Egy megható történet egy kis humorral fűszerezve bátorságról, jövőről, félelmekről

 

Ma megérintett egy írás. Az élet hozta a történetet, Orliczki Jánosné pedig lejegyezte. Nekem is volt hasonlóban részem. Nekem is volt egy értem aggódó és engem szerető nagymamám. Nekem is volt olyan gyerek, aki elmenekült, még csúfolt is, hogy szemüveges vagyok. Nekem is volt olyan, hogy azt hitték, nincs számomra jövő. Hogy hiábavaló az életem. Én ezt sosem akartam elhinni, hogy igaz. Álljon itt egy gyerekkori emlék egy kedves sorstársam tollából, s a végén egy idézet, amit szintén ma olvastam. Minden a reménységben fog végződni!

 

Orliczki Jánosné: Nagymama ne sírj! In memóriam 1961  

 

 Valami megváltozott,   valami olyasmi van a levegőben amelyet én még nem tisztán értek meg.

Minden esetre én semmit sem teszek másként, mint eddig tettem, még is észlelek valamit ami akkor, és olyankor van a levegőben amikor nagymamám, és édesapám gondoskodószeretetükkel vesznek körül. Éreztem, itt az én személyem okozhat valami rendkívüli eseményt amelyet sajnálnak, és csak szomorkodnak. Ezt napról napra tapasztaltam, de még sem jöttem rá, mi lehet itt a szomorkodás okozója. Felkutatom  én az okát, elhatároztam, utána járok!De hamarosan megvilágosodott számomra mi is a megfejtés, utána sem kellett járnom.

 

Kiderül a kegyetlen igazság

 

Vidám nyári délutánon az egyik barátnőm átjött hozzám, és játszani hívott.

– Gyere! Hoztam neked is ugrálókötelet, játsszunk! Jó lesz?

–          Persze, – mondtam, és már is az udvarunk szép sima földes talaján találtunk arra alkalmas helyet. Már ziháltunk a fáradságtól, olyan sokáig ugráltunk, azután a pajta oldalánál lévő faragott padra ültünk és csak beszélgettünk. Barátnőm eldicsekedett, hogy neki milyen sok babája van, Amerikából küldte a keresztmamája, aki melleslegaz anyukájának a testvére, és 56ban diszidált a vőlegényével, aki azóta már a férje, és nekik is van már kisbabájuk. Megkérdezte tőlem:

–          – Neked is vannak babáid?

– Igen, de nekem senki sem küldött Amerikából, csak a nagymamám vett a piacon egy kaucsukbabát.   

– Muutaasd meeg!

– Egy perc, és hozom!  

– Néézd, ez az én egyetlen babám, a többi csak rongybaba.

– Olyant nem kell mutatnod, nekem is van. – mondta a barátnőm, és egy hirtelen szó átváltással   másról kezdett beszélni. Hamar közölte velem     hogy nem akar velem játszani, mert én úgy is vak leszek,  azt mondta neki a szomszédnéni! Akkor voltunk 11 évesek! Hirtelen szóhoz sem tudtam jutni, talán akkor még azt sem értettem, mit is jelent hogy vaknak lenni. Felugrott, és mint ha kilőtték volna, úgy elszaladt. Abban a pillanatban minden világos lett az én fejemben, , gondoltam mindjárt, hogy ez lehet a mamámék lelki bánata is. Aha, aha. Szóval ez lehet itt a szomorkodás oka? Most már szinte biztos voltam abban, hogy miért is sírdogál az én nagymamám! Aztán a barátnőm látogatása, és a velem játszani akarása arra voltneki olyan fontos, hogy ezeket mind elmondja.  hogy úgy is vak leszek, nem fog velem többé barátkozni, velem játszani.

 

Szemüveg nélkül

 

Igen, édesapám pár hete szemészetre vitt, és ott közölték hogyismeretlen eredetügyógyíthatatlan a szembetegségem. Kaptam szemüveget, de azzal sem lett jobb a helyzet, így is közelről tudtam csak a könyveimből olvasni. Arról,

hogy vakság állhat elő, én nem hallottam, nekem így senki sem mondta tehát nem is fogtam fel milyen jövő vár rám. A szemész orvos valószínü, hogy csak édesapámnmal közölte a szívszorongató hírt, amelyet ő csak a nagymamámnak, és a tanítónénimnek mondott el. Nekem csak a szemüveg használatát kötelezték szigorúan. Az első hetekben hordtam is, de javulást változást nem észleltem, aztán le is tettemvégleg el dobtam.

 

Gyengéd bátorító hang 

 

Egyre világosabb lett a szomorú jövőm! Azért nem adtam fel, valami azt súgta, kislány, van még a te számodra is jövő, ne hagyd el magad, mindent csinálj meg amit kell . Tanulj meg mindent amit a háztartásban tudni kell egy nőnek, hiszen te is része vagy a társadalomnak!A boldogság neked is jár.

A világ kapui neked is nyitva állnak,csak neked kicsivel többet kell azért küzdened, hogy te is be léphess azon a kapun.

 

Aki jó csirkepaprikást tud készíteni, övé a jövő 

 

egy családi összejövetelre készültünk, nagymamám sütött főzött. 

A baromfi udvarhoz sietett szombaton mkorán reggel, és kiengedte az ólból a már csipegetésre vágyó tyúkokat, kakasokat. A legkövérebb kakast, és két tyúkot mindjárt a kisajtóban megfogta, azokat a mellette lévő üres ólba elkülönítette, majd onnantól kezdve már el volt döntve milyen étket készít belőlük. A konyhában a sparhelten a nagyfazékban zubogott a forróvíz abaromfiak kopasztásához, minden elő volt készítve a baromfiak tollainak letisztításához, konyhakészre előállításához. A baromfiak levágásáról  én hallani sem akartam, nem hogy azt még végig asszisztáljam. . A nyári konyhában aztán nekem is oda kellett állnom hogy segítsek a mamámnak. 

– A tollakat lekopasztani te is tudod! – szólt a nagymamám és persze hogy segítettem neki

Amennyire tudtam, vagy inkább láttam, le is tisztítottam, de a kritikát neg kaptam amit el ismertem. A mamám tudta hogy az nem lessz tökéletes és hibátlan munka, azt muszály volt neki közölnie velem hogy így ezt nem lehet még elkészíteni, mert a pihéket tokokat bizony lekell csipkedni.

– Egy icike picike pihe sem maradhat a bőrén a tyuknak kislányom! 

 

Akkor megint sírni láttam a nagymamámat. 

– Nagymama! Mond miért sírsz már megint.

– Istenem kislányom! Ha csak arra gondolok, hogy ha egyszer majd férjhez mész, még egy tyúkot sem látsz majd megtisztítani! – Zokogta el a mamám. – Egy háziasszonynak mindezeket tudnia  kell!

Mit szól majd az urad, ha még ezt semtudod megcsinálni? Így csak valakinek a félredobott fehérnépe leszel! A férfi megteremti a megélhetést a családnak, a fehérnépnek meg otthon mindent hibátlanul kell ám elvégeznie! Aztán jönnek a gyermekek is akiket szépen kell gondozni azt is nehéz így ha nem látod! A kertben is van ám egy asszonynak munka elég!mi lessz veled kislányom?

 

A kislány kivágta magát

 

Aztán csak sírt és kesergett a majdani felnőttkorom nehézségein.

Én is elgondolkodtammind ezeken a mamám által elmondottakon. Egy pár percig némán halgattunk,  ésnekem az jött úgy hirtelen a gondolatomba, hogyan nyugtassam meg a mamámat, aki az én vakságom miatt a jövőmre gondolvasokszor kisírta magát!

–          Hát nagymama! Amikorra én felnőttleszek, és férjhez megyek akkorra már tisztított csirkét kacsát libát lehet majd kapni a hentesüzletekben, piacokon!

–          Magam is meglepődtem eme kijelentéseimen. Amikor ezt így kimondtam kitört belőle a nevetés, és így válaszolt!:

– Azt nem lehet kislányom! A húsok hamar megromlanak, azt sokáig nem lehet a henteseknél tartani a boltban! Mihelyst levágják letisztítják, azután már is a fazékban vagy lábosban a helye, és meg kell főzni. 

 

Egy pár év mulva a városból haza érve a nagymamám azzal a nagy újsággal jötthaza, hogy mit látott!

– Kislányom, valóság lett amit pár éve mondtál nekem. Emlékszel? Azt mondtad, hogy mire te férjhez mész addigra tisztítva is lehet majd a piacon hentesnél kapni a baromfi húst! Azt hittem nem jól látok! 

Tudod hogyan tárolták? Jégre téve. Hát most már ha férjhez mész nem jelenthet gondot ha egy jó levest, vagy csirkepaprikást akar majd az urad ebédelni.

 

Bátorság a jövőhöz

 

Ez már csak pár sor, egy ma hozzám érkezett idézet alapján, kapcsolódva a témához:

„A jövőnek sok neve van:
a gyenge úgy hívja, elérhetetlen,
a gyáva úgy, ismeretlen,
a bátor lehetőségnek nevezi.” (Victor Hugo)

 

Vajon honnan a bátrak bátorsága?Hogy akár hátrányból is el merik kezdeni élni az életüket? Nick Vujcict, a kéz és láb nélkül született embert már sokan látták és így ismerik az életét. Én viszont a történet íróját is ismerem. Szép családja van, gyermek, unoka. A kitartás és erő forrására való rátalálás a kulcskérdés, hiszen akkor jöhet a sivatagi szárazság, víz mindig lesz. Hol található ez? Nick Vujcic és Marika is Isten szeretetéből merít a hétköznapokhoz.