Egy koncert hatása az emberi kapcsolatokra

(hétfő: egészségmegőrzés–emberi kapcsolatok – tematikus nap)

 

Ó igen, hát persze. Együtt elmennek a barátok, vagy éppen a család. Kell a kikapcsolódás az új évi lendület felvételéhez. Mi ebben olyan nagy szám, hogy egy koncert megerősíti az összetartozás élményét? Igazából valóban semmi. Ha csak? Ha csak nem történik még valami plusz ezen kívül, valami csoda, amire nem is számít előzetesen az ember. Nem a dalok, nem az előadók, hanem két beteg között történt a koncert hatására, pedig ők ott sem voltak. Hogyan volt lehetséges mégis ez? Erről is írok majd azon túl, hogy mik hatottak rám és kapcsolataimra egy tegnap esti koncerten.

 

Kezdem a végén

 

Már a gyerekeket is elaltattam, amikor érkezett egy sms a barátnőmtől, aki éppen kórházban fekszik. „olyan jó volt … megfogni a kezét”. A kórteremben van egy igen súlyos állapotban lévő külföldi hölgy. Hasnyálmirígy gyulladással küzd. Nem tud magyarul sem, hiába is adna neki bárki egy jó szót. Már öt napja nem ehetett, nem ihatott. Ennek a betegnek adott egy dal egy forró kézszorítást. S hogy hogyan? melyik dal? Ez is nemsokára kiderül, de még előtte egy másfajta kézfogásról is mesélek.

 

Szeretlek benneteket!!!

 

Bolyki András és zenész barátai, családtagjai adtak koncertet Biatorbágyon a Faluházban. Egy kórustársunk hívta fel a figyelmemet erre a programra, gondoltam remek lehetőség, hogy ilyen módon is többen együtt legyünk. A családom felnőtt tagjai voltak ott, s a kórustársak közül is jöttek még páran. Nagyon örültem, hogy együtt lehettünk. A legutóbbi koncertünk óta (dec. 21.) nem láttuk egymást, nagyon hiányoztunk már egymásnak. Több olyan dal isvolt, amit jól ismertünk, mert mi is szoktuk énekelni. Amikor ezek szóltak, egymás felé fordultunk, meg-megfogtuk egymás kezét is, s egymásra mosolyogva énekeltünk. Áthatott az összetartozás eufórikus élménye, hogy egy csapat vagyunk a közönség soraiban is. Ez úton is szeretném megköszönni Bolyki Andrásnak, hogy dalokat ír, s mi énekelhetjük azokat a Para-ra Gospel Kórussal, Bolyki Balázs vezetésével.

 

„Jó úton jársz”

 

Ó, hányan szeretnénk ezt hallani. De vajon igaz? Bátorításnak szánta a dalszerző a lányának azt az éneket, aminek ez a címe. Még kicsike volt a gyermek, amikor ez a nóta megszületett, de az édesapa arra gondolt, hogy majd ha felnő, milyen jó szolgálatot fog tenni bátorításképp. Bolyki Sára, aki már azóta „nagy lány”, többféle zenei stílusban is megmutatta énektudását, tehetségét. Szintetizátoron is közreműködött. Bolyki Marci,, a másik fellépő gyermeke Bolyki Andrásnak, az „új generáció” tagja, saját dalszerzeményével rukkolt elő a koncerten. Ő énekelte el, s gitáron is közreműködött. Engem nagyon megfogott az előadásmódja, ahogy a dalhoz szükséges erőt, energiát beletette, ahogy éreztette az üzenet fontosságát. Nagyon lendületes volt. Megjelent lemezen is! A közreműködő zenész barátok mind helyiek voltak, ez nagyon tetszett! Éliás Gábor blues gitáros, Szumper Ákos dobos, Bikali Sándor basszusgitáros. Köszönet a fantasztikus hangzásért!

 

„Küldj egy mosolyt!”

 

S hogy visszatérjek a kérdésre, mert számomra kérdésként szólalt meg, hogy „Jó úton jársz?” A könnyeimmel válaszoltam a dalnak. Igen, úgy érzem, hogy a helyemen vagyok, jó irányba haladok, s jól esett, hogy az ének végére már ez nem volt kérdés, hanem egy lágyan simogató bátorítás, ami visszhangzott bennem. Ez volt a mély érintések egyike. Annyi útkereséssel kapcsolatos nyűglődés után jó volt megpihenni ebben a dalban. S ami a legmélyebbre hatolt az az a tény, hogy egy rövid élménybeszámoló milyen hatással lehet valakire.

 

Csoda a kórházban

 

Hazafelé indulva felhívtam a barátnőmet. Szegényt nem szerettem volna a koncert élményeivel „kínozni”, mert tudtam, hogy nagyon rossz neki, hogy nem lehetett velünk. De azért mégis szerettem volna valamit átadni abból, amit kaptunk. Úgyhogy csak egy-két mondatra szorítkoztam. Elmeséltem neki, hogy volt egy dal, aminek a refrénje mennyire tetszett. Bátorítani akartam a nehéz helyzetében és a dal közben ő jutott az eszembe.

 

„Nyújtsd a kezed, hisz mindig találsz egy nálad remegőbb kezet!”

 

Erre ő mit csinált?! Olyat, amire egyáltalán nem számítottam. Azt, amivel ezt a bejegyzést kezdtem. Továbbadta a tetteivel a dal üzenetét. Odafordult a nála súlyosabban beteg társához. Megszorította a kezét. Pedig ő is szenvedett rendesen. Én pedig megdöbbentem, amikor erről írt a telefonos üzenetében, hogy milyen jól esett ez neki, hogy megtette. Én még ilyet nem láttam, hogy egy élménybeszámolónak ilyen hatása legyen, egy dal ilyen hatással legyen. Hiszen ez csodálatos! Boldog voltam, hogy részese lehettem ennek az eseménynek, láthattam ezt a gyönyörű mozzanatot. Egyébként ma már jobban van ez a hölgy, remélem, hogy gyógyulása folytatódik. Mindig lenyűgöz, ha megcsillanni látok egy-egy elrejtett kincset valaki szívében. S mindig hálát adok ilyenkor, hogy ehez nem kell biológiai értelemben látni, tehát nem kell, hogy kimaradjak az élményből. S az is mindig eszembe jut, hogy milyen csodálatos az alkotó, aki ilyen gyönyörűséget tud teremteni a szívünkbe, hogy minden bánatunk ellenére képessé válhatunk nyitni más felé és kezet nyújtani.

 

Megfogalmazódott újra bennem a vágy és az ima:

 

Bárcsak én is úgy át tudnám adni egy-egy koncert alkalmával a dalokat mindig, hogy az másokat életszagú tettekre indítson! A közelmúltban egy alkalommal láthattam, hogy sikerült ezt egy illető életében elérnem, sikerült érintenem, remélem, hogy nem ez volt az egyetlen és utolsó eset. Remélem, hogy sok ilyen csoda részese lehetek még az életben!