Mi az a hátrány? 
(csütörtök: pozitív látásmód – tematikus nap)

Új sorozat indul ezzel a bejegyzéssel. S mi az, hogy siker? Én abban az értelemben fogom ezt a fogalmat használni, hogy az, amikor egy ember az életének valamely területén megtalálja önmagát és saját helyét. Ez lehet szakmai, vagy magánéleti terület, a lényeg az, hogy az adott élethelyzet bátorításul szolgálhasson másoknak, akik éppen bizonytalansággal, nehézséggel küzdenek, vagy csak egyszerűen inspirációra várnak, hogy még erőteljesebben haladjanak saját útjukon. Menyhárt András írását olvashatják.

Ennek így kellett lennie. / Érdi Tamás 34 /

  Súlya olyan kicsi volt a születéskor, hogy már szinte le is mondtak róla. Istennek hála, nem tették, mert akkor ez a világ most jóval szegényebb lenne. Nem gazdagíthatna lelkeket vagy fakaszthatna “szépségkönnyeket” a muzsika gyönyörű ereje által.  Művészetének hitelességét legjobban talán az jelzi, hogy egyaránt ejti ámulatba New York öltönyös közönségét és a honi falusi kisdiákokat.

Az ámulat okozása már jóval korában elkezdődött. Pár éves pici gyerek még, amikor a dédnagyapa zongoráján a Marseillaise-t játszotta különböző hangnemekben, vagy, ahogy kivételes hallásával a zörejeket definiálta; a villamos fékezés: fisz hang. Játék, játék.
Később sem mondjuk másképp; „hangszeren játszani”. Mindössze nyolc éves, amikor koncertet ad a Pesti Vigadóban. Ezután rendszeresen fellép, viszi, sodorja tehetsége lendülete. 17 éves, amikor újra ámulatba ejt -ezúttal lelkierejével; miközben tudott bátyja súlyos motorbalesetéről, ül le zongorázni a moszkvai Braille versenyen -és szerepel szép sikerrel. Túlkorossága miatt Bécsben tanul, de később Torontóban is megfordul mint ösztöndíjas. 

Természetesen neki is tanulnia kell a darabokat, de Braille-ben ez eléggé körülményes. A tanárai ezért új módszert dolgoztak ki: elmondják a hangokat, a jeleket, a szüneteket, a darabok szerkezetét, mert Tamásnak „nyers” kottaélményre van szüksége. S csak ha már tud egy művet, akkor hallgatja meg felvételen. Így találkozik egy csomó dolog szíve, lelke legbensőbb hártyájában, s alakul, csiszolódik, érlelődik késszé a muzsika mintegy misztériumszerűen. Aki élőben hallgatja, már csak a magabiztosságot érzékelheti.
 
Igen, otthon, csodás otthon.

Itt veszi őt körül hangos könyveinek százai, ezrei, de legesleginkább az alap, a kőszikla: szülei rendíthetetlen szeretete. Így lehet a szív kellő melegségben. Ebből lehet továbbadni -zenét, csodás muzsikát.

Hátrány?

De hisz az ujja…. Kocsis Zoltán szerint Tamás „sokkal érzékenyebben nyúl a billentyűkhöz, mint a látó emberek. Úgy hiszem, hogy az ő játékában bizonyos dinamikai tartományokban olyan érzékenység van jelen, ami nálunk természetszerűleg nem lehetséges. Talán chopini mértékkel lehetne ezt a képességet mérni.”

Feláll a zongorától, meghajol és mosolyog egy jó széleset.
ÉS mintha akkor, ott, egy pillanatra látóvá válna, szívéből meghálálva a közönség zúgó, szűnni nem akaró tapsviharát. Vagy mintha a zenéjével hálálná meg azt, amit ő is úgy kapott –a szeretetet, Istentől, szüleitől. Talán ilyenkor érezhet rá az ember arra az igazságra, amelyet Szabó Magda mondott:
„Én csak írni tudok, de Tamás ujjaival az Isten üzen.”

A sorozat további részei az alábbi linkeken érhetők el:

Sikeres látássérült emberek 2. rész (Ungár Imre)Sikeres látássérült emberek 3. rész (Csokonai Vitéz Gizella)Sikeres látássérült emberek 4. rész (Wesselényi Miklós)