Egy óvodai ünnepség tapasztalatai röviden
Egy anyák napi ünnepség számomra sok esetben nem adta meg teljes mértékben azt az élményt, amit a szervezők szerettek volna átadni a szülőknek. Nem hibáztatok ezért senkit, célom, hogy bemutassak egy olyan példát, ami nem csupán nekem segített jobban átélni az anyaság örömét, hanem minden más anyukának is.
A vakság miatt
A sok csilingelő hangocska közül lehetetlen volt számomra, hogy kihalljam az én kicsikéim hangját. S mivel ugye nem látok, még azt sem tudtam megállapítani, hogy egyáltalán mondta-e a gyerek azt a verset, vagy sem, énekelt-e nekem. Maradt a bizalom, hogy ő nagyon készült, és mivel nem egyedül mondta, valószínű bátran harsogta a többiekkel a szebbnél szebb sorokat.
Az ajándéktárgyak
Az ajándéktárgyak is sokszor „látványosak” voltak inkább, s itt is maradt a hit, hogy ő beletette minden szeretetét, amikor készítette nekem. Lehet olyan ajándékot készíteni ilyenkor egy kicsi gyereknek, amit a vak édesanya is láthat valamennyire? Ha igen milyet? Évekkel ezelőtt egy olyan képeslapot kaptam, amin egy virágforma volt ráöltve egy keményebb papírra. Nagyon könnyen érzékelhető volt számomra a virág.
Lehet egy műsor is olyan, amiben vakon is érzékelhető, hogy a kis ovis éppen az anyukájára néz, és neki szaval és énekel?
Az óvónők megkérték a gyerekeket, hogy álljanak anyukájukkal szembe, s úgy mondják el a verseket, és úgy énekeljenek. Én ennek köszönhetően végig hallottam a kislányom hangocskáját, mert közel volt hozzám, és bátran mondta, hiszen mindenki egyszerre szavalta a verseket, és az énekeket is közösen énekelték.
Miért szereted az anyukádat?
Nagyon meghatódtam egy különleges ajándékon. Felvételt készítettek az óvónők, megkérdeztek minden kisgyermeket, hogy miért szeretik az anyukájukat. Szilvike ezt válaszolta:
– Mert lány.
Érdemes ez alapján átgondolni, ha egy idős édesanya, aki már rosszabbul lát, milyen ajándékot tud teljes mértékben érzékelni. Szívesen segítek, ha szükséges!
Privát üzenet küldéseTémajavaslat küldése
elérhetőségeim
Biztosan van gondolata, véleménye a fent olvasottakkal kapcsolatosan! Szeretettel várom a hozzászólásoknál a like gomb alatt!