Amikor először hallottam ezt a sztorit, nem akartam hinni a fülemnek! Ilyen nincs! Na jó, van, de csak a legjobb forgatókönyvvel rendelkező filmekben. Vagy mégis történhet ekkora poén, csoda, jópofa dolog valaki életében? Aranyos, és egyben megdöbbentő az eset, döntse el az olvasó, hogy felnőtt barátaival, vagy gyermekeivel is megosztja-e az alábbi írást, mely egy valódi élményt beszél el, s az egyik fő szereplője maga a Mikulás!
„Mi volt a legnagyobb segítség, amire örömmel emlékszel?”
Ezt kérdezték tőle, s biztos vagyok benne, hogy álmába se gondolta volna a kérdező, hogy Kroll Zsuzsanna, a látássérült masszőr, majd ilyen élménnyel jön. Tegyük hozzá, hogy én sem. 🙂 Vak emberként velem is sok minden megtörtént már például közlekedés közben, de ilyet, de még ehhez hasonlót sem hallottam még azelőtt. Hálás vagyok, hogy ezt megoszthatom itt a blogon, köszönöm!
Ha kell …
(Kroll Zsuzsanna, 2010. október 21.)
Velem amúgy is gyakran történik olyasmi, ami tipikus esete a – „ha én egyszer ezt a klubban elmesélem”-nek. A sokból az egyik az volt, amikor az 5 éves lányommal meg apával jöttünk nagymamáéktól hazafelé és felszálltunk a buszra, amiről át kellett szállnunk Hatvanban. Ahogy beállt a mi buszunk a megállóba még éppen megnézhettük, amint elment a csatlakozás. Apa rohant utána én három kezemben csomagokat a negyedikben a még félig alvó és kicsit nyűgös gyereket cipelve próbáltam követni, hogy hátha észreveszi a sofőr és megáll. Ezt csinálták még vagy hatan rajtunk kívül, melynek eredménye az lett, hogy közösen bosszankodhattunk, de semmi más produktív.
Ez mind december 7-én este hat körül volt. Az állomáson sehol egy ember akitől információt lehetett volna kapni, hogy mikor jön még nekünk járat. Egészen addig nem volt senki, amíg én teljesen magamból kikelve, igen határozottan tudomására nem hoztam a forgalmi ügyeletnek nemtetszésemet. Nevezetesen bedörömböltem a meccset néző embernek amúgy izomból, hogy álljon már velünk szóba. Ekkor kinyílt az ajtó, ahol probléma kezeltek és elmondták, hogy ők nem tehetnek arról, hogy a menetrendben pont két perccel előbb van indulási ideje a csatlakozásnak, mint a megérkező busz odaérne. Már ettől sem voltam éppen elvarázsolva de amikor azt is sikerült megtudni, hogy a következő járat tíz óra felé jön, na akkor végképp elszállt az agyam. Az emberi hülyeség határtalan, de miután ez az ismerős tétel ismét igazolódni látszott, kezdtem is megnyugodni.
Most rajtam a sor, itt csodát kell tenni!
Apa ötlete alapján, – nincs mit veszteni, – kiálltunk stoppolni. Semmi esélyünk, hiszen a város közepe, forgalmas út, stb. a harmadik lámpaváltás után fékez egy terepjáró, kidugja az ajtón a fejét a Mikulás és megbeszéli a gyerekkel, hogy lehet egy kívánsága, na ki vele, hová szeretne eljutni. A meleg autóban, úton hazafelé Kincs végig énekelt, verset mondott és soha senki nem fogja tudni meggyőzni már arról, hogy nincsen Mikulás.
Valahogy úgy van ez, ha kell, mindig megtalál „A”, vagy „egy” Mikulás.
Betöltés ...Biztosan eszébe jutott olvasás közben egy történet, gondolat! A bejegyzés után várom szeretettel a hozzászólását! Olyan jó, amikor meg tudjuk egymással osztani őszintén dolgainkat!
Ha értékesnek találja tevékenységemet, örülne, ha mindig frissen értesülnea legújabb blogbejegyzésekről, kattintson az alábbi gombra, s kérje a blogértesítőt!