Különlegesség, önbecsülés, szolgálat

Gondolatok a kóruspróbáink kapcsán, melyet Bolyki Balázs tart a Para-ra Gospel Kórusnak
(kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Mit szólna hozá, ha ismeretlenül azt állítanám önről, hogy különleges ember?
Édes lenne hallani?
Vitatkozna velem?
Ideges lenne, mert már sokan mondták, de nem hiszi?
Érzi valahol, hogy igazam van, de nem tudja még, hogy miben az pontosan?
Mit gondol? Vannak a különleges emberek és vannak az átlagosak?

Érintett témák

A különlegesek: de kik azok?
mitől lesz valami különleges akár a színpadon is?
Különlegességtudat, mint az önzőség táptalaja
Milyen alapon merem elhinni, hogy én különleges ember vagyok?
Nélkülözhetetlen a tudat!

Egy beképzelt nőszemély vallomása?

Gyerekkoromban sokszor azt éreztem, kilógok a sorból. Érdekes, mert szerettem elbújni, nem szerettem megmutatni, milyen vagyok. Ugyanakkor pedig vágytam arra, hogy felfedezzék bennem azokat a rejtett képességeket, tartalékokat, amiket éreztem magamban. Természetesen megtapasztaltam a hiányosságaimat is, azt is igyekeztem bőszen elrejteni, de most nem ez a témánk. Édesanyám, amíg élt, sokszor bátorított és én voltam a szeme fénye. Tőle azt tanulta meg a lelkem, hogy különleges vagyok, de

8 éves koromban meghalt. Utána sokáig nem akadt senki, aki ezt egy szóval is megerősítette volna. Úgyhogy kezdtem elhinni, hogy anyukám csupán elfogult volt, nincs bennem semmi extra, amivel érdemes lenne pluszban foglalkozni, hogy kiteljesedjen az adott képesség. De ahogy teltek az évek, valahogy nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogyha semmi nincs bennem, ami érdekelhet valakit, akkor miért létezem? Miért érzem azt, hogy valami folyton ki akar törni belőlem, ha nincs is bennem semmi, aminek érdemes lenne kitörni? Így indult el az útkeresésem. Természetesen volt, aki beképzeltnek tart és tartott, hogy ilyeneken gondolkodom.

A különlegesek: de kik azok?

„Különleges vagy. (mindenkire vonatkozik) Nincs még egy olyan ember, mint te. Találd meg azt, amiben száz százalékot tudsz adni másoknak.” Majd azt fejtette ki Balázs, hogy nem azt várja el, hogy valaki úgy tudjon énekelni a kórusban, mint xy. Önmagunkat kell adnunk úgy, hogy a saját különlegességünket adjuk át a színpadon. Mert az emberek azt várják, hogy valami llyet kapjanak. S hogy mi számít különlegesnek? Próbáltunk szavakat találni rá. Persze mondhatjuk azt, hogy a különleges az például valami nem mindennapit jelent. De képzeljük csak el, hogy haljelmezbe öltözünk és egy akváriumban úszkálunk a színpadon. Ez már azért eléggé nem mindennapos jelenség nemigaz? Ez lenne a különlegesség?

Mitől lesz valami különleges?

Aki korábban is követte az énekpróbákkal kapcsolatos bejegyzéseket, megszokhatta, hogy kórusvezetőnk sokszor életképekkel illusztrál. Hogyan szoktuk jelezni azt, hogy egy nap pl. különleges számunkra? Hogyan terítünk ilyenkor például? Megadjuk a módját igaz? Szép asztalterítő, talán az étkészlet sem hétköznapi. Egy kis asztali dísz, máris érezhető, hogy az az alkalom valamiért különleges figyelmet érdemel. Ez történik a színpadon!

Amikor Balázs erről beszélt, nekem eszembe jutott az egyik kislányunk, aki a minap másfél órán keresztül csomagolt be egy ajándékot. Pedig nem is volt szülinapja az illetőnek, de ő úgy döntött, kifejezi a szeretetét. Vagdosott, ragasztgatott, rajzolt rá, sok kis aprósággal és szeretettel dolgozott vele, hogy legjobb barátnőjének örömöt szerezzen. Látni kellett volna azt a lelkesedést rajta, ahogyan igyekezett. Amit vakon is érzékelhettem ebből, hogy izgatottan szaladgált a „hozzávalókért”, szaporábban vette a levegőt, ahogy mesélte, hogy most mit fog csinálni és sokáig bíbelődött vele, tehát nem csak úgy összecsapta.

Különlegességtudat, mint az önzőség táptalaja

Találtam egy blogcikket, ahol a szerző elítéli ezt az üzenetet: „Különleges vagy!” ítélkező stílusban adja elő, ahogy a reklámok sugallják ezt nekünk, mi pedig birkaként bedőlünk ennek. Ő nem írt arról, hogy ez az üzenet akár építő is lehet, hiszen a vásárlásra való ösztönzést kritizálta. Az önzőség táptalajának nevezi ezt a kijelentést, mert ha különlegesnek tartjuk magunkat, akkor majd nekünk járnak a „különleges” legújabb divatos termékek. Ha nyögjük az adóságot, akkor is megvesszük, mert így akarunk egyedivé válni. Bizonyára valós ez a jelenség, de mi nem ezt szeretnénk az üzenetünkkel közvetíteni.

Milyen alapon merem elhinni, hogy különleges ember vagyok?

Nem azért hiszem, mert édesanyám annak tartott. Még csak azért sem, mert a szeretteim ilyennek látnak. Mivel hiszek a Teremtő Isten létezésében és jóságos, igazságos jellemében ezért elhiszem, hogy különleges vagyok. Mert tudom, hogy Ő az. S ha Ő igen, akkor minden alkotása is az! Tehát mindannyian azok vagyunk! Nézzünk fel az égre, menjünk ki a szabadba, megannyi érdekes természeti jelenség, káprázatos csoda létezik. Az alkotójuk bizonyára nem hétköznapi. S ha már embert is alkotott, akkor azok sem lehetnek hétköznapiak. Csak tényleg, ahogy Balázs is bátorított minket, meg kell találnunk azt, ami bennünk különleges. Szerinte csak különleges ember tud különlegeset adni a színpadon. Tehát ebből következhet véleményem szerint, ez a tulajdonságunk mások szolgálatáért létezik eredendően. Nem kell feltétlenül a fogyasztói társadalom problematikájára gondolnunk. Persze a „Különleges vagy” üzenetet is, mint annyi minden mást, ki lehet fordítani a helyéből és rossz célokra is lehet használni. Mi adni szeretnénk ezzel az üzenettel! A különlegességtudat nem arra való, hogy alattvalóink legyenek, hanem hogy szinesítsük, gazdagítsuk mások életét!

Nélkülözhetetlen a tudat!

S ha valóban úgy van, ogy „különlegeset csak különleges ember adhat másoknak”, akkor azt, hogy mi különleges emberek vagyunk, feltétlenül szükséges erősítenünk egymásban és magunkban is, hiszen erre a szemléletre szükségünk van, ha valami különleges dolgot szeretnénk átadni a színpadon a közönségnek. Legalábbis nekem ez jött át Balázs szavain keresztül. De hogyan tegyük ezt?

Engem az bátorít, ha az illető, aki különlegesnek tart, számot tart arra a képességemre, szereti, él vele, használja, ami számára bennem értékes. Lehet, hogy mindannyian így vagyunk ezzel?