivált.
Neked van olyan ember a környezetedben, akinek bízol a szakmai megítélésében, és el mered hinni, hogy amit felvázol neked, azzal célba érhetsz?