Sorozat a döntésképesség kialakulásának, fejlesztésének lehetőségeiről
(hétfő: egészségmegőrzés–emberi kapcsolatok – tematikus nap)
Mi az az eszköz, amivel szülőként képesek lehetünk vigyázni a gyermekünkre akkor is, ha mi nem vagyunk éppen velük? Ha gyermekünk képessé válik az önálló döntéshozásra, akkor nagyon sok veszélytől óvhatjuk meg, kezdve onnan, hogy egy rossz társaságba keveredve „engedelmesen” viselkedik, odáig, hogy manipulatív szándékkal ráveszik valamire, amit nem akar mondjuk egy vásárlás során, vagy egy kapcsolatban megtenni. De a felelősségvállalás képessége sem utolsó szempont felnőtt korban, ha valakinek a döntésképessége megfelelőképpen kialakult! Ezt a folyamatot hivatott segíteni ez a sorozat, gyermekeinkért és saját életünkért.
Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutatóval készült műsor a Rádió Aktívban a „Sulióra” c. műsor keretében ebben a témában, az ott történt beszélgetés jegyzetét olvashatja az olvasó itt a blogban. A teljes műsor linkje a cikk végén lesz megtalálható!
Az előző bejegyzésben magáról a döntésről volt szó, most pedig azt nézzük meg, hogy hol akadhat el a folyamat. Biztos vagyok benne, hogy ismerős jelenségeket
fogunk találni a saját életünkre nézve!
A döntés magányos műfaj
Riporter: – Ez azt is jelenti, hogy magunkra vagyunk utalva és mindig a saját meggyőződéseinkre kell hallgatni?
Uzsalyné dr. Pécsi Rita: – Igen. Tanácsot lehet kérni, de a végső döntést mindig egyénileg kell meghozni. Ez mindig a vége a folyamatnak, és ezért nehéz
is. Egy adott esetben például egy közmegegyezéssel szembe kell menni, a kényelmemmel szembe kell helyezkedni, vagy nehéz valamit vállalni.
A döntéshozás folyamata és az elakadások
Először is észlelni kell a helyzetet: hogy én most itt fel vagyok szólítva egy döntésre! Ez sem olyan magától értetődő. Mert úgy gondoljuk, hogy „Á,
ez nem az én dolgom most!” (Ismerős?) Tehát észlelem a helyzetet, azután mérlegelek, értékelek, mi itt az én utam, és azt belülről magam egyedül döntöm
el. És ez még mindig semmi, mert ez még csak egy elhatározás, ezt végre is kell hajtani! Azaz vállalni utána annak a döntésnek a következményeit, annak
a felelősségét!
Akkor van igazi döntés, hogyha a kezdettől, tehát az észleléstől fogva egészen az elhatározással járó következmények vállalásáig ezt a folyamatot végigviszem.
Na most ez nagyon sok ponton el tud akadni.
• Előfordulhat, mint ahogy az előbb is mondtam, hogy nem is észleltem, hogy nekem dönteni kell, és csak belesodródtam egy valamibe, s utólag veszem
észre, hogy hoppá: itt azért választhattam volna.
• Azután elakadhatok a következőben, hogy nem hozok belső elhatározást. Észleltem ugyan, de nem belülről döntöttem (hanem külső nyomás hatására).
• Vagy döntöttem, elhatároztam, hogy hú, most én pl. „fogyókúrázni fogok”, vagy gyerekeknél gyakran van, hogy „jó leszek”, „jó lesz a bizonyítványom”,
igen ám, de amikor a külső-belső megpróbáltatások jönnek, nyilván próba elé állítják ezt a döntésemet. Nem lesz jó a (külső) körülmény, nem úgy jön ki
a „lépés”, aztán jönnek a belső nehézségek: nem gondoltam, hogy ez ennyi fáradtsággal jár, mások finnyognak, akkor ezt most én hogy magyarázom meg… Sokszor
meg kell védenem ezt a döntésemet, vagy megváltoztatom.
Tehát a következményeknek a végigvitele és a felelősség vállalása nélkül nincs döntés. Már ezt is tanítani kell. Ez is egy olyan dolog, amit úgy tudunk
megtanulni, ha csináljuk is. Úszni úszva tanulunk, járni járva tanulunk stb. Dönteni is csak döntve tudunk megtanulni. Az nem elég, hogy időnként megkérdezzük
a gyerekek véleményét, az nem döntés. Döntés az, amikor azt mondom, hogy tényleg választhat, de tényleg viselni kell a felelősségét.
A valódi döntéshez szükséges belső erő kineveléséről és egyéb befolyásoló tényezőkről a folytatásban olvashat majd.
A riport itt hallgatható meg teljes hosszában: