Tegnap egy kedves régi barátom esküvőjén voltam. A cédrus együttesnek, amibe énekeltem 10 évvel ezelőtt, annak a vezetője megnősült. Már rég volt együtt a csapat, azt gondoltam, biztosan találkozom a régi barátokkal. Ezzel a várakozással a szívemben készültem és indultam erre az örömünnepre. Újra felidéztem a saját esküvőmet. Férjemre gondoltam és a közös életünkre. Aztán Kiss Gergőre gondoltam és azt próbáltam elképzelni, hogy vajon milyen lehet az a lány, akit elvesz feleségül.

Csak ültem az asztalnál és a könnyeimmel küszködtem. Nemakartam, hogy valaki meglássa, hogy legszívesebben elsírnám magam. Még a végén azt hinnék, hogy valami bajom van. Ugyan, mi bajom lehetne egy esküvőn? Azon kívül, hogy jót nosztalgiáztam magamban, hogy azokban az időkben milyen jókat zenéltünk és milyen jó volt együtt lenni, más is volt. Egy olyan apróság érintett meg igazán, amire egyáltalán nem számítottam. Én is kaptam nászajándékot az Úristentől. Többet is, de egyről részletesebben írnék.

Marika nénivel utoljára 10 évvel ezelőtt találkoztam, eljött az esküvőnkre. Aztán most, amikor az ifjú párnak választott egy verset és felolvasta, boldogan ismertem fel a hangját. Ugyanolyan fiatalos, mint régen. Az ő külön kérésére a kőbányai ifi minden hónapban egyszer, nála tartotta az imaalkalmat. Ő mindig azt hangoztatja, hogy szereti az ifjúságot. Arról is sokat mesélt, hogy van egy listája, amire fel vannak írva emberek, akikért rendszeresen imádkozik, ő ezt nagyon tudatosan és rendszeresen végzi. Minden nap gondol emberekre, sorsokra és a legjobb kezekbe ajánlja őket. Ezen kívül tudtuk, hogy az idősebb testvérkéit vitte sokszor autóval, ha nem tudtak kimozdulni otthonról, látogatta is őket. Pedig maga is már régóta nyugdíjas korban volt. Tegnap egyszercsak odajött hozzám, épp akkor, amikor beszélgettem egy régi zenésztársammal és őt emlegettük. Vele mindenféleképp jó lenne beszélni, itt van még vajon? Ott volt még. Teljes nagyságában apró termetének ellenére is. Nagyon örült, hogy újra láthatott és a következőt mondta:

-Én nem szűnök meg soha imádkozni érted. Nagyon sokat gondolok rád.

Ezt öt percen belül többször is nyomatékosan elmondta, mert úgy érezte valószínű, hogy nekem erről feltétlenül tudnom kell. Jól érezte. Az esküvőn éppen az az ige volt, hogy jobb ketttőnek, mint egynek és a hármas kötél nehezen szakad el. Vagyis itt már két ember között Isten is belép a képbe, mert az összefogás, összetartás így lehet igazán élő és kitartó. Át is futott az agyamon, hogy mennyimindent egyedül veszek a vállamra. Például kereshetnék a munkámhoz még egy lelkes társat. Ez azért jutott eszembe, mert aki összeadta a fiatal párt külön kiemelte, hogy ez az ige nem csak a házasságról szól. Eszembe jutott, hogy mennyire hajlamos vagyok arra, hogy mindent egyedül akarjak kézbe tartani. Persze kérem Isten segítségét, de még nem vált rutinommá, hogy megosszam másik baráttal, emberrel is a „terheimet”. Ez alatt azt értem, hogy amit szoktam is mondani, több szem többet lát és tényleg könnyebben boldogul az ember például, ha elakad, akkor segít a másik és fordítva. Ráadásul minden sokkal színesebb lehet és gazdagabb egy összefogás során. Ezt már sok alkalommal megtapasztaltam. Hogy jön ide az imádság és az öröm? Miért volt ez nekem ilyen nagy szó?

Korábban sosem éreztem ennyire egy imádkozó, „láthatatlan” idős testvér szolgálatát ennyire jelentősnek. Sokat hallottam már, hogy az imaháttér milyen fontos és az a legnagyobb segítség bármilyen ügy kapcsán, ha valaki imádkozik. Sokszor éreztem úgy, hogy ezekkel a szavakkal akarják azokat vígasztalni, akik sem erejüket, sem idejüket, sem pénzüket nem tudják adni egy célra. (Ez már meg van bocsátva)

Tegnap már egy kicsit zsibbadt volt a fejem a sok gondolattól, tervtől és egy kicsit ez nyomta a lelkemet. Aztán csak kiderül egy pillanat alatt, hogy valaki már 10 éve, úgy, hogy én erről nem is tudtam, folyamatosan gondol rám minden nap szeretettel Isten színe előtt. Jót kíván nekem, áldást kér az életemre. Ez nagyon jól esett. Nem hittem volna, hogy egyszer ennyire fogok örülni egy „imádkozom érted” kijelentésnek. Valahogy annak az asszonynak a szavaiban volt egy különös súly. Én ismertem és tudhattam, hogy ezt ő tényleg komolyanveszi. Ez számára nem játék. Nem tudom, hogy a kedves olvasónak volt-e már olyan élménye, hogy valaki szólt csak egy szót, azt is halkan mondta, s mégis abban erő volt.

Kedves régi barátok, testvérek, akikkel tegnap találkozhattam, ne érezzétek magatokat rosszul amiatt, hogy rólatok nem tettem külön név szerint említést. Félek, hogy valakit kihagynék. Értékes ajándék volt a veletek való személyes találkozás. Hihetetlen, hogy mennyi minden változott és mégis mennyi minden megmaradt. Marika néni biztosan mindannyiunkért külön-külön „személyreszabottan” imádkozik, biztos, hogy minden egykori ifis fent van a listáján. S biztos az is, hogy a káposztás rétest még mindig olyan finoman el tudja készíteni és melegen tudja tartani, ahogy az Úrjézus is az ő szívét irántunk.

Kedves Emese és Gergő!

Nagyon jó volt látni titeket. Köszönöm, hogy együtt lehettem ebben a nagy pillanatban veletek. Ez is hatalmas ajándék volt nekem, hogy tanuja lehettem ennek a szép eseménynek. Az Úrjézus szívére téve egymást biztosan frissen és melegen marad a szerelmetek. Ezt kívánom nektek egész életetekre.