Énekpróbák Bolyki Balázzsal

(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Így kezdődik az a dal, amivel a próbánkat elindítottuk kedden. Szerzője Havasi Tibor. Ő a Tapolcsányi úti, a Budapest Főváros Önkormányzatának Általános Iskolai Kollégiumának igazgatója. Ide hátrányos helyzetben élő gyermekek érkeznek „haza” a tanítás után. Ők hívtak meg minket magukhoz, hogy tartsuk kivételesen ott a próbát. Balázstól azt is megtudtuk, hogy tavaly nyáron tartott az ott lévő gyermekeknek egy kis ének kurzust. Szeeeegéééények – nevettünk fel mindannyian a próba elején. A jó hangulat csak fokozódott ezen a különös majdnemkoncerten.

Kik ők?

Amikor tudom, hogy valahol várnak, mindig elgondolkodom, hogy ki az, kik azok, akik várnak. Milyenek a hétköznapjaik? Tudhatom én ezt egyáltalán? Mi az, amit biztosan átélnek ők is és én is például? Mi lehet a közös pont? Nekem ez azért fontos szempont, mert Balázs korábban beszélt nekünk arról, hogy az a jó, ha a közönség tagjai úgy érzik: ő olyan, mint én. Ha megfordítom, azt is mondhatnám, hogy nekem kell megélnem azt, hogy egy vagyok közületek. Milyen ponton érintkezhetnék vajon egy olyan gyerekkel, aki nem a saját családjával éli meg a hétköznapokat?

Miről „szabad” énekelni nehéz sorsú gyerekeknek?

„Bizonygathatom”, hogy igen, Jézus szeret? A környezetemben három esetben is találkoztam nagyon nehéz helyzetekkel a napokban. Rákkal küzdenek ketten, a harmadik illető elhúnyt már, szintén ez a betegség érte el őt. Most volt a temetés. Mit lehet olyankor mondani egy embernek, aki már azért imádkozik, hogy ne szenvedjen sokáig a fia, aki mellesleg nincs még harminc éves sem? Mire taníthat egy ilyen ember csendes és mély mosolya? Talán arra, amire a gospel műfaj tanítja az emberiséget. Rabszolgasorsban, igen nyomorúságos körülmények között is Istent dicsérni. Balázs több koncert alkalmával is mindig igyekszik hangsúlyozni, hogy ennek a műfajnak miért van akkora ereje. Mert ezek  a dalok nem a bosszúvágyról szólnak, hogy a rabszolga arról álmodozik, hogy mit fog csinálni urával, ha esetleg szabad lesz egyszer. Hanem abban a körülményben keresi Istent, az örömöt, erőt az életéhez, amiben éppen van. Sok dalt elénekeltünk, Balázs igyekezett bevonni a gyerekeket is. Közben az énekek között sokat mesélt nekik az élet dolgairól, és a dalainkról.

Szív-hang

Erős indíttatást éreztem, hogy elmondjak két mondatot a dal előtt, amit szólóban szoktam énekelni. Egyrészt mert angol nyelvű, másrészt pedig amikor Balázs elmeséli gyerekkori kötődését ehhez az énekhez, egy olyan szövegrészt szokott idézni magyarul, ami a refrén. Ez most is így volt. Az én kedvenc részem viszont nem az a rész. Nem tudom, hogy hogyan szerepel a dal magyar átiratában, ami nekem jelent sokat az angol verzióban. Ha elmondom a tartalmát annak, ami nekem ad sokat ebből a dalból, akkor talán mindenkinek, aki a teremben van, át tudom adni azt a bátorítást, amit én szoktam kapni, miközben hallgatom, vagy énekelem – gondoltam magamban. Így szól: néha úgy látom, egyedül vagyok, de sohasem vagyok egyedül! Nekem ez ad erőt sokszor a hétköznapokhoz! Hallható volt, hogy elért a szívekig ez a mondat, ennek nagyon örültem!

Kedves Tibi és gyerekek!

Köszönjük és örülünk, hogy ott lehettünk! A mécsesben pedig, amit ajándékba adtatok nekünk, az tetszik a legjobban, legalábbis az enyémben, hogy lila, ami a kedvenc színem!:) Köszönöm mindenkinek, aki odajött hozzám, és beszélgethettünk! Köszönjük, ahogy készültetek mindenféle finomsággal, és ahogy azt kínáltátok! Fejedelmi fogadtatásban volt részünk. Isten áldjon meg benneteket!!!

Amiből erőt merítek

Ezen az aloldalon a kórusunkról is talál információt!